Több száz ajánlószelvény hiányzik a főpolgármester jelöléshez
A Jobbik kedd délig a főpolgármester-jelöléshez szükséges ajánlószelvények több mint 90 százalékát tudta összegyűjteni. A párt jelöljte Staudt Gábor szerint a "demokrácia végét" jelentené, ha a választók kizárólag a Fidesz és az MSZP jelöltjei közül választhatnának októberben.
A jobbikos képviselő úgy fogalmazott, hogy a kormánytöbbség a kis pártok mellett a középes méretű szervezeteket is "nagyon komoly fejtörés elé állította" az ajánlószelvények gyűjtésére vonatkozó szabályok megváltoztatásával. A főpolgármester-jelöléshez ugyanis a korábbinál négyszer több ajánlószelvényt kell összegyűjteni fele annyi idő alatt, ráadásul a nyári szabadságolások alatt - emlékeztetett a politikus. Staudt Gábor kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy a fővárosi listával "nem lesz probléma", és a párt polgármester-jelöltjeinek többsége is leadta már a szükséges számú ajánlószelvényt. A pártoknak péntek délutánig van idejük a megfelelő számú ajánlószelvény összegyűjtésére.
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett