Magyar Hírlap online

Bécs vagy Buda legyen a cél?

"Te vagy, hazám, most a világ vezére…" (10.)

	A hadtörténészek többsége ma már igazat ad Görgeynek (Fotó: MH)

"Folyton hangzik és fog hangzani, míg a világon magyar lesz, az örök szemrehányás: miért volt Budát ostromolni? De hát lehetett-e másként tenni?" – kérdezi Jókai A kőszívű ember fiai című regényében húsz évvel a szabadságharc után. Valóban: százhatvan éve folyik a találgatás és a vita – nem csupán történészek és publicisták körében –, hogy mi lett volna, ha 1849 tavaszán Görgey a magyar fősereggel Buda helyett Bécsnek fordul. Máig tartja magát az a közhiedelem, hogy 1. a komáromi csata (április 26.) után a Bécs felé visszavonuló császári csapatokat teljes erővel üldözve döntő csapást lehetett volna mérni az ellenségre, sőt – Mátyás király "bús hadának" 1485. évi hadisikerét megismételve – még Bécset is be lehetett volna venni; és 2. e hadászati győzelemre támaszkodva a magyar nemzet ellen hitszegő módon fegyvert fogó Habsburg-udvarral politikai kompromisszumot, kedvező békét lehetett volna kötni.

"Három hét leforgása alatt a tekintélyes osztrák hadsereg hat ízben szenvedett vereséget. A reakció erői Bécsben megremegtek. Görgey azonban félúton megállt" – írja 1850-ben, Londonban megjelent memoárjában Pulszky Terézia, a magyar kormányzat angliai küldöttének osztrák származású, ám mélyen magyar érzelmű felesége, s azt kérdezi: "Árulás volt ez? Határozatlanság? Nem tudom eldönteni; mindenesetre ha mást nem is, e késlekedése időt engedett az osztrákoknak az orosz hadakkal való egyesülésre." Kossuth – utólag! – szintén Görgeyt hibáztatta, azt állítva, hogy egyetlen komolyan mérlegelő katona sem gondolt akkor arra a lehetőségre, hogy a magyar hadsereg Komárom felmentése után beszünteti a támadást, visszafordul Buda felé, hogy "ezt a hadászatilag jelentéktelen fészket" ostromolja teljes erővel. A volt kormányzó-elnök tagadta, hogy ő adott volna parancsot a fővezérnek Buda elfoglalására, ellenkezőleg arra utasította, hogy "amerre az ellenség megyen, önnek is arra kell menni, űzve, üldözve, kergetve őt szakadatlanul". Görgey viszont azt állította 1851-es emlékiratában, hogy Kossuth hozzá intézett utasításai Buda visszavételét sürgették. Hogy ki mondott igazat, ma sem lehet egyértelműen eldönteni, az viszont tény, hogy már Buda ostromának május 4-i kezdőnapján Kossuth olyan levelet írt Görgeynek, amelyben arra kérte tábornokát, hogy "vegye be mihamarább Budát, s amint bevette, siessen a miniszteri tárcát átvenni". (Mármint a hadügyminiszterit.)

Hogy végül is miért nem Bécs, hanem Buda felé fordult Komáromból Görgey, azt ő maga utólag elsősorban nem katonai, hanem politikai indokokkal magyarázta: "Mikor tehát Klapka indítványát, Buda visszafoglalását az ellenséges főhadsereg elleni erélyes támadó hadművelet fölé helyezve, elfogadtam, abból a meggyőződésből tettem, hogy az osztrák kormány és a magyar országgyűlés közti, az 1848. évi magyar alkotmányon alapuló kiegyezés sikerének nagyobb a valószínűsége, ha Buda már a birtokunkban van, mint ha látszólag Bécset fenyegető támadó hadműveleteink ellenére az ellenség hatalmában marad." Egyúttal elismerte, hogy reménytelennek tartotta a Bécs előtt összevont császári hadsereg legyőzését, mivel az utóbbi négy hét alatt (a hatvani ütközettől a komáromi csatáig) elért teljesítmény volt "a netovábbja annak, amit Magyarország a maga hadseregétől akkori katonai kiképeztetési fokán várhatott".

Ma már a hadtörténészek többsége igazat ad Görgeynek abban, hogy 1849. április végén, május elején a cs. kir. fősereg mind létszámban, mind felszereltségben és logisztikailag is olyan nagy fölényben volt a magyar fővezér rendelkezésére álló, elfáradt-leharcolt, elégtelen hadtáp- és lőszer-utánpótlású honvédcsapatokkal szemben, hogy jelentős erősítés nélkül kudarcba fulladt volna a Bécs elleni támadás.