Magyar Hírlap online

Két arannyal mutatkozott be az olimpián

Öttusa. Nagy Sportcsaládban él Németh Ferenc

De mi van a reflektorfény után? (88.)
Arcok. Arcok tegnapelőttről. Ma már szinte ismeretlenek, tegnap, tegnapelőtt meg mindennap velünk voltak. Sportolók, játékosok, versenyzők, edzők, akiket a sport emelt fel, akik a sportot felemelték, aztán egy idő után kikoptak sportéletünkből, csendben élik mindennapjaikat. Ilyen sportembereket kerestünk meg, és sorozatunkban igyekszünk bemutatni, hogyan élnek, mi lett velük.
 

Minden idők legeredményesebb öttusaedzője, Benedek Ferenc a labdarúgópályáról csábította el Németh Ferencet, s a tanítvány kivételes tehetségét bizonyítja, hogy bár későn, tizennyolc évesen ismerkedett meg a sportággal, hat évvel később egyéniben és csapatban is olimpiai bajnok lett. Szívbetegsége miatt korán be kellett fejeznie a versenyzést, de 76 évesen is derűsen él, és fiatalosan jár.

– Negyvenöt évig állami ünnep volt a születésnapja, hiszen április negyedikén született. Jó vagy rossz volt ez?

– Barátaimmal, munkatársaimmal már régóta ebben a budai lakásban ünnepeljük a születésnapomat. Néhány pohár jó bor után éneklünk is. Jó ideig az ablakokat be kellett zárni, hogy a dalárdánkkal ne zavarjuk meg a felszabadulás ünnepét. Hála istennek a barátok a rendszerváltozás után is megmaradtak, s a fehér asztal mellett nem politizálunk. Sőt énekelni is szoktunk, de már csendesebben.

– Említette, hogy orvosi kivizsgálásról jött. A hetvenhat felé közeledve hogyan érzi magát?

– Már jól. Zalakaroson üdültem, s összeszedtem valami nyavalyát. So­káig lázam volt, de már meggyógyultam. A doktornő meg is dicsért, hogy nincs pocakom, és a leleteim is jók.

– Ezt azért is kérdeztem, mert huszonhat évesen a szíve miatt kellett befejeznie a versenyzést.

– Ez szomorú történet, de hogy jól döntöttem, azt bizonyítja a mostani egészségi állapotom. Hatvanegy őszén ázsiai influenza tombolt az országban, és sajnos én is megkaptam. Utána sokszor kifejezetten rosszul éreztem magam, s szívritmuszavar miatt halálfélelmem volt. Persze folytattam az edzéseket, sőt úgy volt, hogy indulok a moszkvai világbajnokságon is. Aztán a lovasverseny bemelegítésekor hatalmasat buktam egy kis macska lóval, így be kellett vinni a kórházba. Török Feri került be helyettem a csapatba, amely ezüstérmes lett.

– Egy sérüléssel búcsúzott ?

– Nem, hatvankettőben még megpróbáltam. A májusi, budapesti nemzetközi versenyen egyéni csúcsot úsztam, jól vívtam, jól is lőttem, a lovaglás is kiválóan sikerült, a futás közben, fél távnál viszont azt hittem, hogy lelőttek, fel kellett adnom a versenyt. A vizsgálatok kiderítették, hogy az influenza szövődményeként szívizomgyulladást kaptam. Magyar professzor tanácsára fájó szívvel, de befejeztem a versenyzést.

– Amelyet nagyon későn, csak tizennyolc évesen kezdett el.

– Csepelen fociztam, és ott figyelt fel rám, pontosabban a futásomra Benedek Ferenc, a csepeli öttusa egyik megalapítója. Ő beszélt rá, hogy próbáljam ki a háromtusát. Mivel úszni tudtam, és lövészetben sem voltam ügyetlen, első felnőttversenyemen harmadik lettem.

– Hogyan jutott öt év alatt Csepelről az olimpiai dobogó tetejére?

– A körülményeket tekintve ez kész csoda volt. A focisták levetett mezét kaptuk meg, és tornacipőben futottunk. Csepelen csak futottunk és lőttünk, vívni a Belvárosba jártunk, az úszóedzés Budán, a Császárban volt, a lovaglás pedig a Nemzeti Lovardában. HÉV-vel és villamossal utaztunk a nehéz sportfelszereléssel. Kiszámoltuk, naponta hatvan kilométert utaztunk az edzéshelyszínek között.

– És legalább jól megfizették az öttusázókat?

– Hát persze. Mi testesítettük meg az igazi amatőr sportolót. A Csepeli Varrógépgyárban voltam gyártásszervező, héttől háromig dolgoztam. Egy héten egy óra kedvezményt kaptam, hogy három órára odaérjek a lovasedzésre. Nem volt egyszerű, nem is voltam túlfizetve, nyolcszázhetven forint volt a havi bérem.

– Ilyen feltételek mellett hogyan tudták megelőzni a nemzetközi élmezőnyt a római olimpián?

– Kiváló mestereink voltak. Felfedezőm, Benedek Ferenc nagyon tudatosan építette fel a pályafutásomat. Minden évben kiemelten foglalkoztunk az egyik tusával. Így hatvanra összeállt mind az öt szám.

– Jól tudom, hogy egy kaszkadőrbaleset miatt majdnem lemaradt a római olimpiáról?

– Csóró fizetésünket filmezéssel egészítettük ki. Tudtunk lovagolni, vívni, ezért sok történelmi filmben szerepeltünk. Az emlékezetes esetnél Várkonyi Zoltán dublőre voltam a Don Juan kalandjai című filmben. Egy szökőkutat kellett átugratnom, de mivel előtte homokkal felszórták a betont, a lovam megcsúszott, én pedig hatalmasat estem. Ráadásul a sérülésemet titkolnom kellett, mert az olimpia közelsége miatt a szövetség megtiltotta a filmezést.

– Akkor miért vállaltak ilyen nagy kockázatot?

– Mert megfizették. A Don Juanért tizennégyezret kaptam, a fizetésem sokszorosát. De nem szórtam el a pénzt, egy értékes szekrényt vettem belőle, amely még mindig megvan.

– Ami minden idők legsikeresebb öttusázójának, Balczó Andrásnak harmadszorra, az önnek elsőre sikerült. Rögtön két aranyat nyert a római olimpián, ráadásul újoncként.

– Mint mindenhez az életben, szükségem volt némi szerencsére. Ha Török Ferit nem tiltják el azért, mert az amerikai világbajnokságon engedély nélkül rodeóversenyre ment, akkor Balczó András és Nagy Imre mellett lehet, hogy ő lett volna a harmadik induló. Akkor még több mint négy kilométer hosszú, rögzített akadályokkal nehezített tereppályán rendezték a lovaglást. Nekem ez jól sikerült, Bandi viszont leesett a lóról. Ha nem fájó vállal lő, valószínűleg ő lett volna az első.

– A kényszerű búcsú után hogyan lett már huszonnyolc évesen az öttusaszövetség főtitkára?

– Kutas István sportvezető ötlete volt. Boldogan vállaltam, mert így nem kellett elszakadnom a sportágtól. Azt hittem, nyugdíjasállás lesz, de aztán egy külföldi versenyen az egyik versenyző lopásgyanúba keveredett, amiért engem rúgtak ki.

– Vívóedző lett, majd szakosztályvezető Csepelen. Hogyan került 1987-ben Kuvaitba?

– Fülöp Mihály vívóedző hazajött, s én mentem a helyére. Három év után lejárt a szerződésem, amelyet két évvel meghosszabbítottak. Közben Tamás fiam is kijött a feleségével dolgozni. Kilencven nyarán mi éppen hazajöttünk a feleségemmel, amikor Irak megtámadta Kuvaitot, s kitört a háború. A fiamék ott maradtak. Képzelheti, mit éltünk át a feleségemmel, hiszen semmi hírünk nem volt róluk. Szerencsére sikerült a kétszázötven magyarnak elhagynia az országot, s Tamásék is hazajöttek épen.

– Két ikerfia, Zsolt és Tamás is válogatott tőrvívó lett. Az unokák folytatják a hagyományt?

– Mi nagy sportcsalád vagyunk. Zsolt felesége az olimpiai bronzérmes vívó, Jánosi Zsuzsanna, akinek az anyukája az olimpiai bronzérmes Ducza Anikó. A mi családunkban a sport elsőrangú téma. Zsolt fia, Dá­niel kosárlabdázott. Tamás fia, Krisztián még kivár, a lánya, Laura viszont most tanul vívni, szépségét és izomzatát is az anyukájától örökölte. Márk pedig jól focizik.

– Úgy hallottam, a híres magyar borászok aggódhatnak, ha a Németh-pincészet bora megjelenik a piacon.

– Ugyan a borászatban nem vagyok szerény, de megnyugodhatnak a mesterek. Balatonalmádiban van nyaralónk, ahová még apám ültetett kétszázhúsz tőke szőlőt. Az ő emléke miatt gondozom. Fárasztó, de nagyon hasznos szórakozás. A tavalyi ugyan nem lett csúcsbor, de azért koccinthatunk arra, hogy az idei jobb legyen.

---

Pályakép

Németh Ferenc

Született: 1936 április 4., Csepel

Legjobb eredményei: az 1960-as római olimpián egyéniben első, Balczó Andrással és Nagy Imrével csapatban aranyérmes. 1959-ben és 1961-ben a csapatbajnok Csepel tagja. 1956-tól 1962-ig magyar válogatott. A Testnevelési Főiskolán 1962-ben öttusa-szakedzői, 1978-ban vívószakedzői diplomát szerzett. 1963-tól 1967-ig a Magyar Öttusaszövetség főtitkára. 1968-tól a Csepel vívóedzője, 1981-től az igazgatója.