A magyar pincefalvakban meglévő népi építészeti és kulturális örökségek megőrzése, értékvédelme és bemutatása érdekében négy település csatlakozásával létrejött a Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetsége. Az alapító okiratot a székhelyül választott Tolna megyei Györkönyben írták alá.
Györköny, Monor, Páty és Ócsa, pontosabban az ezen településeken működő civil szervezetek hozták létre egyéves előkészítő munka után a Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetségét a Györkönyi Pincehegyért Egyesület elnöke, Györköny polgármestere kezdeményezésére. Braun Zoltánt a szövetség elnökévé választották, a székhely Györköny lett.
Braun Zoltán a távirati irodának elmondta, Magyarország sok településén találhatóak még pincefalvak. Ezek általában nem a nagy borászatok árnyékában, hanem kis falvak mellett eldugva, gyönyörű környezetben, sok esetben szinte ismeretlenül. Jellemzőjük, hogy a település lakott területeitől, illetve a szőlő ültetvényektől elkülönülten épültek fel.
„Pincefalunak minősül az a szőlő- és borfeldolgozására alkalmas présházakból, pincékből álló épületegyüttes, amely egy különálló rendezési övezetben, területen, a település területén jött létre. Az itt kialakult közösségi létforma, az építészeti és természeti környezet a település kultúrájának, hagyományainak és arculatának szerves és meghatározó részét képezi” – fogalmazott Braun Zoltán.
Hangoztatta, szeretnék ezeket a kihalástól megóvni, a bennük rejlő értékeket megőrizni, másoknak megmutatni együtt, közös erővel. Azt, hogy pontosan mi tekinthető pincefalunak, szakmai szervezeteket is bevonva, rövidesen egzakt módon meg fogják határozni.
Terveikről Braun Zoltán azt mondta, közös adatbázist, honlapot kívánnak létrehozni. Útjára indítják a „Kalandozások a magyarországi pincefalvakban” turisztikai programsorozatot, a Pincefalvak napját. Előbbi lényege, hogy a kitűzött elismerésre, címre pályázóknak sorra kell látogatniuk a pincefalvakat, utóbbié, hogy egy kijelölt napon az összes pincefalu hasonló tematikájú rendezvénnyel hívogatja az érdeklődőket.
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja