Mindkét magyar bajnokcsapat folytatta remek szereplését a Bajnokok Ligájában. A Győri Audi ETO 28–23-ra nyert a norvég Larvik ellen, s így csoportelsőként juthat az elődöntőbe. A Veszprém tartalékosan is 32–29-re győzött a lengyel Kielce otthonában, és csoportelsőként nyolcaddöntős.
A BL-középdöntőjében a csoportelsőség volt a tétje a győri mérkőzésnek, amelyen a magyar női bajnok igencsak megijesztette szurkolóit, mert idegesen, kapkodva kezdett, és így a Larvik szerzett vezetést. Már 8–5-re elhúzott, amikor a tizedik percben Konkoly Csaba vezetőedző időt kért. A fejmosás és a lelki dopping használt, mert mintha kicserélték volna a csapatot, Kovacsics irányításával kiegyenlített, majd háromgólos előnnyel (14–11) mehetett pihenni.
„Ez az időkérés valóban hasznos volt – mondta Konkoly Csaba –, pedig a nálam okosabb Mocsai Lajos vizsgálata szerint az időkérések hetven százaléka eredménytelen. Azért kellett ilyen korán beszélnem a lányokkal, mert nem azt csinálták, amit megbeszéltünk. Hallgattak rám, így sikerült összeszednünk magunkat.”
A nehezen kezdődő csatából a végén gálamérkőzés lett, a Győr nem csupán visszavágott a Larvikban elszenvedett 29–27-es vereségért, hanem nagyobb arányban, 28–23-ra győzött, s átvette a vezetést a csoportban.
„Az ötgólos győzelemmel a csapat jelesre vizsgázott, az együttes minden tagja sokat tett a sikerért. Pálinger Kati ismét remekül védett, Tomori jól védekezett, Amorim és Spiridon fontos gólokat dobott, Kovacsics nagyszerűen irányított, és Vérten Orsolya ismét formába lendült. A védekezésünk dicsérete, hogy Európa egyik legjobb csapatától csak 23 gólt kaptunk.”
A találkozó után Karl Erik Böhm, a Larvik vezetőedzője már arról beszélt, hogy a magyar bajnok csoportgyőztesként jut az elődöntőbe, csapata pedig másodikként valószínűleg a Viborggal játszik majd a döntőbe kerülésért. „Annyira azért ne szaladjunk előre – mondta Konkoly –, mert hátra van még két nehéz mérkőzés a középdöntőben. Idegenben kell legyőzni a veszélyes Ljubljanát, majd itthon a Lipcsét, amely szintén képes lehet meglepetésre. Tehát egyelőre nem foglalkozunk az elődöntővel. Viszont továbbra is az a célunk, hogy a Győr döntős legyen.”
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett