Magyar Hírlap online

Ostrom ágyúk nélkül?

"Te vagy, hazám, most a világ vezére…" (11.)

	Nem madárfészek volt Buda 1849 májusában (Than Mór festménye) (Fotó: MH)

"Május 4-én délben zártuk körül Budát, és csak május 21-én reggel került birtokunkba a vár, vagyis csaknem tizenhét napot fordítottunk a meghódítására" – írja 1851-es emlékiratában Görgey Artúr, s önkritikusan hozzáteszi: "Aligha lehet tagadni, hogy a budai várnak (…) legfeljebb nyolc nap alatt hatalmunkban kellett volna lennie, ha én nem hiszek abban az előítéletben, hogy Budát csupán gyalogsággal és taracktűzzel be lehet venni, és az ostromtüzérséget Komáromból mindjárt magammal hozom…" A magyar fővezért sokan mindmáig hibáztatják, mert a komáromi csata (1849. április 26.) után nem üldözte a Bécs felé visszavonuló császári csapatokat, ehelyett visszafordult Buda bevételére, és mert három hetet elvesztegetett az ostrommal, s ezzel időt adott a császári hadsereg újjászervezésére. Tényleg be lehetett volna venni 17 napnál rövidebb idő alatt Buda várát, vagy ez is kiemelkedő katonai teljesítmény volt? Akik az utóbbi véleményt osztják, arra is emlékeztetnek, hogy 1686-ban a szövetséges keresztény hadaknak 77 napi ostrom és több ezer hősi halott árán sikerült felszabadítaniuk Budát a 145 éves török uralom alól. Az is igaz, hogy Buda bevétele az 1848–49-es szabadságharc legrövidebb várostroma volt. Másfelől tény, hogy míg 1849. január elején a magyar politikai és katonai vezetés kardcsapás nélkül adta fel Budát (és Pestet), meghátrálva a mintegy kétszeres túlerőben levő cs. kir. fősereg elől, a Görgey vezette ostromló sereg több mint hatszoros túlerőben volt a budai várat védő Hentzi vezérőrnagy alig ötezres védőhadával szemben, ami – a komoly erődítménynek nem nevezhető, elavult vár tulajdonságainak ismeretében – könnyű győzelmet ígért. Nem csoda, hogy Görgey (is) azt feltételezte, a várat rendszeres ostrom nélkül, pusztán gyalogsági támadással kézre kerítheti, ha minden támadási ponton tömeges túlerőt állít szembe az ellenséggel.

Csakhogy a védősereg élén olyan (bár félig magyar származású, rendíthetetlenül császárhű) elszánt tábornok állt, aki a várat a parancsnak megfelelően az utolsó emberig tartotta, ráadásul a cs. kir. hadsereg egyik legjobban képzett műszaki tisztje volt; Buda ódon falait néhány hónap alatt megerősítette, és a Lánchíd budai hídfőjénél levő dunai vízmű körül erős védővonalat létesített. Ezt az ostromzár első napján, május 4-én a Kmety-hadosztály két zászlóalja több rohammal megkísérelte elfoglalni s lerombolni, hogy elvágják a várőrséget az ivóvíz-utánpótlástól. Mivel a magyarok nem számítottak a védők erőteljes ellenállására, a felderítés nélküli és elhamarkodott támadás összeomlott. Ekkor Görgey minden oldalról elrendelte a vár ágyúzását, de az osztrák tüzérség keményen védekezett, és több magyar löveget is kikapcsolt.

Így már az első nap kiderült, hogy (Jókai szavaival) "Budavár nem fészek, hanem erősség, mely szabályszerű ostromot és megvívást követel". A várostrom legfontosabb mozzanata pedig – századok óta – a döntő roham előtt megfelelő nagyságú rés lövése a védőfalon. A réstörésre alkalmas nagy tűzerejű ostromlövegeket azonban csak késve szállították Komáromból Budára, s az ütegállások kiépítése is több mint egy hetet vett igénybe. Ezért tartott Budavár bevétele az indokoltnál hosszabb ideig.