Magyar Hírlap online

Szélsőségek alkonya

(Megjelent a Magyar Élet 2009. február 12-i számában)

"Eljött az ideje a jelenlegi gazdasági válság nyomán, hogy kinyilatkoztatható: az elmúlt harminc év nagy neoliberális kísérlete megbukott."

Kevin Rudd, Ausztrália miniszterelnöke tette ezt a kijelentést. Ausztrália napilapjai február 1-jén első oldalon foglalkoztak ezzel az állásponttal, amely sokkal több, mint az idézett mondat; egy terjedelmes tanulmány jelenik meg neve alatt a The Monthly magazinban, február második hetében, de egyes részletek máris a sajtó rendelkezésére állnak. Mr. Rudd ideológiai álláspontot vett elő a Labor Party poros irattárából. Dennis Shanahan (The Australian) meg is jegyezte – nagyon helyénvalóan –, hogy évtizede nagyon csekély különbséget láttunk [a két párt politikája között] az országos politikai táborban. Valóban a neoliberális (amerikai stílusú) gazdasági rend a hosszú Howard-időszakban nagyon kevés ellenzéki kritikát kapott, főleg nem ideológiai szemléletű ellenzést. Most jött olyan alkalom, amikor politika-filozófiai arcvonalat lehet felnyitni.

Néhány idézet Mr. Rudd kijelentései közül: "Az intellektuális kihívás a szociáldemokraták részére nemcsak a neoliberális szélsőség elutasítása, ami minket ebbe a mocsárba döntött, hanem a lehetőség előállni azzal, hogy a szociáldemokrata állam kínálja a legjobb biztosítékot megőrizni a helyesen irányított kompetitív piac termelő kapacitását, mialatt a kormány lenne a szabályozó szerv, és egyúttal létrehozója és szolgáltatója is a társadalmi javadalmaknak, továbbá a kormány feladata eloldani a piac elkerülhetetlen egyenlőtlenségeit, pártatlanul az összesség javára." ... "Amit a neoliberalizmus és a szabadpiaci fundamentalizmus létrehozott, amint kiderült, alig több mint egy gazdasági filozófiába öltöztetett személyes kapzsiság."

A The Australian szerint Mr. Rudd úgy véli, hogy a szociáldemokraták feladata visszahelyezni az államot abba a feladatába, hogy szabályozza a piacot, teremtsen jobb egyensúlyt közösségi érdek és magánérdek között, karolja fel a keynesi (John N. Keynes elméletén alapuló) gazdasági rendszert, fektessen be többet a közoktatásba és a közegészségbe, munkanélküliség elleni biztosításba és nyugdíjellátásba, ugyanakkor támogassa a nyitott piacot, és fejtsen ki ellenállást mind a baloldali, mind a jobboldali szélsőséggel szemben. Elutasít mindenféle régi divatú szocializmust. Középúton áll a szocialista állam és a szabadpiaci fundamentalizmus között.

Meg kell jegyezni, hogy az ausztrál politikai bal kifejezéstárában a "jobboldali szélsőség" a jelenlegi amerikai, angliai neoliberalizmust jelöli. Matolcsy György közgazdász megfogalmazásában: "Amerikában nem csupán erős protestáns fundamentalista mozgalom van a konzervatív politikai táborban, hanem a gazdasági tanok területén is erős a fundamentalizmus: a neoklasszikus liberális közgazdasági nézetek valójában világi fundamentalista eszmék. Ruthven szerint a piac teljes liberalizálása, a szabad kereskedelem, a korlátozott kormányzás, a monetáris gazdaságpolitika, a költségvetési szigor és a teljesen szabad munkaerőpiac egy »gazdasági fundamentalizmus« világi vallása, annak minden túlzásával együtt." (Heti Válasz, 2005. aug. 11.)

Az a fajta jobboldal, ami a közép-európai népekre jellemző, sem Amerikában, sem Angliában nincs, nem is értik, könnyen bedőlnek olyan jellemzésnek, hogy az valamilyen fasizmus, amiről annyit tudnak, hogy borzalmas. A baloldalról sem teljes a kép nyugaton, ahol abban inkább a gazdag jobboldaliakkal szembeni, a szegényeket pártoló ideológiát látják. Magyarországon a szociáldemokrácia a kommunizmus szálláscsinálója volt (1919), onnét nyugatra inkább kiszolgálója a tőkés rendszernek, a bérkövetelések békés levezetésére.

A Világgazdasági Fórum ötnapos tanácskozást tartott január utolsó hetében a svájci Davosban. Ez a 39-ik ilyen évi összejövetel volt, ahol a világgazdaság és bankvilág kiválóságai együtt tanácskoznak kormányfőkkel.

Ellentétben az ausztrál miniszterelnök által meghirdetett változással, a tanácskozás egyik fő témája a "protekcionizmus növekvő" veszélye volt. Arra figyelmeztettek, hogy a munkahelyek megtartása céljából a világ több országában hozott importkorlátozó lépések csak tovább mélyítik a válságot. A felszólalók mindegyike reményét fejezte ki, hogy idén áttörés lesz a Kereskedelmi Világszerve-zet (WTO) régóta húzódó dohai fordulóján, amely a nyáron zsákutcába jutott. Több ország minisztere hangsúlyozta, hogy nem szabad korlátozni az importot.

Nagy valószínűséggel nem az foglalkoztatja a világ gazdasági és politikai vezetőit, hogy miként szabadítsák meg a világot a neoliberalizmus átkaitól, hanem inkább annak megerősítésén fáradoznak. Mint olvassuk, Gordon Brown brit miniszterelnök leszögezte: a G20-ak vezetőinek nem csak azt kell kidolgozniuk, hogy mi legyen a válságból való kivezető út, hanem azt is, hogy merre haladjon tovább a világ. Brown az áprilisi csúcs kapcsán úgy vélte, hogy azon szó lesz egy globális szabályozó mechanizmus kidolgozásáról is. A brit politikus azt mondta, hogy erről már többekkel egyeztetett, köztük Angela Merkel német kancellárral.

Ebből arra következtethetünk: nem arról volt ott szó, hogy a gazdasági és pénzügyi politikát az államok szabályozó hatáskörébe kell utalni, sokkal inkább arról, hogy a gazdasági és pénzügyi politika irányítására egy nemzetek fölötti központi világszervezetet kell létrehozni. Ezt célozhatja az a terv is, amit a német kancellár, Merkel asszony terjesztett elő, javasolva, hogy a Biztonsági Tanács mintájára hozzák létre az ENSZ Gazdasági Tanácsát. Beszédében a német kancellár egyfajta forgatókönyvet vázolt a nemzetközi gazdasági, illetve pénzügyi válság megoldására, ismételten utalva nemzetközileg kötelező pénzpiaci eljárási szabályok kidolgozásának szükségességére. Merkel szerint a későbbiekben az általa indítványozott Gazdasági Tanácsnak kellene ellenőriznie az említett "játékszabályoknak" a betartását. Mindezzel összefüggésben a kancellár arra utalt, hogy a nemzetközi szervezetek sorában az ENSZ-nek van a legnagyobb legitimációja, ezért az általa javasolt tanácsot a világszervezet égiszén belül kell létrehozni.

Szépítette a kancellár a javaslatot annak kijelentésével, hogy az állam legfőbb szerepe a gazdasági és a szociális rend óvása. A verseny elengedhetetlen, ugyanakkor az nem nélkülözheti a mértékletességet és a szociális felelősséget – fogalmazott Angela Merkel, aki szerint világméretekben ezen elvek alapján kellene cselekedni. Ilyen szépségtapasz fedné el a lényeget, ami pedig az, hogy amit az ENSZ-ben határoznak világraszólóan, abba az államoknak nincs többé beleszólása. Megint csak a nagyhatalmak érdekei érvényesülnének, vagyis a nagy nemzetközi korporációk telepországai – a korporácók érdekei szerint.

A davosi konferencián hivatalos véleményként hangzott el a megállapítás, ami szerint beláthatatlan a jelenlegi válság mérete, kimenetele, hogy nem látni mi lenne a tennivaló, miként lehetne kilábalni belőle. Egy vélemény szerint át kellene szervezni az egész globális szisztémát. Klaus Schwab, a Fórum alapítója szerint újra kell tervezni a világ pénzügyi szisztémáját, hitelrendszerét, intézményeinek irányítását.

Tanácskozásnak nevezték a davosi összejövetelt, ahol úgymond öt napon át megvitatták a világ dolgait, megegyezésre jutottak, nyilatkozatot hoztak. Aki volt már olyan konferencián, ahol kétszázan voltak, tudja, hogy ott szó sem lehet megvitatásról. Felkért előadók, kijelölt hozzászólók szerepelnek percre kidolgozott forgatókönyv szerint. Illetlen lenne az egyéni felszólalás a szépen előre megfogalmazott klisészöveggel szemben. A megjelenő kormányfők megismerik, meghallgatják a gazdasági és pénzügyi világ nagyjait, élvezik a pazar vendéglátást, és tudják mihez kell igazodni.

Hogy is van ezzel az elhangzott megállapítással, ami szerint "beláthatatlan a jelenlegi válság mérete, kimenetele, hogy nem látni, mi lenne a tennivaló, miként lehetne kilábalni belőle"? Ha így van, mi értelme volt nekik összejönni? Hol van a nagy elv, az hogy a piac mindent helyrehoz? Valami titokzatos összhang okozta napokon belül az egész világon megjelenő pénzügyi válságot. Azt mondták, túl sok pénzt adtak ki fedezetlen hitelre. Ez bizony rossz gazdálkodás, az ilyen bank illően tönkremegy. No de egyszerre mind? És nemcsak a hitelbankok? Azért adtak könnyen hitelt, mert túl sok befektetnivaló pénz gyűlt össze világszerte. Ez érthető, de hova lett a sok pénz, ugyancsak világszerte, olyannyira, hogy megáll a gazdasági élet, ha az államok, ugyancsak világszerte, nem adnak pénzt a bankoknak, hogy legyen mit kölcsönözniök a vállalkozóknak? Miért nem a vállalkozók kapják a pénzt? Követhetetlen mindaz, amit erről "megmagyaráznak".

Magyarországon is túl könnyen adtak hitelt gyenge fedezetre. A bank ilyenkor visszaveszi a gépjárművet, vagy elárverezteti az ingatlant. A bank tehát kárpótolja magát, csak az a veszteség, ami behajthatatlan. Azt viszont bőven fedezi a többieken behajtott erkölcstelenül magas kamat. A hitelbankok mind külföldiek. Mindamellett a magyar gazdaság összeroppant volna – így olvassuk – ha nem kap újabb kölcsönt az IMF-től. Tehát mégis van pénz? Felvették. Mégis van baj. Meg még lehet nagyobb baj is. Olvassuk, hogy:

"Magyarországi zavargásoktól tart az IMF-kölcsön feltételei miatt Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója. A francia származású bankár a BBC-nek korábban azt nyilatkozta, nincs biztosíték az ellen, hogy akár Nagy-Britaniában, Franciaországban vagy Németországban ne történjenek erőszakos cselekmények a gazdasági válság miatt. Strauss-Kahn úgy látja, a jelenség a nyolcvanas-kilencvenes évek Latin-Amerikájára emlékeztet, amikor az IMF-kölcsönök kemény feltételei elleni tüntetések sokszor erőszakba torkollottak. Az IMF-vezér kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Magyarországon, Fehéroroszországban, Lettországban és Ukrajnában látja a legnagyobb esélyét zavargások kitörésének. Megjegyezte, az érintett és a veszélyeztetett országok diplomatái folyamatosan tájékoztatják egymást a kialakult helyzetről, a görög illetékesek például arról informálhatják kollégáikat, hogy a szakszervezetek további sztrájkokat helyeztek kilátásba."

Európa országai nyugtalanok. Elsőként Franciaországban, január 29-én, országos sztrájk indult, kifejezetten a gazdasági válsággal előállt helyzet miatt. Elsősorban a közalkalmazottak szakszervezetei szervezték a megmozdulást, de hamarosan csatlakoztak hozzájuk a magánalkalmazottak is. Vagy harminc megmozduláson két- és félmillió ember ment ki az utcára. Csatlakoztak a diákok, nyugdíjasok és munkanélküliek is.

Magyarországi hír 2009. február 2-án:

"Újabb egymilliárd eurós hitel felvételére készül a kormány az Európai Beruházási Banktól (EIB) – tudta meg egy gazdasági napilap kormányközeli forrásokból. A Világgazdaság hétfői számában arról ír, hogy a meg nem erősített hírek szerint a pénzintézet további jelentős forrásokkal járul hozzá a magyar gazdaság élénkítéséhez. A kormány nemrég, január 26-án írt alá az EIB-vel egy 440 millió eurós hitelről szóló megállapodást. Magyarország és a pénzintézet között 1990 óta több mint 8,9 milliárd euró összegű, kedvezményes, hosszú lejáratú hitel kihelyezéséről született megállapodás." (MTI)

A XXI. Század Intézet Kerekaszatal Fóruma vitát rendezett neves személyekkel, amelynek témája és címe "Válságban a kapitalizmus" volt. Az esemény kapcsán csupán egy megállapításra utalunk, miszerint megegyeztek abban, hogy nem a kapitalizmus van válságban, hanem csak egy válságot élünk át a kapitalizmusban. Erre pedig nem a kapitalizmus korlátozása, megrendszabályozása a jó válasz, hanem éppen ellenkezőleg a "még több kapitalizmus", vagyis azon reformok felgyorsítása, amelyek "végre valóságos kapitalizmust" hozhatnak létre. A hír szerint ez a "jobboldaliak" véleménye volt.

Ennél a pontnál ismét szemantikai (értelmezési) máslátás esete áll fenn: ez a jobboldaliság nem az, amit ma Magyarországon és persze az emigrációban nemzeti érdekűnek ismerünk, hanem az a divatos amerikai értelmezés villant fel a budapesti társaságban, amely szerint a jobboldaliság egy olyan irányzat, amely megszállottan viszi szét a világban a maga hitét (a demokráciát) és hatalmát, ha kell, fegyverrel is. Érdemes követni a szavak jelentéstartalmát a maga környezetében.

A kapitalizmus nem irányzat, hanem maga a pénzalapú gazdálkodás. Ha valamilyen gazdasági válság van, az nem a kapitalizmusnak, hanem a gazdálkodás módjának a válsága. A kapitalizmus megdöntéséről beszélni politikai sarlatanizmus. A nemzeti szocializmus is kapitalista volt, nem is akart más lenni. A szovjet államban is, minden erőlködés ellenére, államkapitalizmus volt. Most a kapitalizmusnak olyan történelmi időszakában élünk, amikor egy szervezett törekvés univerzális pénzügyi irányításra tör, aminek megvalósulása útjából igyekszik eltakarítani minden korlátozást, egyebek közt, de kiemelten az államok gazdasági, pénzügyi szuverenitását.

Az eladósított országok gazdasági irányítása külső érdekeltségek kezébe kerül. Így válnak érdekeltté az ország gazdálkodási eredményeiben. A teljesítményt minden más érdek fölé emelik. Beleavatkoznak a belpolitikába is. Olyan pártokat segítenek kormányhatalomba, amely fenntartás nélkül aláveti magát a nemzetközi irányításnak.

A magyarországi helyzet romlásának arányában nől a helyzet okának felismerése a polgárság körében, és növekszik a felháborodás. Polgári szerveződések jönnek létre mindenütt az országban, és az emberek növekvő mértékben foglalkoznak az ország gazdasági helyzetével.

Franciaországban a dolgozók és érdekképviseleteik a Szocialista Párttal egyetemben kritizálják Nicolas Sarkozyt, aki a pénzügyi krízisre tekintettel nagyjából 10 milliárd euróval segítette meg a franciaországi pénzintézeteket. A szervezetek felróják az államfőnek, hogy nem ad pénzügyi segítséget a lakosságnak, noha ők a válság vesztesei. (Németországban azonban végrehajtottak ilyen intézkedéseket: minden gyermek után 100 eurós utalványt adnak a családoknak, ezzel is próbálják felpörgetni a nemzetgazdaságot.) A tanárok és a diákok az oktatási reformot ellenzik, de több demonstráló az egészségügyi reformok ellen vonult utcára. Nicolas Sarkozy az ellenállás látva úgy döntött, februárban tárgyalásokat kezdeményez a szakszervezetekkel az általa tervezett "gazdaságélénkítő" tervek átgondolásáról.

A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal és a Civil Nemzeti Csúcs nevet viselő szervezet Orszá-gos Tanácskozásán megfogalmazott helyzetértékelésből idézünk egy részt:

"Magyarország visszafejlődőben, leépülőben van, anyagi és emberi értelemben egyaránt. A visszafejlődés fő okát abban látjuk, hogy a társadalmilag megtermelt javakat egyénileg kisajátítják, munkánk gyümölcse magántőkés csoportokhoz kerül, jelentős részben pedig kiszivattyúzzák az országból. Külföldre vándorolnak fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen források: kétharmad részük adósságszolgálat (kamattörlesztés) formájában, egyharmad részük pedig profitkivitelként. Az újonnan felvett nemzetközi hitelek, a forint gyors ütemű leértékelődése további eladósodáshoz és forráskivonáshoz vezet, hiszen a hitelek jelentős részét nem termelési célokra fordítják. Miközben több százmilliárd forinttal konszolidálták a bankok helyzetét, egyetlen forinttal sem költöttek többet munkahelyteremtésre, annak a létminimum küszöbén élő 3–3,5 millió honfitársunknak a megélhetésére, akinek napról napra arról kell döntenie, hogy egyen, vagy fűtsön-e."

Írásunk kezdő mondata arról szólt, megbukott-e az elmúlt harminc év nagy neoliberális kísérlete? A pénzügyekkel foglalkozó (monetáris) tevékenység jelentősége a nyugat-európai országok hajózó kereskedelmével, majd az ipari forradalommal bontakozott ki. A politikai színtéren megjelenő monetáris érdekeltségek tevékenységét nevezik monetarizmusnak. A történettudomány nagyon szemérmesen, vagy inkább eltakarva, meglátni sem akarva, foglalkozik a monetarizmus történelmi szerepével, főleg a háborúk esetében.

A nyugat-európai országokban a "szociális felelősséget viselő kapitalizmust" az átélt kataklizma (második világháború) nyomán humanizálódó társadalmak hozták létre a konzervativizmus eszmerendjében. Ezt támadták meg az újbaloldal mozgalmai, sokszor véres lázongások kirobbantásával, terrorcselekményekkel Franciaországban és Németországban, 1968-ban. A neokommunista mozgalmak Nyugat-Európa szovjetizálásán dolgoztak. A másik frontot nyitó liberalista vonulat belülről támadta a patinás konzervatív pártokat 1981 táján; Reagan idején az amerikai, és Thatcher idején az angol konzervatív pártoknak és politikai erőknek nyílt liberális ideológiájuk támadt. Ezt követte John Howard, aki a konzervatív Liberal Party-t "méltóvá" tette illetéktelen nevére.

Ami így elérkezett az egész "nyugati" világ számára, annak történészi neve monetarizmus, politikai elnevezése neoliberalimus. Az ideális jóléti államot megközelítő irányzat mindenütt teret vesztett a (földrajzi értelemben amerikai) nemzetközi nagytőke nyomulása útján. A nyugati újbaloldal és a szovjet protektorátus reformkommunista irányzatai természetes szövetségesre találtak egymásban, hacsak ab ovo nem együtt indultak US–USSR koexisztenciás tejtestvérekként. A magyar nyugatraváltás (rendszerváltás) már nem is ismerhetett meg más irányzatot, mint a neoliberalimust, akár amerikai, akár francia, akár német tőkések jöttek felszabadítani, mint egykor a németek a török kíűzése után.

Mindamellett Magyarországnak egyetlen reménye van a megmaradásra, ha valóra válik az, amit Mr. Rudd megfogalmazott.