Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-02-12

MEGHALT WHITNEY HOUSTON

Az énekesnő albumaiból több mint 170 millió fogyott világszerte

Meghalt Whitney Houston amerikai énekesnő - jelentette be helyi idő szerint szombaton Los Angelesben Kristen Foster publicista. Negyvennyolc éves volt. Halálának pontos okát egyelőre nem közölték.

Houston stábjának egyik tagja, feltehetően a testőre talált rá az énekesnőre Beverly Hills-i hotelszobájában, és azonnal riasztotta a szálloda biztonsági személyzetét, akik értesítették a mentőket. A kiérkező mentők sikertelenül próbálták újraéleszteni Houstont, helyi idő szerint szombat délután 15 óra 55 perckor mondták ki a halál beálltát. A rendőrség tájékoztatása szerint nem volt idegenkezűségre utaló jel, vizsgálják a körülményeket.

A többszörös Grammy-díjas díva a Bobby Brown rapperrel kötött viharos házassága alatt szokott rá a kokainra. Férjének már volt 3 gyereke az előző kapcsolataiból és több összetűzése is volt a törvénnyel, ezért sokan látták, hogy Bobby rossz hatással lesz Whitneyre. Igazuk lett. Bobby később is folytatta törvénytelen életmódját, többször le is tartóztatták kihágásai miatt. Egy előző évi vetélés után Whitney 1993. március 4-én világra hozta lánygyermeküket, Bobbi Kristina Houston Brownt. Míg férje folytatta törvénytelen életmódját (szexuális zaklatással, ittas vezetéssel, súlyos testi sértéssel vádolták), Whitney 1996-ban ismét átélt egy vetélést. Nemegyszer volt alkohol- és drog-elvonókúrán.

2009 vége felé úgy tűnt, sikerül leszoknia a kábítószerekről. Hét év után végre új albummal jelentkezett, az I Look To You-val, amely elnyerte a kritikusok elismerését. Ám 2010-ben világkörüli turnéjának több koncertje kudarcba fúlt. A világkörüli turné első állomásán, Ausztráliában botrányok kísérték a koncertjeit. Sydney-ben a nézők szerint az énekesnő többször a dalok felénél pihent egy kicsit, vagy a refrének helyett köhécselt. Brisbane-ben pedig állítólag két szám bemutatása után hosszabb szünetre kényszerült, és az egész fellépés alatt háttérénekeseire hagyatkozott. Párizsban azonban már kórházba kellett szállítani az énekesnőt, akinek állítólag krónikus gégegyulladása és fertőzése volt, ezért lemondta a koncertjét.

A többszörös Grammy-díjas díva tavaly májusban önként kezdett ismét drogelvonóra járni, de nem vonult be semmilyen intézetbe, hanem "külsősként" próbálja végigcsinálni a programot - adta hírül szóvivője.

Whitney Houston első albuma 1985 februárjában jelent meg Whitney Houston címmel. Erről a lemezről az első átütő siker a You Give Good Love című szám lett, helyezések: az amerikai Billboard Hot 100-on harmadik, az R&B slágerlistán első hely. Első listavezető dala a Saving All My Love for You című dal lett az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is.

Nagy nemzetközi sikert először a Greatest Love of All című kislemeze hozott. Első Grammy-díját 1986-ban nyerte a legjobb női popzenei előadó kategóriában. Ezen sikereivel hozzásegítette Janet Jacksont és Anita Bakert is a nagyobb ismertséghez. Második nagylemeze, Whitney címmel 1987 júniusában jelent meg. Az albumból kiadott kislemezek sikerével megdöntötte a The Beatles és a Bee Gees rekordjait is. 1988-ban rögzítette a nyári olimpiai játékok dalát, a One Moment in Time-ot.

Harmadik albuma 1990 novemberében jelent meg, I'm Your Baby Tonight címmel. A lemez készítésében Babyface és Stevie Wonder is közreműködött. Stevie Wonderrel énekelte az albumból kiadott hatodik kislemezen a We Didn't Know című dalt, ami az R&B Top 20-be került.

1992 novemberében jelent meg a The Bodyguard című filmzenei albuma a Több, mint testőr (The Bodyguard) című filmjéhez kapcsolódóan, melyben Kevin Costnerrel szerepelt együtt. Az album bevezető kislemeze, az I Will Always Love You (amely egy Dolly Parton-dal feldolgozása), és az ezt követő két kislemez, az I'm Every Woman (egy Chaka Khan-feldolgozás) és az I Have Nothing a producer, David Foster véleménye ellenére nagyon sikeresek lett. Az album dalaiból összesen hatot énekel Whitney.

A The Bodyguard albummal Whitney Houston 3 Grammy-díjat nyert, köztük a két legnagyobb kitüntetéssel, Az év albumával és Az év felvételével.

A Guiness Rekordok könyve szerint Whitney Houston a valaha legtöbbet díjazott női előadó. Díjai közt szerepel 2 Emmy, 6 Grammy, 38 Billboard Music Awards, 22 American Music Awards, pályafutása alatt összesen 415 díjat és kitüntetést vehetett át. Albumaiból több mint 170 millió fogyott világszerte.

 

 

 

MHO/MTI/Blikk.hu

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja