Tiszta hangok

A A A
Előfordult már, hogy John Abercrombie amerikai dzsesszgitáros egy kis magyar falu valamelyik eldugott portáján üldögélt, és különféle témákat, variációkat próbálgatott hangszerén. Csak úgy, minden tét nélkül. Nem, Abercrombie nem lakik itt, csak vendégségben járt egy barátjánál. Ennyi az egész. Ha bement volna a közeli benzinkúthoz, hogy leemeljen a polcról egy szendvicset meg egy doboz sört, senki sem ismerte volna fel. De otthon, Amerikában is kevés esélye lenne arra, hogy egy vidéki benzinkútnál autogramot kérjenek tőle.

Sosem fojtja le a hangok, akkordok végét (Fotó: MH)
Sosem fojtja le a hangok, akkordok végét (Fotó: MH)

Abercrombie olyan, mint egy fénytelen csillag. Van, de csak a zenei gravitációját érezni. (Igaz, hogy azt  nagyon.) Ő közel sem hódította meg olyan látványosan, teátrálisan a műfaj közönségét, mint ahogy tette ezt például Pat Metheny. Abercrombie nevével először Timeless című lemeze kapcsán találkoztam, valamikor az 1970-es évek közepén. A csehszlovák zongorista-orgonista, Jan Hammer és az amerikai dobos, Jack DeJohnette játszott még Abercrombie triójában. (DeJohnette később a zongorista Keith Jarrett szinte állandó dobosa lett.) A Timeless sodró erejű, dinamikus zene,  sok rockos hatással, de mégsem igazi dzsesszrock. (Pedig akkoriban pont ennek a divatja  dúlt éppen.) Nem dzsesszrock, mert Abercrombie gitárjátéka – amelyben ott bujkál a dzsesszgitározás egész története, Tar Farlowtól Szabó Gáborig –, ez a technikai értelemben is perfekt, tónusát tekintve inkább puha, mint hivalkodó gitárjáték nem engedi a zenét a rockos leegyszerűsítések felé sodródni. Végig cizellált és gazdagon rétegzett marad ez a játék, a lírai hangulatú felvételeken különösen. Abercrombie hangjai tiszták és egyenesek, hosszan kitartottak, ami épp ellentéte a fekete gitárosok feszes, funkys gitárhangzásának. Abercrombie sohasem fojtja le a hangok, az akkordok végét, ahogy a feketék teszik, az ő hangjai és akkordjai mindig nyitottak maradnak. Ez Abercrombie névjegye.

Éppen így játszik legfrissebb, 2012-ben megjelent Within A Song című lemezén is. A CD-n hallható  kvartettben szerepel Joe Lovano amerikai szaxofonos, ami azért érdekes, mert Lovano  ugyanazt az utat követi a hangszerén, mint Abercrombie a gitáron. Egyrészt az ő játékában is benne van a dzsessz-szaxofonozás története Lester Youngtól John Coltrane-ig, másrészt pedig ő is a teljesen tiszta, nyitott, szinte üvegszerűen áttetsző, kitartott és nyitva hagyott hangokat kedveli. Nagyon nyugodt, mégis rendkívül sok zenei ötletet felcsillantó lemez a Within A Song. Nagyobb dinamikai kitörések nélküli, ez igaz, de éppen ez a sajátos nyugalom és visszafogottság kényszeríti a hallgatót arra, hogy jobban figyeljen az ötletekre s az azokból felépített improvizációkra.

Idomul ehhez a felfogáshoz a bőgős Drew Gress és a dobos Joey Baron. Nagyon izgalmas ritmust teremtenek minden kompozícióban, de a dzsesszben az izgalmas ritmus nem azt jelenti, hogy a zenészek igyekeznek kirúgni a ház oldalát. Ellenkezőleg, nekik azokat a súlypontokat, kapcsolódási lehetőségeket kell felismerniük, amelyek ott vannak most Abercrombie és Lovano játékában. A CD-n szerepel egy-egy Miles Davis-, Ornette Coleman-, Bill Evans-, illetve John Coltrane-kompozíció is. És ezeket az egyébként eltérő karakterű számokat teljesen a maga képére formálja a kvartett, saját zenei világában teremtve újra azokat.

John Abercrombie Quartet: Within A Song
ECM 2012.
 

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 0