Magyar Hírlap online

Nagy diadal Nagysallónál

"Te vagy, hazám, most a világ vezére…" (8.)

	A magyar (Hunyadi-) huszárok Komáromig üldözték a cs. kir. gyalogságot (Fotó: MH)

"Lévát rögtön odahagytam, és még azon az éjjelen Zsemlérre értem, de a nagy sötétség miatt csak 20-án reggel tudtam utolérni Damjanich és Klapka hadtesteit, melyek az ellenséget üldözve már Csekén túl, Komárom felé jártak" – tudósít 1851-ben írt emlékiratában Görgey Artúr a százhatvan évvel ezelőtti nagysallói ütközetről, amelyben személyesen nem vett részt, hanem a lévai várrom dombjáról látcsövön kísérte figyelemmel a Garam folyó túlsó oldalán zajló eseményeket. A honvédsereg fővezére alaposan megtervezte a hadműveletet: a megáradt folyón három ponton kellett hidat vernie és átkelnie a három hadtestnek, amelyek – az április 7-i Gödöllőn, Kossuthtal is egyeztetett haditervnek megfelelően – Pest északi megkerülésével, Vácon és Ipolyságon keresztül Lévára vonultak, hogy északkelet felől felszabadítsák a császáriak által hónapok óta ostromolt, stratégiai fontosságú komáromi erődöt.

Görgey tábornok a csataterv kivitelezését a 3. hadtest parancsnokára, Damjanich tábornokra bízta, akinek döntő szerepe volt a szolnoki, a tápióbicskei, az isaszegi és a váci győzelmek kivívásában. Most sem csalódott benne, mert a kiváló parancsnok ezúttal is kisegítette a csatát megkezdő, de a túlerő miatt megtorpanó Klapka tábornok 1. hadtestét. A Wohlgemuth altábornagy (akit az észak-olaszországi hadszíntéren kivívott győzelmei után 1849. április elején vezényeltek Magyarországra) vezette, csaknem húszezer főnyi császári tartalék hadtest próbálta útját állni a mintegy 25 ezer főnyi három magyar hadtestnek.

Az április 19-én reggel óta keményen küzdő osztrákok több órán át állták az 1. és a 3. hadtest honvédeinek szuronyrohamait, ám délután három óra körül a Nagysalló és Nagymálas közötti csatatérre érkezett a késve elkészülő zsemléri Garam-hídon átkelő 7. hadtest egy része is, amely megadta a kegyelemdöfést a császári csapatoknak. Az osztrák altábornagy hiába dobta harcba egész lovasságát, Poeltenberg Ernő ezredes és Nagysándor József vezérőrnagy lovasütegeinek s huszárainak rohamát nem tudta visszatartani. Az ellenség meghátrált, s ezúttal a magyarok nem haboztak az üldözéssel, így a cs. kir. csapatoknak szokatlanul súlyos veszteséggel ért véget az ütközet: a tartalék hadtest katonáinak tíz százaléka elesett, eltűnt vagy fogságba esett.

A császári fővezérségről április 14-én – a sorozatos magyar győzelmek miatt – leváltott Windisch-Grätz tábornagy utóda, Welden táborszernagy a nagysallói vereség másnapján arról tájékoztatta Schwarzenberg miniszterelnököt, hogy haladéktalanul megkezdte a magyar területek kiürítését, részben Bécs védelme, részben a császári csapatok újjászervezése végett. Pontosan fogalmazott Jókai, amikor azt írta: "…ezzel a nagy diadallal Komárom vára fel volt mentve az ostrom alól, s az osztrák hadak kényszerítve voltak Pestet mindenestül elhagyni." Ezután a fő kérdés az volt, hogy a Duna bal partján álló komáromi erődbe április 22-én bevonuló magyar főerők meg tudják-e állítani és bekeríteni a Duna jobb partján Pestről Bécs felé lóhalálában visszavonuló császári fősereget, vagy pedig az megint egérutat nyer, mint Isaszegnél.