Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-09-01

Egy hajóban, szorosan ülve, együtt húzva Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Ifjúsági olimpia. A szingapúri siker már önmagában is kijelölheti céljaikat a következő játékokra, a 2012-es londoni olimpiára

A múlt hét végén fejeződött be Szingapúrban az I. Ifjúsági Olimpia, amely kiváló magyar szereplést hozott. Fiatal sportolóink hét elsőséget, négy második és hat harmadik helyezést szereztek, s az éremtáblázaton igencsak előkelő, a kilencedik helyen végeztek. A sikerről is kérdeztük Szabó Tamást, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet (NUPI) igazgatóját, a küldöttség vezetőhelyettesét.

A magyaroknak is volt okuk örülni Szingapúrban a múlt heti záróünnepségen

– Nem tagadható, hogy az ismeretlenbe ment az az ötvenegy fiatal fiú és leány, aki kiharcolta a szingapúri indulás jogát. Olyan értelemben volt ugrás ez a sötétbe, hogy jószerivel senki sem tudta, mire képesek az ellenfelek. Előttünk járnak, netán mögöttünk vannak? Vagyis szerezhettünk volna húsz aranyat is, de akár egyet sem.

– Nem lehettünk tisztában azzal, hogy milyen a világ sportja, ha 14–18 éves fiatalokat veszünk alapul. A nemzetközi ifjúsági versenyek, a vb-k és az Eb-k adtak ugyan támpontot, de teljes képet nem. Az ázsiai és az afrikai nemzetek képviselőit szinte sosem láttuk korábban. Mentünk, mindenki a legjobb tudását adva lépett pályára. Ez sikerült, s tán nem is olyan rosszul.

– Ha szerényen fogalmaz, akkor sem rossz, hiszen a 204 részt vevő ország közül a kilencedik helyezés, a tizenhét érem önmagát igazolja. Ez alapján, ha nem is vagyunk nagyhatalom, de a világ ifjúsági sportjában fontos szerepet játszunk.

– Jó és erős csapat volt a szingapúri, ami jelzi, nem biztos, hogy igazak azok a hangok, amelyek a hazai utánpótlás-nevelés hibáiról, sok esetben hiányáról szólnak. Láthattuk, vannak tehetséges fiataljaink, akik a 2012-es londoni és a négy évvel későbbi, Rio de Janeiró-i játékokra teljesíthetik ki tudásukat. Egyetlen adattal is alá tudom támasztani, hogy nem volt véletlen a szereplés: a tavalyi korosztályos világversenyeken 165 érmet szereztünk, s ezzel az első öt-hat között vagyunk. A gondok állandó felemlegetésével szemben, szinte hihetetlen ez a szám, s jelzi, létezik magyar utánpótlás.

– Kissé tudathasadásos állapot lehet, hogy az eredményesen szerepeltek már most, a tinikoruk vége felé eljutottak a csúcsra. Bajnokok, helyezettek, pontszerzők, övék a dicsőség.

– Azt kell tudatosítani bennük, hogy ez csak egy állomás volt, fontos állomás, de ne tekintsék végállomásnak. Mert bármennyire is emlegetik, s joggal a sport gigantizmusát, minden, maga elé célt kitűző sportolónak a „nagy” olimpia a végső cél. Érzékeltem, tapasztaltam ezt a gondolatiságot Szingapúrban is a gyerekek között. Ez nem baj. Ellenkezőleg, ez lendíti őket tovább, s tűz ki, szinte önmagától, új célokat eléjük.

– A „nagy kaland” azonban csak most kezdődik. Megtartani, megőrizni őket.

– Valóban, az igazi sportpályafutásuk ezután dől csak el, s ehhez kell megadni minden segítséget nekik, bár az eredmények azt bizonyítják, eddig sem volt rossz ez. A fiatalok a Héraklész-program úgynevezett Bajnokok programjában nevelkednek, s mintegy ezerötszázan részesülnek támogatásban. Évente hétszázmil­liós állami támogatást fordíthat e célra az intézet. A programba 14-15 évesen kerülhetnek be a tehetségek, s három éven át kapnak támogatást. Az utánpótlás-nevelő rendszer sikerének a hátterében, mint alappillérek, a szövetségek állnak. Ők is tudják, mi is, egy hajóban ülünk, s a jövőben még szorosabban. Koncentráltabban kell figyelni a tehetségesekre, akik az elképzelések szerint állami felügyelet és támogatás alatt álló edzőcentrumokban készülhetnek majd.

– A régi NDK-s módszer juthat az ember eszébe…

– Szó sincs erről, sokkal inkább arról, hogy minden lehetséges sportszakmai támogatást meg kell adni azoknak, akik a sportéletünk jövőjét jelenthetik. Így működnek a sikerkonyhák szerte a világon, nem maradhatunk le.

– Nem lehet nem feltenni a kérdést: már ebben a korosztályban is fennáll a doppingveszély?

– Szingapúrban is volt doppingellenőrzés, de tudomásom szerint valamennyi minta negatív volt. Borzaszó is lenne ennek az ellenkezője, mert ha azt állítjuk, hogy káros a felnőtteknél, akkor a gyerekek esetében egyenesen bűnről kellene beszélni. De mondom, mindenki tiszta volt.


KSI: ahogy kell

Az ország legjelentősebb utánpótlás-nevelő műhelye a Központi Sportiskola, a KSI. Így szinte természetes, hogy ők küldhették a legtöbb versenyzőt Szingapúrba az idei ifjúsági olimpiára. Négy, a napjainkban is a sportiskola mezét viselő ifjú volt ott az Ázsiában tartott versenyeken, s három olyan, aki a KSI-ben kezdte pályafutását.
Róth Ferenc

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont