Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-02-11

BUDAI:15 MILLIÁRDOS KÁR ÉRHETTE A MÁV-OT

Elkészült a jelentés a vasúttársaság gyanús ügyeiről

Elkészült az elszámoltatási kormánybiztos összefoglaló jelentése a MÁV háttérintézményeinek privatizációjáról és a vasúttársaság más jogügyleteiről. Budai Gyula 15 ügyben vélelmez visszásságot.
 
Megállapítása szerint csaknem 15 milliárd forint a MÁV-nak okozott vagyoni hátrány. Az összefoglaló jelentés szerint a kormánybiztosi hivatal és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) közösen 21 vizsgálatot indított, amelyből kettő - a békéscsabai MÁV-csarnok építése, valamint a MÁV Informatika Zrt. jogügyletei - még nem fejeződött be, hat esetében azonban már a feljelentés is megszületett: ezek között van a MÁV Hajdú Kft. üzletrészének értékesítése, a gépészeti üzletág Istvántelekre telepítése, a békéscsabai körfűtőház hőtechnikai munkálatainak kivitelezése, a MÁV Vagyonkezelő Zrt. átvilágítása, két szolnoki ingatlan értékesítése, valamint három vasútvonal villamosítása.
 
A motorvonatbeszerzés, a budapesti, Andrássy úti ingatlanok értékesítése, valamint a Könyves Kálmán körúti ingatlanbérlés ügyében még további egyeztetések szükségesek, ám ezekkel kapcsolatosan is feljelentések várhatóak - jelezte Budai Gyula.
 
Az elszámoltatási kormánybiztos szerint bűncselekmény történhetett a PanTel Zrt. üzletrészének, valamint a MÁV Multiszolg Kft. üzletrészének értékesítésével összefüggésben is, ám elévülés miatt ezek esetében már indokolatlannak tartja feljelentést tenni. 
 
Hat ügyben - a Resti Zrt. és a MÁV Cargo értékesítésével, az Eurometro Kft. részvényeinek eladásával, a MÁV Jegynyomda Kft. üzletrészének, valamint a Debreceni Járműjavító Kft. üzletrészének értékesítésével, továbbá a Carpathian Cargo s.r.o. üzletrészének eladásával kapcsolatban - nem állapítottak meg jogi következményeket - tájékoztatott.
 
Budai Gyula azt írta: az ellenőrzések 15 esetben állapítottak meg olyan lényeges, az egész ügylet gazdaságosságát, illetve célszerűségét is kétségbe vonó szabálytalanságokat, valamint hanyag, átgondolatlan és megalapozatlan vezetői döntéseket, amelyek összességében 14,7 milliárd forint vagyoni hátrányt jelentettek a MÁV-nak. Álláspontja szerint ennek az összegnek a jelentős részét büntető- vagy polgári eljárásban visszakövetelheti és vissza is szerezheti az államkassza.

Hozzátette azt is: hatmilliárd forint esetében a feltárt tények azt mutatták, hogy az ügyletben közreműködők, illetve döntési jogosultsággal rendelkezők a vagyoni hátrányt tudatosan intézték elő, ami megalapozza az érintettek büntetőjogi felelősségét.

Példaként említi a MÁV három vonalának villamosítása ügyében létrejött koncessziós ügyletet, amelyben - mint írta - a koncessziós társaságnak 4,4 milliárd forintot ellenszolgáltatás nélkül fizettek ki. "A megkötött szerződés alapján már annak aláírásakor egyértelmű volt a felek előtt, hogy a koncessziós partnernek tényleges tevékenységet nem kell ellátnia. A felek szándéka valójában egy beruházás megvalósítására, illetve azzal összefüggésben a vonatkozó jogszabályi előírások megkerülésére irányult" - fejtette ki.
 
Beperlik Budait
 
Az atlatszo.hu beperli az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztost. A weboldal szerette volna ellenőrizni Budai Gyula állításait, ezért a hír nyomán közérdekű adatigényléssel fordultak Budai Gyulához: adja ki valamennyi, a ferihegyi repülőtér privatizációjával összefüggő szerződés teljes másolatát. A kormánybiztos nem adta ki a szerződéseket, és az atlatszo.hu weboldalán az is olvashat, hgy azzal tagadták meg az adatigénylést, hogy “folyamatban lévő ügyekről tájékoztatást semmilyen formában" nem adnak.
A portál ezért adatigényléses pert indít az elszámoltatási kormánybiztos ellen a ferihegyi szerződések nyilvánosságáért.
MHO/MTI

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja