A szakállas zenészek negyven éve vannak a pódiumon
Billy Gibbons gitáros-énekes és Dusty Hill basszusgitáros szakállát, jellegzetes napszemüvegét és blueskalapját ma már azok is felismerik, akik nem szeretik együttesük, a ZZ Top zenéjét, hiszen ezek az elemek, kellékek már annyira felértékelődtek, hogy akár fogalomértékűeknek is tekinthetjük őket. És természetesen ezek az elemek a ZZ Top csütörtök esti, budapesti koncertjéből sem maradhattak ki. Sőt, ahogy az egy tapasztalt, minden hájjal megkent zenészhez illik is, Gibbons úr – szerény magyar nyelvtudását is megcsillogtatva – bohóckodva rá is játszott mindezekre. Az együttes a szeptember végén kezdődött Double Down című őszi turné keretében már egy hónapja járja Európa nagyvárosait.
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett