Magyar Hírlap online

A rock 'n' roll mégis halhatatlan

A szakállas zenészek negyven éve vannak a pódiumon

Billy Gibbons gitáros-énekes és Dusty Hill basszusgitáros szakállát, jellegzetes napszemüvegét és blueskalapját ma már azok is felismerik, akik nem szeretik együttesük, a ZZ Top zenéjét, hiszen ezek az elemek, kellékek már annyira felértékelődtek, hogy akár fogalomértékűeknek is tekinthetjük őket. És természetesen ezek az elemek a ZZ Top csütörtök esti, budapesti koncertjéből sem maradhattak ki. Sőt, ahogy az egy tapasztalt, minden hájjal megkent zenészhez illik is, Gibbons úr – szerény magyar nyelvtudását is megcsillogtatva – bohóckodva rá is játszott mindezekre. Az együttes a szeptember végén kezdődött Double Down című őszi turné keretében már egy hónapja járja Európa nagyvárosait.

Az idén negyvenéves trió – amelynek harmadik tagja Frank Beard dobos – 1969-ben alakult, és azóta is változatlan felállásban működik. Az együttest 2004-ben a rock ’n’ roll halhatatlanjai közé választották. A texasi olajmezők és sivatagok hangulatvilágát nemzetközivé emelő blueszenéjük természetesen sokat változott, formálódott az évtizedek során, jellegzetes hangzásviláguk azonban mindvégig felismerhetővé tette zenéjüket, még az olyan feldolgozások esetében is, mint amilyen a budapesti koncerten, egy gyönyörű Hendrix-hommage-ként játszott Foxy Lady is volt. A látványhoz pedig néhány reflektornál, az elmaradhatatlan vetítéseknél pedig nem is kell több. Negyvenéves pályafutásuk során többször is megpróbálta beskatulyázni, műfaji keretek közé sorolni a csapatot a zenekritika: mondták őket az alapvető blues mellett rocknak, olykor metálzenekarnak is. Nem véletlenül, hiszen zenéjükön mindezek hatásai egyértelműen érezhetőek. De akármilyen műfaji keretek közé igyekezzenek is beszorítani őket, mégiscsak vérbeli bluest játszanak, könnyed, vidám felfogásban, ahogy az a rock ’n’ roll halhatatlan bohócaihoz illik.