Magyar Hírlap online

Kápolna: bosszantó csatavesztés

"Te vagy, hazám, most a világ vezére…" (1.)

	Sokáig úgy hitték, tévesen, hogy Görgey elkésett a kápolnai csatából (Fotó: MH)

Százhatvan éve, február 26-án az alig egy hónapja kinevezett magyar fővezér, Henryk Dembinski altábornagy éppen az egyik egri kanonoknál ebédelt Görgey Artúr vezérőrnaggyal, a VII. (volt feldunai) hadtest parancsnokával, amikor Verpelét felől élénk, ismétlődő ágyúszó hallatszott. Az ősz lengyel hadúr először nem akarta elhinni, hogy megkezdődött a kápolnai csata, majd amikor kénytelen volt beismerni, "magaviselete egy őrjöngő tombolásához kezdett hasonlítani… minél közelebb értünk a csatatérhez, annál kevésbé hasonlítottak Dembinski szavai és taglejtései az értelmes ember magaviseletéhez" – ilyen maró gúnnyal jellemzi Görgey 1851-ben írt emlékiratában a lengyel tábornokot, őt téve felelőssé a csatavesztésért, és a Tisza mögé való visszavonulásért.

A kortársak véleménye megoszlott a balszerencsés kápolnai csata megítélését illetően, például Jókai 1850-ben írt naplójában megemlíti, hogy egyesek szerint (tévesen) Görgey elkésett a csatából, majd élethűen ecseteli a magyar alvezérek elkeseredését a "szeles lengyel" érthetetlen visszavonulási parancsa miatt. Ám a magyarok meglepetésére Windisch-Grätz herceg nem üldözte a magyar sereget, hanem visszavonult Pest felé. A császári-királyi fővezér azt hitte, a magyarok döntő vereséget szenvedtek, és erről így értesítette az Olmützben tartózkodó ifjú Ferenc József császárt: "A lázadó csordákat, melyeket Kápolnánál iszonyú mennyiségben találtam fel, szétszórtam, és nagyrészt megsemmisítettem. Remélem, hogy néhány nap alatt Debrecenben leszek, és a pártütés eme fészkét a hatalmamba kerítem."

A kétnapos kápolnai csata volt Schwechat (azaz 1848. október 30.) óta az első olyan összecsapás, amelyben a cs. kir. és a magyar főerők kerültek egymással szembe. A honvéd fősereg bosszantó, mert elkerülhető, de nem döntő vereséget szenvedett, mintegy száznegyven katona esett el, és csaknem ezren sebesültek meg. A csata politikai következménye lett egyfelől a magyar történelmi alkotmányt önkényesen eltörlő olmützi birodalmi alkotmány, másfelől a magyar politikai és katonai ellenállás szellemének megerősödése, s ez megalapozta a szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjáratát, amely három hónap alatt felszabadította az ország területének túlnyomó részét.