Magyar Hírlap online

2012. február 11., szombat, Bertold, Marietta
2010-09-02

KÉT ÚJ SZÓVÍVŐ AZ MSZP-NÉL

Kormos Kata és Török Zsolt "hisznek a megújuló MSZP-ben"

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke kezdeményezőbb, a kormányoldallal szemben pedig határozottabb, keményebb, kritikát megfogalmazó kommunikációt vár a párt újjászerveződő kommunikációs csapatától. A pártelnök csütörtökön újságíróknak mutatta be a szocialisták két új szóvivőjét: Kormos Katát és Török Zsoltot.

Mesterházy elmondta: az elmúlt egy-másfél hónapban kezdték a párt kommunikációjának újjászervezését, több jelölt közül választották ki a két új szóvivőt, akiktől egyebek mellett a kívülálló, „friss szem” nézőpontját, gondolkodásmódját várja. Kormos Kata kereskedelmi televízióknál és rádióknál dolgozott, Török Zsolt pedig a párt országgyűlési képviselője volt. Mindketten hangsúlyozták, hogy hisznek a megújuló MSZP-ben. Nyakó István távozó szóvivő – aki jelen volt a sajtótájékoztatón – nyolc évig töltötte be ezt a tisztséget az MSZP-ben. 

MHO/MTI

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Simor András 1,65 milliárdos alapja Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Rekviem a Malévért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett