Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-01-27

"KALAPOZZUNK SIMOR ANDRÁSNAK, HOGY NE SZENVEDJEN”

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint Simor András jegybankelnök esetében a legfeljebb kétmillió forintos fizetés nem jelent egzisztenciálisan nyomásgyakorlást. Kósa Lajos ezt pénteken a TV2 Mokka című műsorában mondta, kitérve arra is, hogy nem valószínű a 16 százalékos adókulcs megváltoztatása.

A jegybankelnök fizetésével kapcsolatban - amelynek csökkentését kifogásolta az Európai Bizottság - a fideszes politikus kifejtette: ha van egy általános szabály, hogy "a miniszterelnöktől a kettes portásig" a közalkalmazottaknak és a köztisztviselőknek maximum kétmillió forint lehet a havi fizetésük, "akkor ez alól milyen alapon tegyünk kivételt".

Arra a felvetésre, hogy a fizetési plafonnal gyakorolnak nyomást a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) és vezetőjére,

Kósa Lajos úgy reagált: "Simor Andrásnak az egzisztenciális függetlensége Magyarországon közismert".

A politikus azt mondta, a jegybankelnök esetében, akinek egymilliárd forint feletti megtakarítása korábban egy ciprusi offshore cégben, most pedig "a bánat tudja, hogy hol" kamatozik, a legfeljebb kétmillió forintos fizetés nem jelent egzisztenciálisan nyomásgyakorlást.

"Inkább akkor egyezzünk ki úgy az EU-val, hogy az elveinket nem adjuk fel, de Simor Andrásnak gyűjtést rendezünk a magyar nép között, hogy ne szenvedjen" - fogalmazott ironikusan.

A bírák nyugdíjkorhatáráról szólva - amellyel kapcsolatban szintén kifogásokat fogalmazott meg az Európai Bizottság - a Fidesz alelnöke közölte: nem látja értelmét annak az esetleges lehetőségnek a bevezetésének, hogy kérelemre 62 éves koruk után is tovább dolgozhassanak a bírák. "Az EU itt mellénézett", mert a bírák nyugdíjkorhatára korábban is 62 év volt, mint mindenki másnak, csak a törvény lehetővé tette, hogy tovább bíráskodjanak - fejtette ki, hozzáfűzve: a kormányoldal nem azt mondta, hogy változik a nyugdíjkorhatár, hanem azt, hogy a főszabály mindenkire vonatkozik.

Kósa Lajos megjegyezte, az Európai Uniónak számos rendkívül tiszteletreméltó elve és szabálya van, de számos "mókás" is. Utóbbiakra példaként említette "az uborka görbületével" és a csirkeketrecek méretével kapcsolatos szabályokat. "Nagyon sok elv van: van, amelyeket mindenképpen tiszteletben kell tartani" - hangsúlyozta, hozzátéve ugyanakkor, hogy az EU sok olyan kérdésben is "kötözködik", ami kevésbé érthető.

Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy változtatnak az egykulcsos adón - ha a nemzetközi szervezetek például azt kérik, ne 16, hanem 19 százalékos legyen az adókulcs -, a politikus azt válaszolta: nem valószínű. Nyomós érvek szólnak a 16 százalék mellett - jelentette ki.

MHO/MTI

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja