Sikeres a Budapest Winter Invitation

A A A
Minden eddiginél több generált vendégéjszaka, elégedett résztvevők – ez a Magyar Turizmus (MT) Zrt. hetedik Budapest Winter Invitation kampányának mérlege. A novembertől április elejéig tartó, egymillió euró média-költségvetésű kampány eredményeinek feldolgozása a napokban zárult le. Az összesítés szerint a BWI-akció eredménye legalább 25 063 érkezés és 93 455 többlet vendégéjszaka. A legtöbbet a brit, az olasz és a francia vendégeknek köszönhetjük, többségük repülővel érkezett. A vendégéjszakák 16,7 százalékát az akció idejére eső három ünnep időszakában regisztrálták.

A téli forgalomélénkítő kampány célja Budapest népszerűsítése mellett a főváros utó- és előszezoni külföldi vendégforgalmának növelése volt. A kampány ideje alatt különleges kedvezményekkel invitálták az utazókat fővárosunkba. A három vagy négy éjszakára érkező vendégek az utolsó éjszakát ingyen kapták, emellett további kedvezményeket is igénybe vehettek a kuponokból álló BWI-voucher segítségével. A tavalyi sikerre tekintettel a szállodai akció mellett idén is ingyenes fürdőlátogatást biztosítottak az érkezőknek. Ebben az évben a Lukács Fürdő is bekapcsolódott a programba, így a Széchenyi, a Gellért és a Rudas mellett eggyel több ingyenes lehetőség közül választhattak a vendégek. A 2012/13-as akcióhoz ötven fővárosi szálloda és számos stratégiai partner csatlakozott.

A BWI kampány fő finanszírozójaként a MT Zrt. idén is részese volt az akció szervezésének és népszerűsítésének. A széles körű együttműködésben a budapesti három-, négy- és ötcsillagos szállodák mellett a következő szervezetek vettek részt: a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Budapest Gyógyfürdői Zrt., a Budapest Airport Zrt., a Wizz Air, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, az Expedia és Hotels.com nemzetközi piacvezető utazási portálok, a CityTour Hop on Hop off, a Legenda Kft. és a Memento Park. Új stratégiai partnerként jelent meg a kampányban a Szépművészeti Múzeum, valamint a Budapesti Tavaszi Fesztivál: Ennek köszönhetően a nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő Cézanne és a múlt című kiállítás és a Budapesti Tavaszi Fesztivál nemzetközi promóciója összekapcsolódott a téli városlátogató csomagéval.

A fő küldőpiacokon kívül a szomszédos és az észak-európai országokra kell fókuszálni

A szállodák véleménye szerint a következő BWI-kampány során elsősorban az Egyesült Királyságra, Németországra és Olaszországra kell fókuszálni a promóciót, ám ha országcsoportok szerint összesítve is vizsgáljuk a válaszokat, akkor a szomszédos országok, illetve az észak-európai országok kerülnek az első helyre

A fürdőkön kívül a hop-on hop-off és a Legenda városnézés a legnépszerűbb

A fürdők iránt volt a legnagyobb érdeklődés, ezt követően a városnéző programok: a City Tour Hop On Hop Off (97,9%-os említés) és a Legenda (91,7%-os említés) bizonyultak a legnépszerűbbnek. Ezt követte a Budapest Kártya (78,7%). A Memento Park és a Budapesti Tavaszi Fesztivál iránt közel azonos arányú érdeklődést jeleztek a szállodák, ezeket követte a Szépművészeti Múzeum Cézanne kiállítása és az egyéb kulturális programok, szolgáltatások. Idén az autókölcsönzés iránt mutatkozott a szállodák visszajelzése alapján a legkisebb kereslet.

A BWI kampánycsomag

A BWI kampány célpiacai Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország, Skandinávia, Ausztria, Spanyolország illetve Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Románia és Szerbia voltak. A BWI akció keretében különleges kampánycsomaggal csábították a külföldi utazókat a magyar főváros téli „arcának” megismerésére. A három vagy négy éjszakára érkező vendégek amellett, hogy az utolsó éjszakát ingyen kapták, – az előző BWI akcióhoz hasonlóan – ezúttal is további kedvezményeket vehettek igénybe a kuponokból álló BWI voucher segítségével a 2012. november 15. és 2013. április 7. közötti időszakban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál zárónapjához igazítva az akció időtartamát. A 2=3; 3=4 szállodai kedvezményajánlat mellett a BWI vendégek ingyenesen kereshették fel a magyar főváros megjelölt történelmi fürdőinek – Gellért, Rudas, Széchenyi, Lukács fürdő – egyikét. A voucher ezen kívül kedvezményes hajós, buszos városnézésre és Memento Park látogatásra is adott lehetőséget.

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 0