Magyar Hírlap online

1848. április 11.: kezdet vagy vég?

A Habsburg-dinasztia lábbal tiporta az általa szentesített legitim alkotmányt

1848. április 11-én V. Ferdinánd magyar király e szavakkal szentesítette az új törvényeket: „Amit hív magyar nemzetem tőlem kívánt, nemcsak teljesítettem, hanem királyi szavammal erősítve, át is adom az egész nemzetnek, mint amelynek hűségében leli szívem legfőbb vigasztalását és boldogságát.” A még azon év végén családja által lemondatott Habsburg-uralkodót Kerékgyártó Árpád akadémikus idézi Magyarország emléknapjai ezeréves történetében című, 1882-ben megjelent történelmi olvasókönyvében. S így folytatja: „Azon törvények, amelyeket ő fölsége »királyi szavával erősítve átadott az egész nemzetnek«, Magyarország addigi törvényhozásában a legfontosabbak. Azok átalakították az ország alkotmányát és kormányzatát, életbe léptették a törvény előtti egyenlőséget, megszüntették a középkori hűbéri viszonyokat, és ami fő, megszabadítván az országot az idegen befolyástól, a nemzetet saját sorsa urává tették.”

Szintén április 11-én, a 31 új törvény szentesítésének napján teszi le az esküt az uralkodó előtt a gróf Batthyány Lajos vezette első független magyar felelős minisztérium. Egy év és három nap múlva pedig a magyar országgyűlés Debrecenben elfogadja a függetlenségi nyilatkozatot és a Habsburg-Lotharingiai-házat „trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek” nyilvánítja – válaszul az 1849. már­cius 4-i olmützi oktrojált alkotmányra, amely a Habsburg-birodalmat egy- és oszthatatlannak nyilvánítva letörölte a térképről a nyolc és fél évszázados önálló Magyar Királyságot, és gyakorlatilag eltörölte az V. Ferdinánd által szentesített 1848-as alkotmányt. Persze ennek végigviteléhez a Ferenc József rendelkezésére álló, eleve túlerőben levő cs. kir. hadsereg mellett a Miklós cárnak (gy)alázatos kézcsókkal megköszönt katonai segítségnyújtásra, kétszázezer főnyi orosz intervenciós hadseregre is szüksége volt az új császári önkényuralomnak.

Az április 11-i legitim alkotmányt azonban először nem az illegitim Ferenc József tiporta lábbal, hanem még elődje. V. Ferdinánd és kormányzata már 1848 szeptemberében visszavonta az önálló állami létet biztosító legfontosabb áprilisi törvényeket, és katonai erővel igyekezett visszaállítani a március előtti állapotokat. Gróf Lamberg Ferenc altábornagy, majd az ő meggyilkolása után Jellačić horvát bán királyi helytartóvá és magyarországi katonai főparancsnokká való egyoldalú kinevezésével, a magyar országgyűlés törvénytelen feloszlatásával és a hadiállapot kihirdetésével a Habsburg-udvar Magyarországot a behódolás-megadás vagy az ellenszegülés-ellenállás nehéz dilemmája elé állította. Az alkotmányossághoz végsőkig – a vérpadig – ragaszkodó Batthyány miniszterelnök egyiket sem vállalta, ezért lemondott, Széchenyi idegösszeomlással reagált a kiélezett és kilátástalannak látszó helyzetre, Kossuth viszont – a parlament többségére és a magyar alkotmányhoz hű katonai parancsnokokra támaszkodva – vállalta a honvédő háború megszervezését és irányítását.
Mi az új alkotmány: kezdet vagy vég? – kérdezi 1848–49-ről szóló híres könyvében Deák István Amerikában élő történészprofesszor. Kossuth utolsó Pest megyei követjelentésében 1848 áprilisában így fogalmazott: „Nem minden ez, mi az egész nemzet jövendőjét magában foglalná, hanem alapja jövendő kifejlődésünknek…” A liberális nemesség többsége azonban úgy vélte, a márciusi-áprilisi események lényege csak békés igazodás volt az idők követelményeihez, és az ország történelmi szabadságának törvényes úton való visszaszerzése. Az utolsó rendi országgyűlés alig három hét alatt megalkotta a magyar társadalom polgári átalakulását és a modern polgári alkotmányos nemzetállamot megalapozó 31 törvényt, és mindezzel a nemzeti érzelmű politikai elit lezárni kívánta a reformkort. Annak ellenére, hogy számos alapvető kérdést – a Habsburg-házhoz való új, kölcsönösen elfogadható viszonyt, a horvát problémát, a nemzetiségi- és a parasztkérdést – megválaszolatlanul, illetve megoldatlanul hagyott, az áprilisi törvények szentesítése csaknem fél éven át tartó alkotmányos kormányzást eredményezett.

A magyar kormány kitartott a helyén, ami szinte egyedülálló teljesítmény volt a korabeli Európa forradalmak és háborúk tépte országaiban. A forradalmi diktatúrához és szabadságharchoz vezető mély politikai válságot nem az 1848-as alkotmány idézte elő, hanem az, hogy sem a nemzetiségi kérdést, sem az Ausztriával és Horvátországgal való kapcsolatok kérdését nem tudta – egyedül nem is tudhatta – megoldani a Batthyány-kormány.