Pénteken meghallgatja Gergényi Pétert a 2006-os őszi zavargások rendőri intézkedéseit vizsgáló parlamenti bizottság. Arról a titkos rendőrségi jelentősről is kérdezik majd, amelyik felveti a volt főkapitány fegyelmi felelősségét a tévéostrom ügyébe
Gulyás Gergely, a testület fideszes elnöke elmondta: az ülésén mindenképpen szembesítik Gergényit a keddi Magyar Nemzetben nyilvánosságra került titkos rendőrségi jelentéssel is, amely a volt főkapitány fegyelmi felelősségét is felveti az MTV székházának ostroma kapcsán.
Hangsúlyozta, a jelentést a bizottság is megkapta még júniusban, és a dokumentum már nem titkos, de azt nem tudni, hogy ki titkosította, miért, illetve ki és mikor oldotta fel a titkosítást.
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett