2012-02-01
A bíróság másfél évre ítélte Sutilt
Autósport. Véget érhet a verekedő német pilóta pályafutása a Forma-1-ben
A müncheni bíróság tegnap másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Adrian Sutilt. A korábbi Forma–1-es pilóta ellen súlyos testi sértés volt a vád. A 29 éves versenyző még tavaly áprilisban Kínában verekedett össze a Lotus-Renault egyik tulajdonosával.
Az akkor még a Force Indiánál versenyző Adrian Sutil a Kínai Nagydíj után a M1NT nevű sanghaji szórakozóhelyen bulizott több pilótával. Az este során azonban szóváltásba keveredett, majd aztán össze is kapott az akkor még Lotus-Renault néven futó istállót tulajdonló Genii vezetőjével, Eric Luxszal. A luxemburgi férfi a verekedésben komoly sérülést szenvedett, Sutil – Lux állítása szerint – egy törött pezsgőspohárral megvágta a nyakát, a sebet kéttucatnyi öltéssel kellett összevarrni.
A német autóversenyző az eset után többször is elmondta, hogy nem akarta megsebesíteni az üzletembert, akitől bocsánatot is kért, Lux azonban fizikai erőszak és súlyos testi sértés vádjával pert indított ellene.
A müncheni bíróság tegnap döntött az ügyben. A versenyző a tárgyaláson is elmondta, hogy megbánta tettét, újra bocsánatot kért, és hangsúlyozta, hogy a vita hevében csak le akarta önteni egy pohár itallal Luxot, nem akarta azt hozzávágni.
Christiane Thiemannt nem győzte meg igazán Sutil védekezése, a bírónő bűnösnek mondta ki, és másfél éves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Ezenkívül mellékbüntetésként a pilótát 200 ezer eurós (60 millió forint) pénzbírsággal is sújtották, az összeggel jótékonysági szervezeteket kell majd segítenie. Az ítélet nem jogerős, az kedden nem derült ki, hogy a pilóta fellebbez-e.
„Mindent megpróbáltam, hogy megegyezzünk, és ne jussunk el a bírósági szakaszig, még azt is felajánlottam Ericnek, hogy támogatom az afrikaiak megsegítésére indított törekvéseit, de ő hajthatatlan volt – mondta Sutil az ítélet után. – Nagyon sajnálom, hogy így alakult, soha nem akartam senkinek sem rosszat.”
Az már korábban eldőlt, hogy a silverstone-i csapat, a Force India 2012-re nem hosszabbít vele szerződést, és könnyen lehet, hogy ez az ítélet örökre véget vet Adrian Sutil Forma–1-es pályafutásának. Ugyanis nagyon valószínű, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség az ítélet után visszavonja a pilóta Forma–1-es versenyzői szuperlicencét.
KBL