Úszás. A versenyzés miatt sokat vannak távol a Gyurta testvérek, így a legszebb karácsonyi ajándék, hogy együtt ünnepel a család
A Gyurta család számára különösen szép ünnep a karácsony, mert a világbajnok Gyurta Dániel és testvére, a rövidpályás világbajnoki bronzérmes Gergely az edzőtáborok és a külföldi versenyek miatt sokat van távol, viszont Jézus születésnapját szüleikkel és a nagyszülőkkel együtt ünneplik. A fiúknak az idén is van mit a karácsonyfa alá tenniük, az aranyérmeik bizonyítják, eredményes évet zártak.
A sokak által irigyelt sikernek azonban nagy ára van, Gyurta Dániel tizennyolc, öccse, Gergely pedig tizenhat éve tanult meg úszni a margitszigeti uszodában, s azóta a monoton edzéseken leúsztak sok ezer kilométert. Faltól falig, mindennap. Míg nyáron a társaik, barátaik nyaralni jártak, ők edzőtáborokba indultak, s hajnalban keltek. Vajon jól döntöttek a szülők, amikor a fiúkat beíratták az úszótanfolyamra?
„Nem azzal a céllal vittük le először Danit, majd utána Gergőt a margitszigeti uszodába, hogy világbajnokok legyenek – magyarázza Gyurta Tamás, az úszók édesapja. – Csupán azt szerettük volna, hogy megtanuljanak úszni, és egészséges gyerekek legyenek. Mivel a szigeti szakosztály megszűnt, később a BVSC-ben úsztak egészen 1999-ig, amikor egy versenyen Széles Sándor edző javasolta, hogy menjenek át a Komjádiba, ahol a Széchy Tamás irányította Sport Plusz működött, amelyből később a Jövő SC lett.”
Egy évvel később, a csalódást jelentő sydney-i olimpia után azt mondta Széchy Tamás, az úszópápa, hogy a sok támadás ellenére csak azért folytatja az edzősködést, mert a fiatalok között van egy hatalmas tehetség. Egy tizenkét éves fiúról beszélt, Gyurta Daniról, akit az olimpiai bajnok Rózsa Norberthez hasonlított. A mesternek igaza lett, igaz, az „alkotást” – ahogy ő nevezte az edzői munkát – nem ő, hanem kollégája, Széles Sándor végezte el, de Széchy megélhette, hogy Gyurta már 15 évesen olimpiai ezüstérmes lett Athénban. Ezután tűnt ki két évvel fiatalabb testvére, Gergely is a korosztályos versenyeken. A fivérek nem ellenfelek a vízben sem, amíg Dániel mellen, addig Gergely gyorson versenyez, és természetesen a parton is sokat segítik egymást.
„Nem emlékszem, hogy Dani vagy Gergő, mint ahogyan a fiútestvérek szokták, verekedtek volna – árulja el az apa. – Ebben közrejátszott, hogy a feleségemmel soha nem tettünk különbséget köztük. A sport pedig megtanította őket arra, hogy nem szájjal és ököllel, hanem teljesítménnyel kell bizonyítani.”
Dániel korán, 15 évesen már a csúcs közelébe jutott, Gergely pedig lassabban közelít az élmezőnyhöz. Vajon előnyt vagy hátrányt jelent számára, hogy ő a kétszeres világbajnok mellúszó öccse?
„Nekem ez mindenképpen előny – vágja rá Gergely. – Büszke vagyok arra, hogy Dani a testvérem. Az edzéseken, amikor nehezebben megy, segítjük, támogatjuk egymást. A versenyeken szintén sokat jelent, hogy együtt vagyunk, elég, ha csak összenézünk, tudjuk, mire gondol a másik. Egyedül az hátrány, hogy sokszor úgy azonosítanak: a Gyurta öccse. Pedig én én vagyok.”
Arra kértem Dánielt, értékelje az öccsét, milyen úszó, mik az erényei, miben kell még fejlődnie.
„Úgy gondolom, ezt nem nekem kell megítélni – mondja határozottan a világbajnok. – Az eddig elért eredményei azt igazolják, hogy nagy dolgokra lehet képes. Fáradhatatlan, lelkes. Hogy miben kell még fejlődnie? Erre nem igazán tudok válaszolni, hiszen más számokra edz, így a felkészülése is egy kicsit más. Azt pedig már megszokta, hogy ő a »Kisgyurta«, ez számára természetes.”
Mint ahogyan az is teljesen nyilvánvaló, hogy a karácsonyt együtt, a családdal töltik. Lehetnek akármilyen híresek, elismertek, ez mindig így marad. „Szerencsére Gergő és Dani sem válogatós – árulja el az édesanyjuk. – Mindent megesznek, az edzések után különösen jó az étvágyuk. Mivel sokat vannak távol, ezért nagyon megbecsülik a főztömet. A halat is szeretik, ami karácsonykor főétel nálunk.”
Természetesen azt nem árulják el, hogy mivel ajándékozzák meg egymást, az édesapa viszont nem titkolja, hogy nagyon büszke a fiaira, s nem azért, mert bajnokok, hanem mert igazán jó testvérek. Ez számukra minden éremnél fontosabb, s értékesebb is.
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja