Magyar Hírlap online

2012. február 11., szombat, Bertold, Marietta
2010-09-02

GYORSSEGÉLY A MALÉVNAK

A kormány a napokban 5,7 milliárd forint átutalásával sietett a légitársaság segítségére

A kormány a napokban 5,7 milliárd forint "villám-átutalásával" sietett a Malév segítségére, amikor az amerikai lízingpartner le akart foglalni néhány gépet a társaság 3 milliárdos adóssága fejében − olvasható a Figyelőben.

A cikk szerint legalább 500, de akár közel 600 milliárd forintba is kerülhet, ha az államnak vissza kell vásárolnia német főtulajdonosától a Ferihegyi repülőteret üzemeltető céget. Márpedig erre kényszerülhet, ha a Malév esetleg bedől, és emiatt Ferihegy üzletileg megroppan.

A Figyelő a cég ügyeihez közel álló forrásokra hivatkozva azt írja: a Malév-flotta gépeit lízingbe adó amerikai International Lease Finance Corporation (ILFC) képviselői tárgyaltak a Malév vezetésével, mivel a magyar társaság "az utóbbi időben külső segítség nélkül nem tudott a megfelelő ütemben pénzt utalni a partnerének". Az egyik forrás szerint a lejárt határidejű tartozás összege mintegy 3 milliárd forint volt.

Hegedűs Ádám, a Malév kommunikációs vezetője az ügyről úgy nyilatkozott, hogy a légitársaság megállapodás szerint fizet az ILFC-nek, és a budapesti találkozón a Malév a kifizetés ütemezéséről tárgyalt a lízingcéggel.
 
A Malév 2010 tavaszán került ismét állami tulajdonba, miután az adósságok egy részének tőkévé alakításával az állam 95 százalékos részesedést szerzett a társaságban. A részvények fennmaradó 5 százaléka annak az AirBridge Zrt.-nek a birtokában maradt, amelyik 2007-ben a privatizációban közel 100 százalékos tulajdonosa lett a Malévnak. Az AirBridge Zrt. 51 százalékban egy magyar magánszemély, 49 százalékban pedig az orosz állami Vnyesekonombank (VEB) tulajdonában van. A VEB egyébként a Malév finanszírozója is.

Kamarás Zoltán, a Malév igazgatósági tagja, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. delegáltja azt mondta, idén eddig összesen 9,2 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt kapott a cég, de még többre lenne szükség.

A cikk szerint a hitelkeret kifulladásával is szükség lesz újabb forrásokra, mert a tőkevesztés miatt biztosítani kell a törvényi előírásoknak megfelelő tőkeszerkezetet, akkor is, ha üzletileg kétséges, hogy ebben a formában életképessé tehető-e a légitársaság. A Malév "leginkább azért nem dönthető be, mert a Budapest Airport (BA) Zrt. 75 százalék mínusz egy szavazatának privatizációs szerződése ebben az esetben nagy terhet róna az államra. Az MSZP–SZDSZ kormányzat alatt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a 2005-ös reptéri privatizáció kapcsán több, egymásra épülő szerződést is kötött. Ezek ismerői szerint az államnak akkor kellene fizetnie, ha a BA külső körülmények miatt a felszámolás sorsára jutna" − olvasható a cikkben. A 464,5 milliárd forintos vételár és az eddigi ferihegyi fejlesztések összege mellett többéves ügyleti kamatot is figyelembe kellene venni a kompenzációnál, tehát a végső összeg legalább 500 milliárd forint, de könnyen elérheti a 600 milliárdot is.

 

MHO/MTI

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Simor András 1,65 milliárdos alapja Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Rekviem a Malévért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett