Mesterházy: a miniszterelnök "keszonbetegségben" szenved
Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor "keszonbetegségben" szenved, évértékelőjében ugyanis nem Magyarországról beszélt, hiszen az abban elmondottaknak semmi köze a magyar valósághoz.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője kedden, sajtótájékoztatón reagált a kormányfő országértékelő beszédére. Mesterházy Attila nevetségesnek nevezte, hogy a miniszterelnök azt a középosztályt jelölte meg legfőbb társadalmi bázisaként, amely a szegények mellett a leginkább megszenvedte kormánya gazdaság- és társadalompolitikai intézkedéseit. Mint mondta, mára a középosztályt a lecsúszás veszélye fenyegeti és napi megélhetési gondokkal is szembe kell néznie.
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja