Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-02-06

SZÜKSÉG VAN MAGYAR LÉGITÁRSASÁGRA

Máté Gábor, a Sky Alliance elnöke nyilatkozott lapunknak


„Meggyőződésünk, hogy Magyarországnak szüksége van saját nemzeti légitársaságra, s hogy az állami résztulajdon, az állami kontroll elengedhetetlenül szükséges nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdek. Biztosak vagyunk abban, hogy egy network típusú nemzeti légitársaságot lehet pénzügyileg eredményesen üzemeltetni – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Máté Gábor, a Sky Alliance Zrt. elnöke.

A Sky Alliance Zrt-t 2004-ben alapította kétszáz magyar közforgalmi pilóta, akik többségében Malév alkalmazottak. Részvényeseik a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének, mint szakmai szervezetnek is tagjai – mondta el lapunknak Máté Gábor, Malév pilóta, a Sky Alliance Zrt. elnöke. Közölte, a Sky Alliance célja, hogy részt vállaljon a Malév helyére lépő új nemzeti légitársaság létrehozásában és működtetésében. „Ebbéli munkánk során tartjuk egymással a kapcsolatot és egymásban a lelket” – fogalmazott.

A teljes cikket a keddi Magyar Hírlapban olvashatják.

 

Matolcsy György: a kormány elé kerül a társaságról szóló jelentés

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jelentést készít a Malévvel kapcsolatban, és az két héten belül a kormány elé kerül - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Parlamentben újságíró kérdésre válaszolva.

A gazdasági tárca vezetője azt követően nyilatkozott, hogy a kormány - Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével - a munkaadók és munkavállalók szervezeteinek képviselőivel több mint kétórás megbeszélést folytatott.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium is vizsgálja, hogy szükség van-e a Malév-dolgozók ügyében állami lépésre, illetve a meglévő szerződéseknek van-e potenciálisan negatív hatása a költségvetésre - mondta Matolcsy György a működését pénteken beszüntető légitársasággal kapcsolatban.

"Tudjuk, hogy ez egy hosszú folyamat lesz, és azt is gondoljuk, hogy bár a Malév csődje mint egy nemzeti vállalat csődje (...) sok szempontból rossz hír, (...) ugyanakkor azt is látni, hogy a piac élénk, így a reptéri forgalom akár bővülhet is, de ezt ma még nem tudjuk" - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.

Hunyor Erna

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja