Vízilabda
A vége azonban döntetlen lett.
A nyitónegyedben a görögök mindenhonnan betaláltak, elhúztak 3–0-ra. A második negyedben Varga Dániel végre bevette a görög kaput. (1–3). A harmadik játékrészben Hosnyánszky minden mérgét beleadva lőtt a kapuba (2–3), az egyenlítés helyett azonban újfent nőtt a különbség (2–4). A reményt Biros adta vissza: bombát küldött a bal felsőbe (3–4), hogy aztán a negyedzárás előtt sikerüljön az egyenlítés: Madaras lőtt gólt (4–4). A vezetést átvenni azonban nem sikerült, mert megint a görögök jutottak lépéselőnyhöz (4–5).
A befejező negyed elején Biros pattintott a bal felsőbe emberelőnyös figura végén (5–5). Három perc volt hátra, amikor Varga Dániel ért el gólt (6–5). A végeredmény, 6–6 görög emberelőnyből alakult ki. Pénteken az oroszok következnek.
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett