Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-02-08

JÖVŐ HÉTTŐL ISMÉT TUDÓSÍTHAT AZ INDEX A PARLAMENTBŐL

December végén tiltották ki az indexet, mert újságírói bohóckodtak az Országházban

Az Index újságírói az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első plenáris ülésnapjától kezdődően, vagyis február 13-ától ismét részt vehetnek a Ház nyilvános eseményein - erről szerdán tájékoztatta az Index szerkesztőségét az Országgyűlés sajtófőnöke.

Altorjai Anita ugyanakkor felhívta a hírportál parlamenti tudósítóinak figyelmét arra, hogy kötelesek betartani az Országgyűlés házszabályát, valamint a Ház elnökének a nyilvánossággal kapcsolatos rendelkezéseit.
Mészáros Zsófia, az Index főszerkesztője az MTI-nek elmondta: bár személyes találkozóra nem került sor az Országgyűlés vezetése és a szerkesztőség vezetői között, a hírportál januárban egy részletes levélben rögzítette, hogy a jövőben betartják a vonatkozó előírásokat. Hozzátette: a szerkesztőség elnézést is kért a korábbi anyaga miatt.

A szerkesztőség munkatársai december 21. óta nem léphetnek be az Országházba és a Képviselői Irodaházba. Az Országgyűlés Sajtószolgálata ekkor arról tájékoztatta az Indexet: munkatársaiknak addig nem adható ki parlamenti belépő, amíg a házelnök megfelelő garanciát nem kap arra, hogy újságíróik tiszteletben tartják az Országgyűlés méltóságát és betartják a parlamenti tudósításra vonatkozó rendelkezéseket.
Az indokok között szerepel, hogy a híroldalon, december 20-án megjelent "Boldog Karácsonyt, magyar demokrácia!" című videó készítői nemcsak a szabályokat, rendelkezéseket hagytak figyelmen kívül, de súlyosan megsértették az Országház és az Országgyűlés méltóságát is.

MHO/MTI

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja