2012-02-06
A recept: figyelem, fegyelem és rend
Labdarúgás. László Attila tudta és bizonyította is Vácott, mi kell a sikerhez
Már csak szurkolóként jár a Vác mérkőzéseire László Attila. Az egykori technikai igazgató ma már nyugdíjas, és társadalmi munkában besegít a mostani vezetésnek, elnöki tanácsadóként. A közelmúltban kitüntetést kapott az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságától.

Bár rég nem dolgozik, mégis a 2011-es esztendő volt László Attila egyik legsikeresebb éve. Kezdődött azzal, hogy a neve felkerült a váci stadion dicsőségtáblájára. Az egykori technikai vezetőnek jelentős szerepe volt abban, hogy a Vác, harmadik vidéki csapatként bajnokságot nyert 1994-ben.
A másik meglepetés az év végén érte, amikor az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága a Pest megye Labdarúgásáért kitüntetést adományozta neki.
„Ilyen elismerésre nem számítottam, már csak azért is, mert évek óta nem dolgozom a futballban – mondta a László Attila. – Több kitüntetéssel is rendelkezem, de a mostani elismerés átvételekor elérzékenyültem. Közvetlenül a kilencvennégyes aranyérem mellé került, a vitrinben és a szívemben is.”
László Attila 1972-ben került Szegedről Vácra, és a legaljáról a legtetejére jutott a munkájában. Először szövetségi képviselőként dolgozott, majd intéző, technikai vezető, technikai igazgató lett, végül pedig szakosztályvezetőként távozott 1996-ban a válogatotthoz, ahol 2000-ig dolgozott technikai igazgatóként.
A fő műve azonban mégis csak a váci futball felvirágoztatása volt. Vidéki kiscsapatból magyar bajnokot faragott Csank János, amihez kellett László segítsége és poroszos fegyelme is. „Figyelem, fegyelem és rend a jelszavam, ezt mindig hangoztattam. És azt is vallom, hogy egy eredményes futballcsapathoz három személyi feltétel kell, jó vezetők, felkészült edző és persze a tehetséges labdarúgók. Ha valamelyik gyengébb a másik kettőnél, akkor nem lehet tökéletes munkát végezni.”
Vácott ez 1994-ben eredményre vezetett. Azóta sok minden történt a focicsapattal, amely jelenleg az NB II.-ben játszik. Az egykori vezető szerint stabil másodosztályú középcsapat elég ma Vácnak. „Többet nem bírna el a város, a régi sikerek pedig belátható időn belül megismételhetetlenek. Bár lenne, olyan csapat, mint a mi időnkben, de nem lesz.”
KBL