2012-01-27
Mourinho megvárta a játékvezetőt
Labdarúgás. A Barcelona jutott be a spanyol Király-kupa elődöntőjébe
A döntetlen is elég volt a Barcelonának szerda este hazai pályán a spanyol Király-kupában. A katalánok 2–2-t játszottak a Real Madriddal a negyeddöntő visszavágóján, így búcsúztatták a címvédőt. A meccs után a vendégek a bírót okolták a kiesés miatt.
„Aki kiesik, az kicsit fellélegezhet, mert akkor már csak a bajnoksággal és a Bajnokok Ligájával kell foglalkoznia a továbbiakban” – ezt még a szerda esti visszavágó előtt mondta José Mourinho. Tény, volt némi igaza a Real Madrid vezetőedzőjének, mert hát a Király-kupa csupán a harmadik a Madrid és a Barcelona fontossági sorrendjében is. Pedig a vendégek nem úgy játszottak a visszavágón, mint akik ki akarnának esni. Sőt a lila-fehérek sokkal jobban futballoztak, mint a Barca, de a gólokat mégis a hazaiak szerezték. A meccs második félidejében a Real egyenlített, de a továbbjutást érő gólt már nem tudta megszerezni. A 2–2-es döntetlen pedig azt jelentette, hogy a Barcelona búcsúztatta a címvédőt, és – az első találkozón idegenben elért 2–1-es győzelmének köszönhetően – bejutott a Király-kupa elődöntőjébe.
Jó meccs volt, de nemcsak a játék miatt marad emlékezetes ez a visszavágó, hanem a bíró miatt is. A Real Madrid nyolc sárga lapot kapott a mérkőzésen, ebből Sergio Ramos kettőt, akit ki is állított Fernando Teixeira. „Tudtuk, hogy nehéz lesz, hiszen összesítésben rosszabbul álltunk. De úgy érzem, lehetetlen volt itt nyerni, és hogy miért, arról kérdezzék a játékvezetőket, én nyíltan nem vagyok hajlandó kritizálni – mondta a meccs után Mourinho. – Ami a meccset illeti, néha minden megerőltetés nélkül képes vagy gólt szerezni, máskor pedig négy-öt lehetőségből is képtelen vagy betalálni, mint mi most, ezen az estén.”
A spanyol El Mundo Deportivo című lap szerint Mourinho a Camp Nou parkolójában megvárta Fernando Teixeirát, és kérdőre vonta, súlyos szavakkal illette a meccsen nyújtott gyenge teljesítménye miatt. De nem csak az edző volt ideges, Iker Casillas állítólag az alábbiakat mondta a bírónak az öltözőfolyosón: „Teixeira, most menj el te is, és partizz a barcásokkal!” A madridi kapus nem tagadta az incidenst, de a Marca sportlapnak már higgadtan értékelt.
Valamilyen szinten talán érthető a vendégek bosszúsága, mert jobban játszottak, mint a hazaiak, mégsem ők ünnepeltek. Az meg különösen bosszantó lehet a Real Madrid játékosainak, hogy a legutóbbi 14 El Clásicóból csupán egyet nyertek meg.
KBL