Magyar Hírlap online

Az utolsó kivégzett „ötvenhatos”

A forradalom tizedik évfordulójára fegyveres felkelést terveztek a diktatúra ellen

A hatvanas években volt kubai forradalmi romantika, népieskedés és népfrontpolitika, küzdelem a „kispolgári mentalitás” ellen, s a Balaton turistaparadicsommá változott, ahová özönlöttek a máshová utazni nemigen tudó keletnémetek és csehszlovákok. S a III/III. sem tétlenkedett, a váci fegyház legfelső szintjére néhány izgatásért elítélt, látogatóba jött egykori hazánkfia és üzérkedő nyugati állampolgár is bekerült. (Volt, aki Hegyeshalmon megcsókolta az anyaföldet, aztán a restiben Kádárt szidta: jó egy év után, kiutasításáig ezen és a börtönrácson kívül semmit sem látott Magyarországból.)

Ebben a Kafka-Landban történt, hogy pár nappal 1964. október 23. előtt egy kis politizáló baráti társaság a Somló-hegy lankáin megalakította az Októberi Frontot. Vezetője egy tanárember volt, Vaczkó László Devecserből, aki sihedernyi korában a kis Antall Józseffel együtt nézte a Somló ormáról a németek ki- s az oroszok bevonulását. Már évek óta rendszerellenes röplapokkal kísérleteztek, ezeket postán, főképp nagyobb vasútállomásokon adták fel különböző címekre. Céljuk a láng, a hazafias eszmék megőrzése volt, fegyveres ellenállásra nem gondoltak. Hosszas megfigyelés után végre Pesten akadt egy olyan szál, amely elvezette a nyomozókat Devecserbe.

1966. március 14-én felberreg a csengő Vaczkóék lakásán: a tanár urat letartóztatják. Ez és a további őrizetbevételek híre gyorsan terjedt, s ebben a hirtelen idegessé vált világban 28-án egy házilagos készítésű, paxitos bombaszerkezet robban Ajka és Városlőd között. Egy tehervonat kisiklik. A robbantók tudnak a devecseri ügyről, s remélik, hogy a nyomozás annak még feltáratlan szálain elindulva vakvágányra kerül. Csak a fogdaügynökök jelentései­ből derül majd ki, hogy a két szervezkedés közt semmiféle kapcsolat nincs. A robbantók fia­tal bányászok, más munkásrétegekhez képest jól fizetett emberek voltak, de mivel a szakma utánpótlása akadozott, még a Rákosi- rezsim idején köztörvényes rabokkal és politikai foglyokkal töltötték fel a létszámot, ’56 után pedig „osztályidegen elemek”, csellengő értelmisé­giek, egyetemi felvételre várakozó fiatalok és leszerelt katonák csapódtak közéjük, s kocsmai beszélgetéseik egyáltalán nem feleltek meg a kádári konszolidáció szellemének. (Ráadásul az ’56-os forradalom a bányavidékeken nemegyszer tragédiához vezetett.)

Hamusics János maga is nemzetőr volt ’56-ban, ő és társai gyűlölték a Kádár-rendszert, képviselőit árulónak tartották. Elhatározták, hogy a forradalom tízéves évfordulóján elkezdik a harcot a szovjet megszállók ellen. A vizsgálati anyag szerint tervbe vették a fővárosi Lenin-szobor felrobbantását, a devecseri rendőrkapitányság megtámadását, a zalai kőolajvezeték megrongálását, s abban reménykedtek, hogy példájuk nyomán kibontakozik egy kommunistaellenes felkelés.

Lebukásuk oka igen prózai: egy élettársi bejelentés Padragkútról és egy sikeres házkutatás. Fegyverek, robbantószerek kerülnek elő a baromfiólban kialakított rejtekhelyről. Hamusics János robbantó vájár és Balázs Sándor vájár – a sínrobbantók –, Papp Pál, Molnár János, Buzás István, Illés József, Hamusics László és Kiss László majdnem mind bányában dolgoztak, Lengyel József pedig egyéni gazdálkodó volt, aki az erőszakos téeszesítés ellenére sem lépett be a termelőszövetkezetbe. (A nyomozóknak kellett egy egyéni gazdálkodó is a „megtévedt” fiatal melósokhoz.) A megyei sajtó éles kirohanásokkal számol be az ügyről, az országos hallgat. Majd háromtucatnyi tanút vonultatnak fel Badacsonytomajból, Ajkáról, Padragkútról, Somlószőllősről, Halimbáról és Devecserből. Veszprémben az a Pap János a megyei első titkár, aki Biszku Bélát követően 1961 szeptemberétől 1963 decemberéig volt belügyminiszter. Az ő minisztersége alatt zajlott le a ’63-as nagy amnesztia, amelyből legalább ötszáz – Pákh Tibor szerint ezer – politikai okokból elítélt rab kimaradt, köztük a fegyveres harcokban részt vett ’56-osok.

Pap elvtársnak, az egykori vegyésztechni­kusnak Kádár is revizionista volt, de a devecseri járási párttitkár a forradalom utáni megtorlásokban még rajta is túltett. Róla a kései pártiratok közt azt is olvashatjuk, hogy „Devecserben a helyi hatalmat bitorló Jóna Istvánnak még Pap János veszprémi első titkár is „ellenforradalmár” volt! … Még ez a Pap János is leváltatta Jóna Istvánt az 1957-es tavaszi devecseri tetteiért. Akkor képzeljük el az ott történteket!” Lángba borult idő című munkájában Vaczkó szerint „a járás területén működő forradalmi- és munkástanácsok tagjai közül hatvan személyt gyűjtöttek össze, akiket a pártbizottság garázsába bezsúfolva, kegyetlenül ütöttek, vertek, kínoztak. Köztük volt Varga Gusztáv, az ajkacsingervölgyi bányák főmérnöke is, akit (...) ármin-aknai dolgozószobájából szinte félig agyonverve hurcoltak el, a fegyverrel sakkban tartott, megdöbbent bányászok szeme láttára.” Amikor a veszprémi kórházban belehalt sérüléseibe, nem engedték meg, hogy a család lakóhelyén, Ajkán temessék el, nehogy bányásztüntetéssé váljon a temetés. (Ilyeneket olvasva, az 1985-ig egyeduralkodó Pap pártfogoltjára, a karrierjét Veszprémben kezdő Szekeres Imrére gondolok, mennyi gonosz indulatot és hétpecsétes titkot hozhatott magával kétélű demokráciánkba.)

Akár Brusznyai Árpád ügyében 1957 novemberében, Pap ezúttal is kötelet akar, s a dr. Marczi Pál, a Veszprém Megyei Bíróság elnökhelyettese vezette tanács első fokon kimondja a halálos ítéletet Hamusics fejére. Marczi az ötvenes évek gyorstalpalói egyikén, a kétéves jogi akadé­mián lett jogász, ám ítéletének felterjesztésekor a másodfokú eljárás során enyhébb ítéletet, életfogytiglani börtönbüntetést javasol. Az ítélet azonban marad, kegyelem sincs, s 1967. február 17-én, a veszprémi börtön udvarán felakasztják az utolsó „ötvenhatost”. A másodfokú vádlott, Balázs Sándor még szerencsésnek mondhatta magát: 11 évet kapott. S mint Vaczkó írja, az ő perükben és a Hamusicséban elmarasztaltak végül a Gyűjtőfogházban, a jobb csillagban látják először egymást.

Ha önkényesen összekötik a két ügyet, ahogy ez Rákosi idején természetes volt, több kötelet is kiosztott volna a bíróság. Vaczkó Lászlót és társait a rendszerváltás után rehabilitálták, s némi kárpótlást is kaptak, de arra, hogy hogyan lehet megítélni Hamusics János és társai tettét, arra a jog ma sem ad megnyugtató választ. Míg az előbbiek politikai nézeteikért s azok terjesztéséért kaptak egy „puha diktatúra” idején börtönbüntetést, addig az utóbbiak fegyveres erőszakkal akarták megdönteni a pártállamot. Tettüket a velencei egyezmény alapján terrorizmusnak lehet értelmezni. S amikor Illés József semmisségi kérelmet adott be 2002-ben, azt a Veszprém Megyei Bíróság kénytelen volt elutasítani. Bár „a kérelmező ellen folytatott büntetőügy iratai­ból kétségtelenül megállapítható, hogy az általuk létrehozott fegyveres csoport tevékenysége a kommunista rendszer megdöntését célozta”, a 2000. évi CXXX. törvény a semmisséget „a rögtönbíráskodás, a gyorsított eljárás, illetve a Népbírósági Tanács előtti eljáráshoz, mint eljárásjogi feltételhez köti.” Azaz egy olyan viszonylag rövid történelmi időszakhoz, amikor az államhatalom nyíltan szembefordult polgáraival s bármilyen erőszakot megengedett magának velük szemben. Mért nem viselkedtek szerényebben ezek a bányászgyerekek? – mondhatná Szekeres elvtárs. S nem ezt mondja a törvény és a nemzetközi jog alkalmazása ma is?

---

Viszontlátásra, uraim!
A Hamusicsék ügyéről készült dokumentumfilmben a jegyzőkönyvet vezető fogalmazó elmesélte, a kivégzés előtti napon benntartották merő bizalmatlanságból, mondván, úgyse jönne vissza, nem engedné a családja. Másnap, amikor az akasztófa alól az elítélt végignézett a hivatalból megjelenteken, így búcsúzott tőlük: „Viszontlátásra, uraim!” Egyedül a fogalmazó érzett részvétet iránta, hiszen akasztás után még a családjának írt búcsúlevelét is eltépte a börtönparancsnok. „Talán ennek a részvétnek meg a fiatalságomnak köszönhettem, hogy semmi bajom nem történt” – mondta. S hogy a múlt kísértetei is visszatérnek, arra jó bizonyíték, hogy forgatás közben a másodrendű vádlottat megfenyegették, s a jog abszurditásáról nyilatkozó dr. Kahler Frigyes szobájából eltűntek az előkészített iratok. Még jó, hogy csak fénymásolatok voltak…