Magyar Hírlap online

Miként lehet visszaszerezni az elveszített önbecsülést?

Még a sikeres embereket is gyakran gyötrik kisebbségi érzések. Ha az önértékelés hiánya nem válik tudatossá, hanem elnyomják és pótcselekvéssel kompenzálják, akkor gyakran jelentkeznek stressz okozta betegségek vagy szívinfarktus. A kisebbségi érzés azonban nem legyőzhetetlen sorscsapás, hanem felváltható egészséges öntudatossággal.

Az egészséges önértékelés segítségével észleljük és elfogadjuk önmagunkat anélkül, hogy szükségét éreznénk a másokkal való összehasonlításnak, illetve annak, hogy folyamatosan értékeljük önmagunkat és másokat. Félelem nélkül ismerjük fel érzéseink és hangulataink széles palettáját, elfogadjuk és átéljük, komolyan vesszük azokat mint saját lelkünk jelzéseit. Érzéseink észlelésén át értjük meg a szükségleteinket és saját lényünket, valamint élettörténetünket és a többi emberhez fűződő viszonyunkat. Az önértékelés négy pillére: önelfogadás, önbizalom, kapcsolati képesség és pozitív szociális kapcsolatok.

A rövid ideig tartó kisebbségi érzések természetesek, mindig szemben áll velük a felismerési és cselekvési szükséglet, ha hosszabb időre átvennék a főszerepet érzelmi világunkban és tartósan alaphangulattá válnának. Ahelyett, hogy éveken át tétlenül szenvednénk, elnyomnánk vagy pótcselekvésekkel kompenzálnánk őket, fontos önmagunknak beismerni, hogy kisebbségi érzésekkel küzdünk, tudatosan szemügyre venni a helyzetet és egészséges önbizalmat felépíteni.

A kisebbségi érzések gyakran félelemből erednek, vagy olyan érzésekből, mint a bűntudat vagy a gyász. Ha ezeket a nemkívánatos érzéseket elnyomjuk, az egész érzelmi világunkat eltompítjuk, hamarosan nehezünkre esik majd az érzéseinket felismerni. Ezzel nemcsak az elevenségünket veszítjük el, hanem belső irányérzékünket is. Mivel az érzések mindenekelőtt a test és a lélek üzenetei, ilyenkor bizonytalanná válunk saját döntéseinket illetően, elsősorban konfliktushelyzetben. Ez a bizonytalanság azután további szorongást és kisebbségi érzést vált ki.

A megmagyarázhatatlan kisebbségi érzések a gyerekkorban gyökerezhetnek. Tartósan megragadnak a lélekben, és bár gyakran áldozatul esnek az elfojtásnak, tudattalanul tovább élnek. A gyermeki lélek fogadásra van beállítva, bizalommal telt, gyakran és könnyen sebezhető. A gyerek, szubjektív érzékelésének köszönhetően, minden fájdalmas dologért felelősnek érzi magát, ami a családjában történik. Ha például a szülők folyton veszekednek vagy el akarnak válni, ha a családban valaki megbetegszik vagy meghal, a gyerekek azt hiszik, erről ők tehetnek. Emiatt pedig az a meggyőződés alakul ki bennük, hogy jobb lenne, ha a világon sem lennének.

A gyerekek gyakran nem képesek feldolgozni ezeket az erőteljes érzelmi megrázkódtatásokat, és elnyomják őket. Ezek az elnyomott érzések pedig egy hasonló érzelmi telítettségű aktuális esemény hatására újra a felszínre törhetnek, és túlzásba vitt reakcióhoz vezethetnek.

A gyerekek átvehetik a szülők és az ősök kisebbségi érzéseit is. Különösen erősen érzik azokat az érzelmeket, amelyeket a szülők elnyomtak, és saját gyerekkoruk óta elfojtva tartanak. Mivel a gyerek még nem fejlesztette ki a maga „lelki bőrét”, szűrés nélkül veszi át a szülők érzelmi energiáit, és ezek valósággal a hatalmukban tarthatják őt. Minél erősebben nyomják el a szülők a fájdalmas emóciókat, annál fokozottabban terjed ez át a gyerek lelkére, és ott blokkolja az én fejlődését.

Sok gyerek öntudatlanul szolidaritást vállal egy olyan rokon kisebbségi érzésével, akit a saját szülei megvetnek vagy kirekesztenek – néha még akkor is, ha ezt az illetőt az életben nem látta. Az ilyen idegen érzéseket az emberek maguk is „démoniként” érzékelik, hiszen megmagyarázhatatlan, kiszámíthatatlan és uralhatatlan magatartást eredményezhetnek. Az olyan átvett érzések, amelyeknek nem ismerjük az eredetét, elbizonytalanítanak és kisebbségi érzést váltanak ki.

A kisebbségi érzéseket azonban nemcsak a sérülés, hanem a lelki túlterheltség is előhívhatja. Szeretetteljes hozzáállásának és együttérzésének, valamint nyitott lényének köszönhetően egy gyerek szívesen kapható arra, hogy lelki támaszt nyújtson egy felnőttnek, ha az nem képes önmagáról gondoskodni, és más felnőttektől nem kap segítséget. Így lesz például a fiú partnerpótlék az elvált anyának, vagy a lány gondoskodik szülőpótlékként a túlterhelt, egyedülálló anyáról. Ebben a szerepben a gyerek az együttérzés specialistájává válik. Ez azonban azt jelenti, hogy lelkileg sokkal többször lesz „házon kívül” és kevesebbet „otthon”, önmagánál. A saját lelke tehát ismeretlen tájék marad számára.