Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-02-02

"MAGYARORSZÁGNAK HELYE VAN EGY ERŐS EURÓPÁBAN"

Martonyi : a Magyarország ellen folytatott kampány miatt megerősödhet a szélsőjobb

Martonyi János külügyminiszterrel közölt interjút csütörtökön megjelent számában a Die Zeit című német liberális hetilap. A külügyminiszter figyelmeztetett: a Magyarország ellen folytatott kampány következtében megerősödhet a szélsőjobboldali Jobbik.

A "Demokraták vagyunk" című interjú bevezetőjében a lap azt emelte ki, hogy Magyarország "Európa anyaszomorítója", amióta Orbán Viktor kétharmados többséggel kormányoz, Alice Bota és Jörg Lau, az interjú készítői pedig elsőként azt kérdezték, hogy mit lehet tenni most, amikor "az EU és Magyarország kapcsolata mélyponton van."

Válaszában a külügyminiszter kifejtette: "Nagyon komolyan vesszük, hogy az EU három kötelességszegési eljárást indított ellenünk". Ugyanakkor az EU és Magyarország viszonyával kapcsolatos felfogásban nincs változás. "Mély meggyőződésem, hogy Magyarországnak helye van egy erős Európában, amely mind szorosabban és mélyebben dolgozik együtt" - mondta Martonyi János.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a rendszer átalakítására irányuló törekvések alapján az a benyomás keletkezik, mintha Magyarország elfordulna az európai alapvető értékektől, Martonyi leszögezte: Magyarország nem tesz ilyet. A kormány a médiatörvénnyel kapcsolatos brüsszeli kifogásoknak is eleget tett, méghozzá "pontról pontra" és "azonnal", és a jegybank ügyében is meg tudja találni a megoldást. "Nem akarjuk, hogy a vitatott kérdések az Európai Unió Bíróságán dőljenek el" - hangoztatta a külügyminiszter.

Egy másik, ugyancsak az ország átalakítására vonatkozó kérdésre reagálva Martonyi kifejtette: "az intézmények közti alapvető viszony változatlan marad", a kormány nem változtatta meg az alkotmányos berendezkedést. "Továbbra is parlamentáris demokrácia vagyunk" - szögezte le.

A társadalom polarizáltságára vonatkozó riporteri felvetésre válaszolva elmondta: nézete szerint a magyar társadalom megosztottsága túlértékelt jelenség. "Az alapvető értékekben egyetértünk, mindenekelőtt amikor Magyarország nemzetközi szerepéről van szó" - mondta. Hozzátette: "beszélünk is egymással. Én magam jóban vagyok a szocialisták alelnökével". Ugyanakkor világos választóvonal különíti el a demokratikus pártokat és a szélsőjobboldali Jobbikot, amely "a Magyarország ellen folytatott kampány" következtében megerősödhet - figyelmeztetett Martonyi János.

MHO/MTI

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja