"Egész Európa legversenyképesebb adórendszerét kell létrehoznunk. Minden idők legalacsonyabb adókulcsát vezetjük be a jövőben egy vagy több lépcsőben" - nyilatkozta Orbán Viktor a Fejér Megyei Hírlapban szombaton megjelent interjúban.
„Ugyanakkor tudjuk, hogy nagyon nehéz, de sikeres évek várnak", mondta a kormányfő. „A 2012-13-as esztendőben tízmilliárd euró körüli nagyságrendben kell visszafizetnünk a korábbi kormányok adósságait. Ez azt jelenti, ennyi pénzt kell kivenni a gazdaságból, hogy a Gyurcsány-korszak adósságcsapdájából ki tudjunk törni. Ugyanakkor több lesz a munkahely, szabadabb az élet, kinyílnak a lehetőségek. Optimista vagyok, de józan derűlátással tekintek a jövőbe", értékelt a kormányfő.
A Sukoróra tervezett kaszinóvárosról a miniszterelnök kijelentette: "Az egy halott ügy. Már legfeljebb a bűnügyi krónikákban találkozhatnak vele."
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett