2012-02-09
Megkezdődött a Bocskai
Ökölvívás. A kubaiak nem tudtak Debrecenbe jönni
„Sajnálom, hogy nem jöttek el a kubaiak, nagyon hiányoznak, hisz ők az ökölvívás krémje, látványos stílusukkal mindig a közönség kedvencei” – mondta Szántó Imre a tegnap kezdődött 56. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó-emlékversenyen.
A kubai válogatott a francia légügyi dolgozók sztrájkja miatt nem tudott eljutni a világ egyik legnevesebb amatőr bokszversenyére. De azért nélkülük is rettentően erős a mezőny: 21 ország 114 bokszolója mérkőzik egymással Debrecenben.
Szerdán a selejtezőkkel kezdődött a torna, és a magyarok közül a helyiek kedvence, az 52 kg-ban szereplő Kalucza Norbert nagy meccset vívott a marokkói Abdelali Daraa ellen, s ha nehezen is, de 12-11-es pontozással legyőzte afrikai ellenfelét. A szintén ebben a súlycsoportban öklöző Dobrádi István a török Alkan Özdemirrel mérkőzött, s ugyan az első menet után még egypontos hátrányban volt, később fordított, és riválisa fölé kerekedett, végül magabiztosan nyert 16–10-re. A sorsolás szeszélye folytán az aranyéremre is esélyes magyar bokszolók közül Bacskai Balázs (69 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) csak a nyolc között kezdi el a küzdelmeket, igaz, utóbbi azonnal a kétszeres világbajnok üzbég Abbosz Atojev ellen.
KBL