Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-01-26

SZIJJÁRTÓ: A KORMÁNY EDDIGI GAZDASÁGPOLITIKÁJA RENDKÍVÜL SIKERES

A kormány számai mást mutatnak mint az IMF számításai


A magyar kormány számai mást mutatnak a költségvetés hiányáról, mint az IMF számításai. Ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője mondta szerdán az m1 Az Este című műsorában, kitérve arra is, hogy „a kormány eddigi gazdaságpolitikája és a miniszter, aki azt végrehajtotta, rendkívül sikeres".

Az IMF szerdán közzétett igazgatótanácsi értékelését kommentálva a szóvivő úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap fontos és értékbeli kérdésekben - így az átlátható és kiszámítható gazdaságpolitikában - jól láthatóan egyetért. A költségvetési deficitre vonatkozó felvetésre azonban úgy reagált: "a mi számaink egészen mást mutatnak". Kifejtette, az Európai Bizottság elismerte, hogy idén 3 százalék alatt lesz a büdzsé hiánya, Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter pedig arra is mandátumot kapott, hogy az IMF-tárgyalásokon vállalja az elköteleződést: 2013-ban is 3 százalék alatt lesz a magyar költségvetési deficit.

Az IMF - mint az az országjelentésben olvasható - januári közepi, felülvizsgált adatai alapján arra számít, hogy a 2011. évi 3,4 százalékos GDP-arányos költségvetési többlet után 2012-ben 3,9 százalék, 2013-ban pedig 4,1 százalék lehet a magyar költségvetési deficit.

Arra a kérdésre, hogy a nemzetgazdasági miniszter személye tabutémának számít-e az IMF-tárgyalásokon, Szijjártó Péter azt válaszolta: "A gazdasági miniszter személye miért tartozna az IMF-fel vagy az EU-val való tárgyalások napirendjére? (...) Értem a Matolcsy György személyét érő támadásokat, hiszen egy olyan sikeres nemzetgazdasági miniszterről van szó, akinek teljesen lehetetlen körülmények között valóban rendkívüli gazdasági intézkedésekkel sikerült elérnie azt, hogy Magyarország költségvetési hiánya hét évvel az EU-csatlakozás után először 3 százalék alá került".

Arra, hogy ha feltételül szabják, tud-e szakítani a kabinet az "unortodox gazdaságpolitikával", a miniszterelnök szóvivője azt mondta: "a rendkívüli gazdasági intézkedések rendkívüli időszakokban indokoltak. Mi azt gondoljuk, hogy az európai gazdaság ki fog lábalni hamarosan a válságból, az euróválság véget fog érni, ami pedig rendkívüli módon hozzá fog járulni ahhoz, hogy minden uniós tagország egy átlátható, hosszú távon kiszámítható gazdaságpolitikát folytasson".

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány eddigi gazdaságpolitikája és a miniszter, aki azt végrehajtotta, rendkívül sikeres.

Hozzátette, hogy az IMF és Magyarország tárgyalásai egy esetleges elővigyázatossági megállapodásról és egy országjelentés nem keverendők össze.

MHO/Echotv.hu

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja