Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-01-29

Újdonságokkal indult az új év a Galeriusban Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Vitál-egészség

Igazi karácsonyi ajándékot kapott a közönség az év végén a Galerius Fürdőben Siófokon. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázatnak, a siófoki önkormányzat önerejének és a Termofok Kft. lebonyolító munkájának köszönhetően két új létesítménnyel gazdagodott a fürdő.

A Galeriusban jól tudják, hogy a wellness és a fittness szolgáltatásokra egész évben van vevő

Perjési Sándor, a fürdőt üzemeltető Siotour Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: december 18-án új kültéri medencét adtak át, amelyben különféle élményelemek – nyakzuhanyok, víz alatti masszázs, fényterápia – segíti a felüdülést. Ugyanekkor kezdte meg próbaüzemét az új szaunavilág tepidáriummal, finn szaunával, sóbarlanggal, s 21 négyzetméteres jakuzzival. Ha pedig valakinek kevés lett volna még az idei télen a hó, a Galerius hókabinjában találhatott és találhat utánpótlást. Mindezek mellett élményzuhanyok, továbbá vitaminbár várja a vendégeket Siófokon. Igazán üdítő szaunázás után a frissen facsart gyümölcslé és a bioitalok fogyasztása. A luxus pedig megfizethető – hiszen például a helyi lakosok vagy a Siófok Kártyával érkező vendégek részére kedvezményt biztosít a fürdő, illetve számos akciós csomag és ajánlat is megtalálható a kínálatukban.

A Termofok Kft. beruházásában készült új létesítmények egy hónapnyi próbaüzem után, január 18-án kezdték meg a végleges üzemelést. A fürdő éppen szerződéskötés előtt áll a siófoki városi kórházzal, amely utókezelésekre, illetve közbenső terápiákra küldi majd ide az asztmás és allergiás pácienseket. A helyi tűzoltók eddig Székesfehérvárra jártak sóbarlangba, hogy az átlagosnál jobban igénybe vett tüdejüket pihentessék, ezután azonban a Galerius Fürdő megfelelő részlegét veszik igénybe. Az egyre élénkebb érdeklődésnek ezen a téren is képesek megfelelni a fürdőben, hiszen a másutt gyakran csak egy-kétszemélyes sókabinokkal ellentétben itt húszszemélyes sóbarlang, illetve tízszemélyes intenzív sókabin áll rendelkezésre.

S ha egyszer egy üzlet beindul… A siófokiak sem állnak meg, hiszen folytatódik a korszerűsítés, ráadásul saját erőből. A második emeleti, úgynevezett régi szaunavilág helyén új egészségcentrum létesül. Ebben az állapotfelméréstől a természetgyógyászat által kínált terápiák, a vízágyak és a masszázsvariációk révén kívánnak teljes rekreációt nyújtani a vendégeknek. „Mindez azt mutatja, hogy a Galerius Fürdő nem csak hirdeti, hanem mindent meg is tesz az egészségturizmus érdekében” – derül ki az igazgató szavaiból. Ennek jegyében február negyedik hetében egészségturisztikával kapcsolatos konferenciát is szerveznek, amely a szervezők szándéka szerint az új lehetőségeket tárja majd fel a többi szolgáltató – wellness szállodák, élmény- és wellness fürdők – bevonásával. Perjési Sándor ugyanis úgy véli, a turizmusnak ez az ága mindenképpen kitörési pont lehet a balatoni régió számára. Korábban a Balatonnál csupán a szezonális turizmusról lehetett szó, míg az egészségturizmus már egész éves kihasználtságot teremt.

Ezzel az elképzelésével a Galerius és vezetése nem maradt magára, hiszen támogatóik közt tudhatják Siófok önkormányzatát, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot, a Balatoni Fejlesztési Tanácsot, valamint a három Balaton-parti megyei kereskedelmi és iparkamarát. A terveik közt szerepel, hogy a konferencia második napján létrehozzák a Balatoni Egészségturizmus Klasztert az eredményesebb marketingmunka, továbbá a sikeresebb pályázási lehetőségek kihasználása érdekében. A klaszterhez természetesen önkéntesen lehet csatlakozni, a szerződések előkészítése pedig már meg is történt.

S hogy teljes legyen a kép, Perjési Sándor elképzelései szerint olyan regionális oktatási központot hoznának létre, amely OKJ-s képzést nyújtana leendő wellness asszisztensek, wellness menedzserek, valamint aquafitness és wellness trénerek számára.

Beruházó: Termofok Kft.
Üzemeltető: Siotour Kft. 


Pályakép

Perjési Sándor 1961-ben született Mezőtúron. Tanulmányait a Debreceni Református Teológiai Akadémián végezte, majd Siófokon a Siotour Rt.-nél értékesítőként dolgozott. Időközben felsőfokú idegenforgalmi tanulmányokat végzett. 2003-tól Olaszországban Wellness Központot vezetett. 2008 júniusától a Galerius Fürdő igazgatója.

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont