Nem tetszik a melegeknek a rendőrségi felhívás
Hirdetés
A hétvégi Budapest Pride felvonulást szervező Szivárvány Misszió Alapítvány szerint a rendőrség provokációellenes felhívása diszkriminatív, és sérti a felvonulók alkotmányos jogait, a hatóság ugyanis nem határozhatja meg, ki mit viseljen a megmozduláson.A melegfelvonulást szervező alapítvány az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a rendőrség a szombati felvonulással kapcsolatos egyeztetés során felszólította a szervezőket, hogy lépjenek fel a közerkölcsöt sértő, esetleg hiányos ruházatot viselőkkel szemben, holott az elmúlt tizenöt év alatt a felvonulás részvevői egyetlen esetben sem követtek el ilyen jellegű jogsértést, a felvonulókkal szemben egyetlen esetben sem indult eljárás közerkölcs megsértése miatt.Az alapítvány szerint a rendőrség "provokációellenes" felszólításának egyetlen célja, hogy "rájátszva a hamis sztereotípiákra, fokozzák a társadalomban egyébként is meglévő homo- és transzfób indulatokat", ezért a felvonulás szervezőiként továbbra is támogatják a résztvevőket abban, hogy kifejezzék a leszbikus, meleg-, biszexuális, transznemű és queer közösség és támogatóinak sokszínűségét. Plakát egy korábbi budapesti melegmenetről (fotó: Index)A közlemény szerint a rendőrség nem először próbálja "ízlésrendőrséget játszva" előzetesen előírni a felvonuláson résztvevők számára, hogyan viselkedjenek a felvonulás alatt, és ezzel megsérti a felvonulás résztvevőinek szólás- és gyülekezési szabadságát is. Erre három évvel ezelőtt az ombudsman is felhívta a figyelmet, amikor hasonló kijelentést tett a rendőrség az akkori felvonulást megelőzően - fűzték hozzá.Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója az MTI-nek csütörtökön azt mondta, a rendőrség feladata kettős: egyrészt mindenkinek biztosítani kell a gyülekezéshez való alkotmányos alapjogát, másrészt fel kell ismerni, hogy mely joggyakorlás az, amely - átlépve a törvényes kereteket - már akadályozza mások alkotmányos alapjogát.A dandártábornok hangsúlyozta: a rendőrség nyomatékosan felhívta a szervezők figyelmét, hogy szigorúan tartsák be a törvényi előírásokat, ne kövessenek el semmilyen jogsértést, ne tanúsítsanak provokatív magatartást. Ugyanakkor azok ellen, akik a rendezvényt bármi módon megzavarják, a tett súlyosságának függvényében szintén eljárnak - tette hozzá.A Jobbik közleménye: A homoszexuálisok fővárosává akarják tenni Budapestet?A fővárosi lakosok alig tértek magukhoz a múlt heti melegolimpiától, máris egy újabb, homoszexuálisoknak szervezett rendezvénnyel provokálják őket. A minden évben megrendezett, úgynevezett melegfelvonulást ráadásul egy többnapos fesztivál előzi meg, ahol a homoszexualitást, mint életformát népszerűsítik a fővárosban. Ez önmagában felháborító, de emellett, a felvonulás hozadékaként Budapesten több utcát lezárnak nyolc órán keresztül, megtiltják a parkolást már előző naptól kezdve, így gyakorlatilag megbénul a főváros közlekedése ezeken a területeken.A Jobbik határozottan elítél minden olyan megnyilvánulást, ami a szexuális deviancia népszerűsítését szolgálja, és vérlázítónak tartja, hogy fővárosunkat egyre több alkalommal használják erre a célra. Az emberek szexuális irányultsága magánügy, az utcán való népszerűsítése pedig nem más, mint magamutogatás, aminek semmilyen pozitív célja nem lehet. A Jobbik törvényjavaslatot is nyújtott be a szexuális deviancia propagálása ellen.Felháborítónak tartjuk, hogy különböző civil szervezetek és politikai pártok kiállnak az ilyen típusú rendezvények mellett – sőt népszerűsítik azt, ahogyan az MSZP, az LMP és a DK teszi –, melyekkel a többségi társadalmat hergelik. Kíváncsian várjuk, hogy ezek a pártok és az ilyen civil egyesületek, mint például az Amnesty International mikor lép fel ugyanilyen vehemenciával akkor, amikor magyar származása miatt vernek meg embereket határon belül és túl, vagy cigányok fenyegetnek és lincselnek meg naponta időseket hazánkban, megkeserítve mindennapjaikat.A kormánynak és a főváros vezetésének nem a homoszexuálisok nem létező problémájának megoldása lenne a legfőbb feladata, hanem a közbiztonság javítása, az emberek megélhetésének biztosítása, a munkahelyteremtés, a fiatalok elvándorlásának megszüntetése, az egészségügy rendbe tétele és még sorolhatnánk. Ideje lenne, hogy a valós problémákkal foglalkozzanak ahelyett, hogy különböző civil szervezetek nyomására, a feltűnést és népszerűséget keresők kitalált problémáira fecsérlik az energiát, pénzt, és időt a többségi társadalom valóban létező gondjait háttérbe szorítva. A kérkedő, magamutogató homoszexuálisok vonulásának rendőri biztosítására ráadásul évről-évre több tízmillió forintot költenek el az adófizetők pénzéből, ami a Jobbik szerint elfogadhatatlan.A melegolimpia, a külön nekik rendezett fesztivál, a főváros legszebb sugárútján olykor megbotránkoztató módon vonulás egyáltalán nem a homoszexuálisok által hangoztatott kirekesztés ellen történik. Ezekkel a rendezvényekkel ugyanis ők maguk rekesztik ki, és különítik el magukat a többségtől, ezért a Jobbik szerint ezek az események kizárólag a provokációt, és a szexuális deviancia népszerűsítését szolgálják.A fővárosi Jobbik minden törvényes eszközzel azon fog munkálkodni, hogy ilyen rendezvényeket többé ne rendezhessenek meg Budapesten, és továbbra is azért dolgozik majd, hogy a fent említett, valódi problémákat megoldja.Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője
Hirdetés
Hozzászólások:
Pár kérdés merült fel benne a cikk olvasása után: 1. Ha a Riói Karnevál szervezőit felszólítaná az ottani hatóság, hogy ügyeljenek arra, hogy elkerüljék a törvénytelen viselkedést, a közerkölcsbe ütköző ruházkodást, ők is így felháborodnának? 2. Ha ezt a felszólítást egy jobbikos felvonulás szervezőjéhez intézték volna a rendőrök, akkor is így vélekednének róla a melegfelvonulás szervezői és a jogvédők? 3. Hogyhogy nem tiporzékolnak a megélhetési jogvédők még a Velencei bizottság ajtajánál, hogy ítéljék el kirekesztés és sZexuális orientáció miatti megkülönböztetés miatt a melegolimpia szervezőit, hiszen a heterosZexuálisokat kizárják? 4. Mi lenne a reakció, ha azért nem indulhatna valaki az olimpián, mert meleg?
Budapest mindig is a b-u--zik fővárosa volt,és az is marad.))) Had vonuljanak csak elvégre otthon vannak.Amelyik város megtűri őket az olyan is.
Szabad országban szabadon teheted mind azt amit szabad. S régen? TAIGETOSZ!
A *ualitas kerdese maganügy-szerintem.HA valaki a sajat nemehez vonzodik,az is.Miert kell utcara menni,es tenyleg izlestelen felvonulasokkal provokalni?Mert izlestelen es felhaborito,amikor puceran a seggükben tollakkal ekeskedve ugralnak,es oriasi keresztet a nyakukba akasztva hirdetik a massagukat!Ha meg vonulnak,vonujanak csendeben,de ne legyen ez a ricsaj.
Korábban már írtam is, meleg az lehet: az étel, az idő, a testvéri szeretet, a baráti fogadtatás! DE A BUZI, AZ CSAK BUZI!!!
Mért néma a közvélemeény? Miért némák a közvéleményt képviselő szervezetek? Miért és kik fizetik az adópénzünkből néhány idióta perverz disznó nyilvános vonaglását? Budapest nemtörödöm népe ezt érdemli!Inkább visszamenekülnek "vidékre" ugyanis ilyenkor vidékpártiak lesznek 1-2 napig.
Maga a "rendezvény" is provokáció. Így kellene kezelni a hatóságok által.
6. nick: Így van ,nevezzük nevén a dolgokat,a buZi az nem meleg,a leves az meleg lehet. Ízléstelenek mikor vonaglanak az utcán.Természetesen a magánügyük hogy buZik,azért erre ne legyenek büszkék,mert az egy ferde hajlam ,nem a természetes férfi nő kapcsolat.A liberalizmus jegyében holnap akkor az elmebetegek is vonulhatnak ,az lenne az "elmebeteg büszkeség" napja.Undorító férgek.))
Közvetlen ismeretségi körömben van homo*uális fiatal orvos, ügyvéd is. Nos ők még dühösebbek ezért a fölösleges fesztiválért mint én. Külföldről szervezett folyamatos provokálás az egész. Hová süllyedünk ha ilyen magamutogatásra kapható genetikai hibás lényeknek nem lehet megmondani egy ország fővárosában, hogy merre balhézzanak a többség cikizése nélkül.A baráti USA vigyorgó nagykövetnője meg félig röhögve mondatja minden ellen reagálás nélkül, hogy ő nyíltan pénzeli ezeket szerencsétleneket. Én apró útvonal módosítást javasolnék. Indulás a Felvonulás térről -Thököly u- Baross tér ,el készenléti rendőrség előtt - Fiumei út - Orczy tér - József utca és ha onnan saját lábukon jönnek ki rendőri védelem nélkül akkor mehetnek gyereket nevelni.
Mindig az kiabal legjobban, akinek a haza egy!
Jobbikosok!!! Ideje lenne mar szint-vallani!!!
Bebizonyitottan, a jobbikban a legtobb a z.s.i.d.o, megis a jobbik z.s.i.d.o.z.i.k legjobban. A jobbikban a legtobb a h.o.m.o.s.z.e.x.u.á.l.i.s, megis ok tiltakoznak ellenuk a legjobban, mert gyavak. Nos, alljatok ki batran, ti jobbikosok es meseljetek el nekunk, hogy ti mik is vagytok.
#10. hatoscsavar - igen, igen, próbálnánk csak meg a heteroSZEXUÁLIS büszkeség napját megszervezni, meg felvonulni, lenne ám ajvékolás!
Mindig az kiabal legjobban, akinek a haza eg! Jobbikosok!!! Ideje lenne mar szint-vallani!!! Bebizonyitottan, a jobbikban a legtobb a z.s.i.d.o, megis a jobbik z.s.i.d.o.z.i.k legjobban. A jobbikban a legtobb a h.o.m.o.s.z.e.x.u.á.l.i.s, megis ok tiltakoznak ellenuk a legjobban, mert gyavak. Nos, alljatok ki batran, ti jobbikosok es meseljetek el nekunk, hogy ti mik is vagytok. De nehazudjatok, am!!!!!!!
Egy -két kiló sót már megettem,de soha nem gondoltam volna hogy Magyarországból a rendszerváltás ürügyén egy idegeneknek kedvező országot csinálnak(hogy finoman fogalmazzak). Itt jogaik vannak a "kisebbségeknek",a buZiknak ,csak a magyarnak nincsenek jogai. Kár volt ezért rendszert váltani.
Szerintem vonuljanak, de ne a belvárosban. Menjenek a Hajógyári szigetre, vagy valamilyen külső kerületbe. Miközben a TV képernyőit ellepik a különböző korhatárt jelző karikák, ebben az esetben nyíltan lehet provokálni. A békésen sétáló családokat miért teszik ki ennek ? Miért és milyen jogon szembesítik a kiskorú gyerekeket ilyen botrányos, és zavaró élménynek ? Miért kell kínosan feszengeni a mit sem sejtő szülőknek amikor a gyerekek "kellemetlen" kérdéseket tesznek fel a "bájos" felvonulók miatt ? Miért kell egy jelentéktelen kisebbség miatt hőgutát kapni az autókban, miért kell lezárni a fél várost hétvégén ? Mi lenne, ha a Magyar Sakkszövetség, a Horgászok, stb. is ezt tennék csak úgy úri passzióból minden hétvégén lezárva a Fővárost - reklámozva- saját hobbijukat, Egyesületüket ? A Fővárosiak simán beleőrülnének !
Kettős mérce, provokáció, és idióta liberalizmus. Kedves melegek ! Nem
A rendőri készültség költségeit fizesse meg a jobbik, és jobboldali hőbörgök, akik miatt kell megvédeni a szivárványosokat!!! Fizess jobbit, ha már csinálod a fesztivált!!!!
17. harder Nálunk szerencsésebb országban békében vonulhat 30-40 ezres tömeg a polgármesterrel az élen!!!
Nincs bajom velük, amíg a devianciájukat otthon tartják, - de minek kell felvonulniuk? A gyerekeket zárjuk be addig?
21. harder Az már rég rossz, ha németország kihal, mert akkor mi meg éhenhalunk!!!
Semmi gond legyen felvonulás. De!
Dísztribünnel, ahol az első sorban kötelezően azok unokái, gyerekei, nagy és dédszülei üljenek, akik ezt engedélyezik. Akik nagy pofával harcolnak mellette, akik ennek hiányában a demokrácia végét vizionálják.
A nálunk szerencsésebb országban békében vonulhatnak a h.o.m.o.s.z.e.x.u.á.l.i.s.o.k!!! Sot!!! Jokat szorakoznak rajtuk, papsolva, es nevetve. Persze vannak a jobbikan igaz-barati oszagaik, mint Iran, Eszak Korea, ahol a h.o.m.o.s.z.e.x.u.á.l.i.s.o.k.a.t felakasztjak. No, ilyen oszagot szeretnenek a jobbikosok. Tudjatok mit jobbikosok??? Ha nektek ez tetszik, hat menjetek oda. Megnyugtattlak benneteket, hogy senki nem fog visszasirni titeket. Ez biztos!!!!!
èrdekes a hozzàszòlàsod "Vadmadàr" az elsö mondatod; "
Ha a Riói Karnevál szervezőit felszólítaná az ottani hatóság, hogy ügyeljenek arra, hogy elkerüljék a törvénytelen viselkedést, a közerkölcsbe ütköző ruházkodást, ők is így felháborodnának? " termèszetesen jogos! Mindenki aki màr làtta a rioi felvonulàst - akàr èletben, akàr filmeken - tudnia kell, hogy az "ugy nevezett -vallàsosok - àltal meghatàrozott "közerkölcsi kòd" àllandòan àt van lèpve! Mièrt nincs ez ellen tuntetès?
Pedig ez màr èvtizedek òta megy!
@harder! Mi elött elkezdenèd hasznàlni -Babitstòl àtvett nyelvezetedet - talàn magadba kellene nèzned! Mitöl fèlsz? Talàn attòl, hogy te is homo vagy és nem mered elismerni? Vègulis ki fenyeget tèged azàltal, hogy a homòknak van felvonulàsuk?
A legtöbb ember - aki biztos a *uális identitàsàban - nem hàborodik fel e miatt!
Ha ismernèd a törtènelmet, akkor tudnod kellene, hogy mèg
Kedves 6-os nick! Köszönet a hozzászólásodért! El az aberrált kezekkel , szép szavainktól! Mint ahogy a gyermeket váró nő sem terhes , hanem áldott álapotú , de minimum várandós!
folyt.
Ha ismernèd a törtènelmet, akkor tudnod kellene, hogy mèg a 70-es èvekben is börtön jàrt a homo*ualitàsèrt! Tehàt van okuk buszkènek lenni!
gratulálunk a jobbikos zs.i.dó, meleg honfitársainknak, akik felvonulnak szombaton. lélekben velük vagyunk!
Ha nem tetszik sz,,opikálják le őket.
a meleg jobbikos békemenet kifejezi a nemzet egységét!
A jobbikkal -sok mindenben NEM egyetértve- ebben tökéletesen igazuk van. Sok normális gondolkodású embert mélyen felháborít, hogy ezek a beteg emberek milyen jogon engedik meg maguknak és várják el tőlünk a megértést ezért a felháborító és undorító magamutogatásért.Akik ezzel a tömeg provokálásával egyetértenek azoknak is személyiség zavaruk van,beteg lelkületűek.Miért nem a nehéz körülmények élő,de becsületes nagy családosoknak szerveznek felvonulást, esetleg jótékonysági gyűjtéssel egybekötve? A közvéleményben leértékelődött, bukott és tehetségtelen politikusok még ezt is próbálják szavazatszerzésre felhasználni, de az épeszűek még jobban megutálják őket a homo*uálisokkal együtt, mert egyszerűen undor keltő ez a magatartásuk.
A természet eddig is elrendezte, ezután megoldja a maga selejtezését. Csak a jól bevált nyelvünkön kellene őket nevezni, soha nem mennének expót rendezni magukról. Hívták már ezeket pederesztának, buzynak, homo*uálisnak, ratyinak, sőt egy liberális 2003-ban szxuális kissebbségről beszélt. Az igazán találó jelző, az ELFAJZOTT. Ez irodalmi is és jól festene a pólókon.
Még csak ez hiányozna! Akkor a barikádra megyek!
33 denincshol, mit pózolsz ott a képen turanida mellett b+?
37. no1mervin. Csodálatos ez a magyar nyelv...ELFAJZOTT....óriási, tökéletes. Tettszikélem, hogy úgy mond.
A mi nem tudja betölteni saját funkcióját, azt hibás termékként kell kezelni. Mivel vállalt életformájukkal képtelenek a reprodukcióra, egy demográfiai válságban lévő országban eldugni, nem mutogatni kellene az elfajzottakat.
Mindig az kiabal legjobban, akinek a haza eg! Jobbikosok!!! Ideje lenne mar szint-vallani!!! Bebizonyitottan, a jobbikban a legtobb a z.s.i.d.o, megis a jobbik z.s.i.d.o.z.i.k legjobban. A jobbikban a legtobb a h.o.m.o.s.z.e.x.u.á.l.i.s, megis ok tiltakoznak ellenuk a legjobban, mert gyavak es nem merik bevallani, hogy h.o.m.o.s.z.e.x.u.á.l.i.s.o.k Nos, alljatok ki batran, ti jobbikosok es meseljetek el nekunk, hogy ti mik is vagytok. De ne hazudjatok, am, mert az csuuunya dolog!!!!!!! Ha olyan batrak vagytok, ti jobbikosok, akkor valjatok be, hogy h.o.m.o.s.z.e.x.u.á.l.i.s.o.k vagytok!!!!!!!!!!!!!!
34.harder,természetessen,hogy azért mert a huszárok nem engedték meg ennek a basáskodó testesthestonkának,hogy megdugja lovaikat és hu*jait,és most birósag elé kényszeriti a lovakat is mint antiszemitákat.A SÄPO pedig thestes aranyerét is nyalizva engedelmeskedik a zsidoncnak!
Na, úgy látom megjött leszittrend, akiről köztudott, hogy szintén elfajzott és a nem buZis hozzászólásokat törli is. leszittrend, várod már a holnapot mi?
thestones! Saját magad vallottad be, hogy fiatalkorodban pénzért szeXeltél. Akkora nagy kuRva voltál, hogy bár sok- sok éve nem volt kuncsaftod, még ma is dől belőled a speRmaszag. Különösen amikor büfizel. És ez a speRmaszag keveredik a cigÁnyszagoddal. Undorító egy jelenség vagy!
Frankestein! Mi lenne, ha esetleg megtanulnàl olvasni? Esetleg egy pár szòt, hogy mi is a nick nevem? Vagy ez nagyon nehezedre esik? Nem csodàlom, mert aki ennyi hulyesèget leir, az nem lehet, hogy 60`-nàl több IQ-vel rendelkezzen!
Te szerencsètlen harder! Meg tudod mondani, hogy mikor vallottam azt, hogy èn pènzèrt *eltem valaha? Minden, amit te leirsz, az a te hazugságod ès ha valaki undoritò jelensèg, az TE VAGY! Te NEM ISMERSZ ENGEM - igaz èn sem tèged, DE HA NAGYON AKAROD ÈN IS TUDOK RÒLAD HAZUGSÀGOKAT TERJESZTENI, AMI ELÖBB UTÒBB IGAZSÁG LESZ, ha màshol nem az itteni HYDE park olvasòi között! Mit tudsz te ròlam?
Soha - de soha nem volt egy èrtelmes hozzàszòlàsod! Minden alkalommal csak a hozzàszòlòt tàmadod - meg tudnàd mondani, hogy ez mire vall? Milyen muveltsègi szintre?
Nos, ha hazugságot akarsz; TUDD MEG, HOGY TE AZ INTERPOL ÀLTAL KÖRÖZÖTT PEDOFIL, SEXUÀLIS BUNÖZÖ VAGY! Ezt fogom mindig hangoztatni!
A dolog egyszerű. Ki kell fizettetni a rendőri védelem költségeit a szervezőkkel! Miért a mi adónkbol védik a rendőrők a deviáns menetet,FIZESÉK KI A VÉDELMI PÉNZT!
Az amugy is tikkasztó kánikulában lezárni az amugy is zsufolt fővárost, igen indokolt esetben lenne szabad. Most hol van a katasztrofa védelem?
A rengeteg kipufogo auto ott fogja önteni a gázt a fuldoklo városra.
47. thestones Nesze itt van ribi!!! Még a juni 19 "korodból". Lassan megint nevet kell váltanod! ------- "73. juni 19 --------------------------- 2011-07-21 00:58:53 --------------------------- nem, azert nem fizetek, hogy en vegyek be valamit is szamba! Mit gondolsz te szerencsetlen? De az biztos, hogy fantasztikus erzes, amikor az embert simogatjak, nyaljak (megha penzert is)! ajanlom neked is! Ja, hogy neked erre nincs penzed? Akkor nagyon sajnallak, mert ezeket az erzeseket csak penzert lehet kapni! Minden korban! Amikor fiatal voltam es - nagyon csinos - akkor nekem fizettek, ma - meg mindig nagyon csinosan, - mar en fizetek, de legalabb van ra penzem!"
46.harder! Ez a testestonnás,azért nem egy elfajzott,tehát ne sértegesd a f@szkalapot,mert ez csak egy FAJTALAN,az ELFAJZOTT az már egy mestfokozat! A thestes pedig csak egy lócitromos aki a lovakat nyelvével is dugdosó tanonc/LÄRLING!De szaga az van bezony,mert még a számitogépen is érezni SZAGOSSÁGÁT FYFAAAAAAAAAN!!!!!!!!!
Elfajzott olimpia, elfajzott felvonulás, elfajzott jog, elfajzottak stb....a fartúrók sem rossz kifejezés, de ez, hogy ELFAJZOTT, tökéletes. Minden benne van, tudományosan, érthetően, elidegenedett a fajtájától alias ELFAJZOTT. Bocs de rommá röhögtem magam....nagyon jó...
Mellesleg ez nem Jobbik vagy Ballik kérdés. Tényleg fantasztikus, hogy van itt olimpia, felvonulás, kendermag, minden szemét ami létezik.
Amugyis hogy néz már ki aza szerencsétlen város? lerobbant körutak, dugo dugo hátán, félbehagyott építkezések, grafittik, rothado hidak, leszakadt metro.
Biztos, hogy az állami kasszából kell fizetni egy ilyen felvonulás rendőri költségeit?
Miért nem dobják össze a büszkék?
Na, megjelentèl te börgatya szintèn! Mivel minden elkèpzelhetö magyar cirkusz elbocsàjtotta a bohòcait, tehàt itt ezen a sighton bohòckodsz!
Mi lenne, ha a You Tube-on pròbàlnàd meg a szerencsèdet, hàtha esetleg többen megnèznènek!
Minden, amit leirtàl, arra vall, hogy TE MENNYIRE UNDORITÒ, BUTA, HULYE EMBER VAGY!
Vègulis mikor irtam ezeket? Amikor nyertem 5 milliò koronàt (mint mondtam, nekem mindig szerencsèt hoz, ha veled vitatkozom, tehàt remélem, hogy ma is lesz) ès vàlaszoltam a hulye szövegedre? Azt, hogy valaki felfedezze a cinizmust ès az iràntad valò utàlatomat a hozzàszòlàsomban, AHHOZ INTELLIGENCIA KELL ès az NEKED NINCS!
Ok, egy òra mulva ujra lesz Keno huzàs (mint irtam, legutòbb is nyertem 300 ezer koronàt, ami utàn veled vitatkoztam), tehàt ma is nyereségre szàmitok!
Szoval ez az abberacio volt es lesz.Azert nem kellene ebböl se nekik,se az ellenkezöiknek ilyen felhajtast csinalni.Mögötte a liberalisok vannak,akik amerikaban es mas abberalt "civilizacioban"hazassagot is akarnak-engednek.Tehat csak azok az okai ennek a hiszterianak,akiknak ez hasznot jelent.Politikait.Igernek nekik füt fat,pedig ez nem jol van igy.Föleg az nem tetszik,hogy a Keresztet merik magukra aggatni.Krisztus megbocsatast ,de nem az erkölcstelenseg eme formajat hirdette!
Amugy meg vagy megengedik,es akkor menjenek,vagy nem!
Frankenstein? Mi van olvasni sem tudsz?
Ki az a thestes? èn lennènk? ès ki vagy te?
Mit jelent az, hogy thestes?
Esetleg megtudod magyaràzni?
Gondolod, hogy te szagtalan vagy? Csak bebizonyitod, hogy MILYEN NAGY MAGYAR IS VAGY! SE OLVASNI, SEM IRNI NEM TUDSZ? MI LESZ VELED, MOST, HOGY MÀR ISKOLÀBA SEM JÀRHATSZ?
55. thestones Magyarázd a bizonyítványt, borsodi cigány vénkurVa! Nagyon égő vagy, sperMaszagú ribi! Mindenki megérti, ha ezután eltakarítod magad innen és egy másik néven jössz vissza! Hihihi!
thestones! Szerettem volna véleményedet hallani a következö hirröl: Anja Persson boldog újszülött fiával.A gyermek tegnap jött világra.A mama Anja Persson lánybarátja--Kérdésem nem provokativ.A Pride úgy látszik,egy elavult dolog---
Oldalak
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Alexa Károly:„Egyek voltunk”Egy-két éve a nyári verőben felhajtani... -
Tamáska Péter:Berlin, 1953A berlini munkások 1953 nyarán szembe... -
Bayer Zsolt:Egymást is?„A The Guardian által most... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaNem hinném, hogy ilyen rövid írásban... -
Bogár László:Jöjjön el a...A címben szereplő, kétségtelenül... -
Nagy Ervin:Jog tiporta igazságA liberális alapú demokrácia nem bukott...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 3 600 Ft
Internetes ár: 2 999 Ft - 17% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 5 000 Ft
Internetes ár: 4 730 Ft - 5% kedvezménnyel







Orbán: el kell tüntetni a szocializmus szellemházait
Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 200