Magyar Hírlap online

2012. február 13., hétfő, Ella, Linda
2010-09-01

Huszti Szabolcs csak azért is megmutatná, hogy nem felejtett el futballozni Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Labdarúgás

Mostanában mellőzi Huszti Sza­bol­csot, az orosz Zenit középpályását a klub olasz edzője, Luciano Spalletti. Felmerült, hogy a válogatott középpályás még kedd éjfélig, a nemzetközi átigazolási időszak lejárta előtt máshová igazol. Huszti azonban egyelőre a válogatottra figyel, hiszen csapatunk pénteken Svédország ellen játssza első Európa-bajnoki selejtezőjét.

Huszti Szabolcs bizonyítani akar

– Ön tudja, miért mellőzik?

– Összetett dolog ez, mert nem hiszem, hogy konkrét oka van Spal­lettinek a mellőzésemre. Többször játszottam csereként, gólpasszokat adtam, ám a következő fordulóban vagy nemzetközi megmérettetésen még a keretbe sem jelölt. Ráadásul nem egyszerű a helyzet, mert most, ugye, amikor beszélgetünk, szinte csak néhány óra választ el bennünket az átigazolási időszak lejártától. De persze, ismerve a nemzetközi futballt, azt mondhatom, akár néhány óra alatt is változhat a helyzet.

– Ezek szerint elkívánkozik a Zenitből?

– Nem. Én ilyet nem mondtam. De egy biztos, hogy a jelenlegi helyzet senkinek sem jó. Sem a klubnak, sem nekem. Ha mégsem sikerül eligazolnom, akkor összeszorítom a fogam, és még megpróbálok rátenni egy lapáttal, hogy bizonyítsak.

– Nem próbált meg leülni tisztázni a helyzetet Spallettivel?

– A profi világ nem úgy működik, hogy csak fogjuk magunkat, és leülünk az edzővel négyszemközt diskurálni. De volt alkalom, hogy beszéltem vele és elmondtam, ami bánt. Hozzátettem, tiszta a lelkiismeretem az edzésmunkám és a meccseken nyújtott teljesítményem miatt. De mit tagadjam, nem felhőtlen a viszonyunk egymással.

– Mi lehet a megoldás?

– Ezt nem tudom megmondani. Mindenesetre a menedzserem, Vladan Filipovics vigasztalt, hogy két angol első osztályú csapat, a Stoke City és a West Ham United is szeretett volna kölcsönvenni, de erről a Zenit vezetői hallani sem akartak. Ők csak eladásról tárgyaltak volna. Állítólag már hajlanának a kölcsönadásra is, de most meg az idő kevés. Szóval, bonyolult a helyzetem.

– Ez a válogatott szempontjából is rossz, hiszen nincs megfelelő számú mérkőzés a lábában, ráadásul a válogatott keretében a kulcsemberek közül nem ön az egyedüli, aki alig játszik.

– Sajnos, ezzel nem tudok vitatkozni. Többen vagyunk így, akik mostanában csak perceket vagy még annyit sem kapnak klubjaikban. Itt van például Gera Zoli, akinek nagy szerepe van abban, hogy a tavasszal a Fulham Európa Liga-döntőt játszott, most pedig a klub új edzője öt-hat percet ad neki meccsenként. De említhetném Hajnalt is, aki Dortmundban lett mellőzött, pedig csapata legjobbja volt nem is olyan régen. Talán abban reménykedhetünk, hogy még a szezon elején vagyunk, így nem fog annyira kiütközni a meccshiány.

– Mit vár a pénteki, svédek elleni találkozótól?

– Győzni szeretnénk Stockholmban, bár a svéd válogatott nagyon erős. Igaz az utóbbi években, amikor összeakadtunk, egyetlen alkalommal sem futballoztak le bennünket a pályáról, sokkal inkább balszerencsénk volt ellenük. Legutóbb, ugye, a vébére való kijutásért játszottunk velük, és meggyőződésem, hogy azon a találkozón nyújtottuk a legjobb teljesítményt, aztán Ibrahimovics a legvégén elintézett bennünket. Azt gondolom, hogy bennem és a társaimban is van némi plusz, s csak azért is megmutatjuk a svédeknek.
Burkovits Ferenc

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN VIKTOR: HIGGADT, NYUGODT TÁRGYALÁSRA VAN SZÜKSÉG AZ UNIÓVAL

" A helyzet, hogy bele akarnak szólni abba, hogy miként éljünk, de ebből nem kérünk"

A szükség az úr Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Szerenád szólt a Rózsadombon Göncz Árpádnak Bővebben a mai Magyar Hírlapban

„Hemzsegtek köreiben a diktatúra volt emberei”