Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-01-31

László Csaba az Eb-t célozta meg Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Labdarúgás. A magyar szakembert korábban skóciában az év edzőjének is megválasztották, mostantól Litvániában bizonyíthat

Február elsején, azaz szerdán írja alá két plusz két évre szóló szerződését László Csaba, aki a litván labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lesz. A magyar szakember, akit Skóciában korábban az év edzőjének választottak, hosszú tárgyalássorozat után egyezett meg a litván vezetőkkel.
– Volt ajánlata Skóciából, Törökországból, Spanyolországból. Miért éppen litván kapitány akar lenni?

– Mert kihívásnak érzem, s nem hátrálok meg a nehéz feladat elől. Sőt az inspirál a legjobban. Valóban több helyen is tárgyaltam klubcsapatokkal, és most már talán azt is elmondhatom, hogy volt olyan ajánlatom, amely anyagilag jóval kecsegtetőbb volt számomra, mégis úgy döntöttem, hogy ezt a feladatot vállalom. Nagymértékben szerepet játszott a döntésemben, hogy a tárgyalások folyamán végig éreztem, a litván vezetők kellőképpen tájékozódtak korábbi munkahelyeim­ről, és éreztem, hogy engem szeretnének. Ez döntött. Azt hiszem, nincs miért szégyenkeznem, mert ha körbenézek Európában, nem sok országnak van magyar szövetségi kapitánya.

– Mit kell tudni a litván futballról?

– Tudni kell, hogy Litvániában elsősorban a kosárlabda a nemzeti sportág, ám a szövetség munkálkodásának köszönhetően a futball is egyre inkább reflektorfénybe kerül. Ezt bizonyítja, hogy bár az infrastruktúrát tekintve alaposan le voltak maradva Európától, ma sorra épülnek, szépülnek, megújulnak a stadionok. És érezhető az is, hogy a szponzorok egyre inkább üzleti lehetőséget látnak a futballban is.

– Ha a magyar válogatottal mérnénk össze a litván futball erejét, mit gondol, a két csapat találkozójából ki jönne ki győztesen?

– Ezt nehéz megítélni. Egy biztos, hogy amennyire ismerem a litván futballt, és ahogy eddig tájékozódtam a játékosokról – akiknek zöme Oroszországban, Ukrajnában, Svédországban és Dániában futballozik –, azt mondhatom, nincs nagy különbség a két csapat között.

– Milyen célt tűztek ki ön elé a szövetség vezetői? Mit kell elérnie ahhoz, hogy elégedettek legyenek a munkájával?

– A cél a 2016-os Európa-bajnokságra való kijutás, de természetesen akkor sem adjuk vissza a licencünket, ha időközben sikerülne kvalifikálnunk magunkat a 2014-es vb-re. Úgy érzem, az Eb reális célkitűzés, amelyet mindenképpen meg lehet oldani.

– Tervezi, hogy esetleg magyar szakembert visz magával a litván válogatott mellé?

– Igen. Szeretném, ha Vas László lenne a segítőm. Valahogy el kell érnem, hogy a litván szövetség vezetői belemenjenek. Otthon senkinek sem kell bemutatni Vas Lacit, hiszen éveken át dolgozott közmegelégedésre Csank János mellett.

– Mi lesz az első feladata? Mikor mutatkozik be mint litván kapitány?

– Májusban Oroszország ellen játszunk barátságos meccset. Ez már lekötött találkozó, nem én választottam, de azért korábbra is szeretnék legalább egy felkészülési meccset a programomba iktatni.
Burkovits Ferenc

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja