Jégkorong. Vas Márton szerint már az osztrák csapatok sem veszik félvállról a Sapa Fehérvár együttesét a nemzetközi ligában
A Sapa Fehérvár AV19 csapata három győzelemmel és két vereséggel kezdte az osztrák ligában a középszakaszt, s így elérheti célját, bekerülhet a rájátszásba. Kedd este a felsőházban listavezető Linzzel mérkőzött idegenben (5–4), a találkozó előtt kérdeztük az Alba Volán első sorának csatárát, Vas Mártont.
– Néhány éve már sikerült túlélniük az osztrák bajnokság első körét, ám a mostani szereplésük még azt is felülmúlhatja. Minek köszönhető a jó szereplés?
– Azzal a céllal kezdtük el az idényt, hogy végre-valahára bekerüljünk az osztrák bajnokság rájátszásába. Célunk eléréséhez persze kell az is, hogy mindenki hitt a sikerben, és ezért megfeszítetten dolgozott. Ha sikerül a playoff, akkor a klub történetének legnagyobb sikertörténetét írhatjuk meg. Szó sincs arról, hogy hátradőlnénk a fotelben, mert vannak még további terveink az idei szezonban.
– Mit terveznek, csak nem az osztrák bajnoki cím megszerzését?
– Nincs helyezésben meghatározott célunk. Minimum a második körbe szeretnénk bekerülni, és aztán, ha az sikerül, akkor rájátszásban még bármi előfordulhat. Nem nézünk nagyon előre, mindig a következő ellenfélre koncentrálunk. Kell is, mert ahogy javultak az eredményeink, már az ellenfelek se vesznek bennünket félvállról, mi több, nagyon is odafigyelnek ránk.
– Mégis, mi kell ahhoz, hogy felülmúlják az eddigi sikereiket?
– Elsősorban saját magunkban kell hinnünk. Aztán abban reménykedni, hogy a sérülések nem tizedelik meg a csapatot. Kőkeményen dolgozunk, ám minden csapat életében előfordulhatnak formahanyatlások. De a mai Volán erőssége, hogy tudunk egymásért küzdeni, ha valamelyik kulcsembernek nem úgy megy, mint ahogy szeretné, akkor valaki más átveszi tőle az irányítást.
– Ilyen baráti a légkör az idegenlégiósok és a hazai játékosok között?
– A mostani szezonra sikerültek a legjobban az erősítések. A külföldről érkező idegenlégiósok hiányposztokra érkeztek, és rögtön átérezték ennek a klubnak a jelentőségét. Ők is beálltak a sorba, és ugyanúgy harcolnak, mint mi, akik régebben vagyunk a Volán játékosai.
– Mi kell ahhoz, hogy be tudjanak kerülni a rájátszás második körébe?
– A felsőházban az első négy között kellene végeznünk, mert akkor meglenne az esélyünk, hogy az egyenes kieséses szakaszban hazai pályán kezdjük meg a rájátszást. Ha a továbbjutásról hét mérkőzés döntene, akkor a mindent eldöntő összecsapást itthon játszhatnánk. Ez azért nem akármilyen motivációs tényező.
– Mennyire foglalkoznak már a világbajnoksággal?
– Akik ismernek, tudják, hogy a válogatottság mennyire szent számomra. De remélem, senki sem haragszik meg rám, ha azt mondom, hogy most egyelőre az osztrák bajnokságra összpontosítok. Ha majd ennek vége, akkor jöhet a válogatottban az áprilisi szlovéniai világbajnokságra való felkészülés.
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja