Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-01-26

MEGOSZTATTAK A PÁRTOK, KI VIZSGÁLJA SCHMITT PÁL DISSZERTÁCIÓJÁT

Parlamenti helyett tudományos testületre bízná a pártok többsége a vizsgálatot

A Jobbik kivételével a parlamenti pártok szerint nem országgyűlési vizsgálóbizottságnak, hanem tudományos testületnek kell vizsgálnia Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori disszertációjának keletkezését. A Jobbik csütörtökön jelentette be, hogy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását javasolja a plágiumgyanú ügyében, ám a testület megalakítását sem a kormánypártok, sem az MSZP nem támogatja. Az LMP ugyan nem zárkózik el a kezdeményezés elől, de a kérdés tisztázását inkább a Magyar Tudományos Akadémiára bízná.

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta: az államfő 1992-ben írt kisdoktori disszertációjának keletkezésével és a köztársasági elnöknek az ügyben tett nyilatkozataival kapcsolatban kezdeményezik a parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását.

A Fidesz-frakció sajtóosztálya az MTI kérdésére azt közölte, hogy a képviselőcsoport egy tudományos munka minősítését inkább a témát ismerő tudósokra bízza. Mivel a Semmelweis Egyetem már létrehozott egy tényfeltáró bizottságot, amelynek jelentést kell készítenie az államfő kisdoktori disszertációjának keletkezéséről, a nagyobbik kormánypárti frakciónak semmi oka támogatni a Jobbik kezdeményezését - rögzítették.

A kisebbik kormánypárt, a KDNP sem támogatja a parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását.

A Jobbik által kezdeményezett testület megalakítását az MSZP sem támogatja. Szanyi Tibor, a szocialisták elnökségi tagja az MTI-nek azt mondta: a parlamentnek nem feladata a tudományos teljesítmények értékelése, Schmitt Pál doktori disszertációjának vizsgálatára pedig a Semmelweis Egyetemen már megalakult egy tényfeltáró bizottság. Hozzátette, a parlamentnek csak akkor lesz dolga az ügyben, ha bebizonyosodik, amit Schmitt Pál eddig nem tudott érdemben cáfolni, vagyis hogy másolta dolgozatát, ebben az esetben viszont szerinte az Országgyűlésnek szavaznia kellene az államfő jövőjéről.

Az MSZP korábban bejelentette: az alaptörvény módosítását kezdeményezi azért, hogy az emberek népszavazással vonhassák meg bizalmukat a köztársasági elnöktől. Indítványuk szerint ha az eredményes népszavazás kimondja, hogy az államfő méltatlan a tisztségére, a parlamentnek - vita nélkül - meg kell őt fosztania a hivatalától.

Az LMP eddig is minden parlamenti vizsgálóbizottság felállítását támogatta, és most sem zárkóznak el ez elől, de a párt álláspontja szerint a kérdés tisztázása elsősorban a tudomány képviselőire tartozik - mondta Karácsony Gergely. A frakcióvezető-helyettes úgy fogalmazott, hogy a vizsgálatnak lehetnek súlyos politikai következményei, de nem a parlamenti bizottság dolga azt megállapítani, hogy a köztársasági elnök valóban plagizált-e, az ügyben inkább a Magyar Tudományos Akadémiának kellene megnyugtató választ adnia.

MHO/MTI

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja