Folytathatja szereplését az Európa Ligában a Debrecen
Az UEFA elutasította a Liteksz Lovecs óvását, de a Debrecent adminisztrációs hiányosságok miatt 15 ezer euróra büntették, közölte a futball csapat honlapján.
A DVSC a múlt hétén kettős győzelemmel az Európa Liga főtáblájára jutott, de a bolgárok elleni visszavágón Máté Péter úgy lépett pályára a 90. percben, hogy neve a 25-ös EL-listán nem szerepelt (a BL-én még igen).
Az UEFA vizsgálatot indított az ügyben és a bolgár csapat is óvott. Az UEFA végül nem zárta ki a magyar csapatot, viszont pénzbírságot szabott ki.
A Debrecen a PSV, a Sampdoria és az ukrán Metaliszt Harkivval került egy csoportkörbe. A Loki első meccsét szeptember 16-án, 21.05-kor hazai pályán az ukránok ellen játssza. A magyar bajnok valamennyi hazai meccsét a Puskás Ferenc Stadionban rendezik.
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett