Tarlós: ennél jobb eredményt nem lehetett elérni - Házkutatás volt a BKV székházában
A BKV kilencmilliárdos tulajdonosi kölcsönt, illetve további hatmilliárd forint támogatást kap a fővárostól, miután a képviselők megszavazták az erről szóló határozati javaslatot a közgyűlés szerdai ülésén. Tarlós István főpolgármester adott körülmények között nem lehetett jobb eredményt elérni.
Az index.hu információi szerint a rendőrség hétfőn este házkutatást tartott a BKV székházban.
A képviselők 20 igennel, 1 nemmel és 11 tartózkodással fogadták el a javaslatot. A határozat kimondja azt is, hogy a főváros nem akarja ritkítani a BKV-járatokat. A főváros napokon belül átutal a BKV-nak a kilencmilliárdos kölcsönből négymilliárdot, illetve a hatmilliárdos támogatást. A kilencmilliárdos hitelt április 30-ig kell visszafizetni.
Az előterjesztésről élénk vita bontakozott ki az MSZP-frakció és Tarlós István között. Több szocialista képviselő is azt hangoztatta, hogy a városnak inkább vissza nem térítendő támogatásként kellene a kilencmilliárdot nyújtania, a főpolgármester pedig azt mondta, ez a működés fenntartásához szükséges összeg, majd hozzátette: nem érti az ellenzék hitelfelvétel miatti kritikáját, az elmúlt nyolc évben ugyanis a BKV 27 milliárd forint hitelt vett fel a működés biztonságának megőrzése érdekében. Hangsúlyozta: a főváros az utolsó tartalékait éli fel a BKV miatt.
A tartalékból mentik a BKV-t
A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a tagi kölcsön a főváros likvid tartalékából származik, ez arra elég, hogy a január végén esedékes hiteltörlesztését ki tudja fizetni a BKV, ehhez sehonnan nem kell elvonni.
A zárolásokkal kapcsolatban Tarlós István jelezte: Budapest megpróbál még 20 milliárd forintot összeszedni több tételből, ennek egy része a most megszavazott 9 milliárdos kölcsön is, a további lépések viszont akár iskolabezárásokhoz is vezethetnek, az oktatási szférát nagyon súlyosan érinthetik. Felvetődött, hogy megszüntetik a 2 milliárdos nem kötelező feladatellátást is.
Tarlós István közölte: mindent a "végtelenségig" csökkentettek, a cél, hogy bebizonyítsák a miniszterelnöknek és a kormánynak, nem arról van szó, hogy van pénz, csak nem akarják "odaadni". Nincs fedezet a BKV működőképességének és adósságszolgálatának együttes biztosítására, egyedül a főváros nem tudja ezt kezelni. "El kellett menni a falig, sőt (...) még azon túl is" - mondta, hozzátéve: számítanak az ellenzék konstruktivitására is, mert a cél eléréséhez együtt kell működni.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött, 9 milliárdos tagi kölcsönt biztosít a BKV-nak, illetve további 6 milliárd forint támogatást ad a közlekedési társaságnak. Ebből összesen 10 milliárd forintot a napokban átutalnak a BKV-nak, hogy ki tudja fizetni a január 27-én lejáró 9 milliárdos hitelét.
Házkutatás az Akácfa utcában
Az index.hu úgy értesült, hogy a rendőrség házkutatást tartott a közlekedési cég székházában hétfő este. A nyomozók elsősorban Kocsis István volt vezérigazgató, Olti Ferenc volt vezérigazgató-helyettes és két további volt BKV-s vezető anyagaira voltak kíváncsiak. A BKV tájékoztatása szerint hat szerződéssel kapcsolatban kértek be információkat. Tarlós István főpolgármester szerint az előző ciklus ügyeit érinti a házkutatás. Az Index információi szerint a házkutatás kapcsolatban lehet a hírportál három évvel korábbi cikke nyomán kezdett nyomozással. A BKV-s offshore-szerződésekkel kapcsolatban a VII. kerületi rendőrkapitányság gazdaságvédelmi osztályán indult nyomozás 2009. áprilisban. Az MTI megkeresésére a BKV közölte: a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya hat szerződéssel kapcsolatban kért információkat. A BKV jelezte: a szerződéssel kapcsolatos anyagokat korábban már átadták a rendőrségnek.
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja