Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-09-01

Új vezető került a Hungaroring élére Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Autósport. Az olimpiai bajnok Gyulay Zsolt váltotta a távozó Palik Lászlót

Palik László (balra) és Gyulay Zsolt együtt tartott tájékoztatót

Elsőként az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina gratulált SMS-ben Gyulay Zsoltnak a Hungaroring élére való kinevezéséhez. A jövőben ugyanis a szintén olimpikon kajakos látja el a mogyoródi pálya elnök-vezérigazgatói tisztségét. Ezt tegnap jelentették be hivatalosan, bár egy hónapja már tudni lehetett, hogy váltás lesz a cég élén. Az eddigi elnök, Palik László családi okokkal indokolta távozását, mert, mint mondta, a jövőben szeretne több időt tölteni feleségével és két kiskorú gyermekével.

Halasi Tibor, a többségi állami tulajdonú Hungaroring Zrt. felügyeletét ellátó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő elnöke elmondta, a Hungaroring Zrt. közgyűlése egyhangúlag döntött Gyulay kinevezése mellett, akinek nem is annyira szakmai, hanem inkább gazdasági vezetőként kell helytállnia.

„ Azért vállaltam el a posztot, mert a Forma–1-es magyar futam nemzeti ügy, ami mindannyiunknak nagyon fontos – mondta Gyulay. – Felelős gazdaként mindig az állam érdekeit fogom képviselni.”
Kiss B. László

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont