2011-12-21
"Persely, amelybe ha bedobok három forintot, ott terem mellette a negyedik"
Karácsonyi üdvözlet. Hliniczky Krisztián: A Perfectum Zrt. egy év alatt piacvezető lehet, nemcsak minőségben, hanem mennyiségben is
Kell-e most nagyobb ajándék, mint egy jó befektetési tipp, vagy lehetőség otthonteremtésre, banki hitel nélkül?! A Perfectum Zrt. mindkettőre tud lehetőséget nyújtani, lakásért életjáradék programjával és ingatlanutalványával. Hliniczky Krisztián elnök-vezérigazgató szerint a mai nehéz gazdasági helyzetben az emberek többségének alternatív bevételi forrásra van szüksége. A cég ugyanakkor nem csak az üzleti érdekeket nézi, munkájukat társadalmi szerepvállalásnak is gondolja.

- A mai gazdasági helyzetben talán a legnagyobb ajándék, egy jó befektetési tipp.
- Teljesen egyetértek ezzel. Erre nálunk több lehetőség is van, az egyik az életjáradék szolgáltatás, ami a fő tevékenységünk. Ez közvetlen segítség annak a nyugdíjasnak, aki igénybe veszi a járadékunkat. Közvetve pedig a családon is segítünk, hiszen nem kell már anyagilag támogatni a szülőket, nagyszülőket, mert olyan járadéki összeghez jutnak, ami minőségi javulást hoz az életükben, olyan szolgáltatásokat – pl. orvosi ellátást – tud vásárolni magának, amit korábban nem. A másik, a leányvállalatunk tevékenysége az otthonteremtési célú ingatlanutalvány. Ez mindenféle kötöttség és béklyó nélkül nyújt alternatívát az otthonteremtésre. De én azt mondom, ne csak közvetve, de közvetlenül is adjunk, ezért a Gyermekkor Alapítványnak hatmillió forintot adományoztunk. Ez a Heim Pál és a Madarász utcai gyermekkórháznak az együttes alapítványa. Többek között egy új műszerre is gyűjtenek, ami 11 millió forintba kerül, a segítségünkkel pedig már megvan a kétharmada.
- A jó szándék mellett ez azt is mutatja, hogy jól működik a cég.
- Így van, annyira hogy már vissza is tudunk adni. Azért mondom, hogy visszaadni, hiszen a lakosságnak, az ügyfeleknek köszönhetjük, hogy itt tarthatunk. A későbbiekben is szeretnénk segíteni, kezdve a fiatal divattervezőktől, egy pénzügyi tudatosságot erősítő oktatáson keresztül, egy olyan filmig, ami a történelmi hűségre törekedve mutat be egy adott korszakot, lásd ÁVH-s film. Nem csak látszat-segítséget szeretnénk nyújtani; ahogy az életjáradék is minőségi változást hoz, ezt sem marketingfogásnak szánjuk, hanem valós segítségnek, hogy tényleg előre tudja vinni az ügyet.
- Lehet már látni, hogy melyik a Perfectum Vállalatcsoport legsikeresebb területe?
- Az ingatlanutalvány egy új dolog, úgy vélem ez a termék sokak elképzelésével és igényével fog találkozni. Az első mérleget március környékén készíthetjük el, de biztos, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket. Az életjáradék a fő tevékenységünk, ennek a szolgáltatásnak az újraértelmezése már bizonyított és jól működik. Nemrégiben volt a Nyugdíjas Expo, ahol mi is kiállítóként vettünk rész. 1800 kitöltött igényléssel jöttek vissza a kollégák a harmadik nap végén. Kifejezetten dinamikus a fejlődésünk, a válság ellenére is szolgáltatunk, hiszen most segítség igazán a segítség. Úgy vélem, hogy jövőre, ha számadást csinálunk majd az előző évünkről, elmondhatjuk, hogy piacvezetők vagyunk mind ügyfélszámban, mind minőségben. A kettő egymás nélkül nem sokat ér; ha csak a minőségre figyelek, akkor a financiális érdekeket nyomjuk el teljesen, de ha csak mennyiségben fejlődünk, akkor az ars poeticánkat ütjük agyon.
- Mi alapján választotta önöket ez az 1800 ügyfél? Első találkozás alkalmával a cég hitvallása nem biztos hogy kiderül, maradnak a számok.
- A számok abszolút döntőek. A kérdőív is úgy lett összeállítva, hogy megkérdeztük, elégedett-e a mostani nyugdíjával, ha nem, akkor mekkora összeggel lenne elégedett, és alternatívaként tekint-e arra, hogy ezt a hiányzó összeget életjáradék formájában szerezze meg. Az egyik érdeklődő elmesélte, hogy elment a másik szolgáltatóhoz és egy 28 millió forintos ingatlant ajánlott fel. Azt mondták, kap egy egyszeri 3 milliós kifizetést, és havi 12 ezer forintot. Ez az összeg minőségi változást biztos nem hozhatott volna. Nálunk alapból nincs egyösszegű kifizetés, ellenben mi havi 105 ezer forintot ajánlottunk fel neki. Akkora a számok közötti különbség, hogy nem is kell semmi mást mondanunk. A szerződéseinkben nincs semmiféle buktató, a feltételek megismerésétől az aláírásig csupán 1-2 hét telik el általában. Nem szokott olyan előfordulni, hogy a lakás értékének felbecslése után az általunk adott összeget nem fogadná el az ügyfél. Ez jól mutatja a szolgáltatásunk minőségét.
- Van olyan, aki minél hamarabb szeretné megkötni a szerződést, mert már szüksége lenne pénzre?
- Természetesen, de sajnos ilyenkor rendszerint jön egy „jóakaró”, aki lefékezi az ügyintézést. Legutóbb az ügyfél már eldöntötte, hogy szerződik velünk, de az ügyvéd barátnője a szokottnál is részletesebb egyeztetést kért. A jogászok összeültek, kiderült, hogy semmit nem kell változtatni a szerződésben, ezt követően a hölgy aláírta. Mi a tárgyhót követő hónapban kezdjük folyósítani az összeget. Itt viszont annyi idő elment a barátnő „segítségével”, hogy csak januárban kapja meg az első járadékot az ügyfél. Az igénylő elpanaszolta nekünk, hogy ő már ebben a hónapban számított a pénzre. De hát nem rajtunk múlott!
- Azon túl, hogy egy-egy szerződés mögött egyéni sorsok vannak, ennek társadalmi üzenete is van: nem mindegy, hogy a fiatalok milyen idős-példát látnak maguk előtt.
- Pontosan, és ez is a szándékunk, hogy javítsunk a mostani helyzeten. Az gondolom, hogy ezt a dolgot is összefüggéseiben kell néznünk: ha a nagyszülő anyagilag biztonságban van, akkor a gyerekeknek nem kell őket pénzzel támogatniuk, ezáltal az ő életük is könnyebb lesz, és a felszabaduló összegeket a következő generációra tudják fordítani. Ha az aktív korúak azt látják, hogy az idősek méltóságteljes, szép életet élnek, akkor ők sem fognak félni a nyugdíjas évektől. Ez az egész társadalom közérzetére kihat, és épp ezért sajnálom, hogy rajtunk kívül nincs más ilyen szolgáltató.
- Örülne a konkurenciának?
- Tudom, hogy furcsán hangzik, de igen. Egyrészt, ha van kihívás, az jó hatással van a kreativitásra, másrészt hamarabb visszaigazolódna az, amit elkezdtem, és ez akár a társadalmi hozzáállást is megváltoztatná.
- Ha jól megy az üzlet, emberileg és anyagilag is jó visszajelzései vannak, akkor más miért nem foglalkozik ezzel?
- Egyrészt a mi üzleti modellünk egyedülálló, hiszen teljesen magántőkéből finanszírozzuk. Azt gondolom, hogy ezt más nem merte elkezdeni, én azt vallom, hogy egy igazi vállalkozó, akkor is vállalkozik, amikor legtöbben nem mernek belevágni. Másrészt, ahol banki háttér van, ott teljesen egyértelműen a pénz dominál. Ők számokban gondolkodnak kizárólag, nekünk viszont az emberi tényező is fontos, amikor az egyik kolléga elmegy az ügyfélhez, leül nála, és hosszan elbeszélgetnek. De van egy másik vetülete is: az emberi gyarlóság. Sokan úgy gondolkodnak, hogy ha egy üzleten kereshetnek egymilliót, akkor miért keressen csak 800 ezret? Ez viszont rövidtávú és rossz startégia.
Itt van a korábban már említett példa: mi 105 ezres életjáradékot ajánlottunk, amíg nem voltunk a piacon, a 12 ezrest is kénytelenek voltak elfogadni az ügyfelek. Elhitették az idős emberekkel, hogy milyen jó, ha kapnak készpénzben 3 millió forintot, ő meg cserébe odaadja a 28 milliós lakását. Szerintem ez több mint ízléstelen.
- Önöknél mennyire van utógondozás az ügyfeleknél?
- Havonta egyszer megkeresik őket telefonon vagy személyesen, hogy van-e valamire szükségük. Olyan szerződést kötöttünk egy szolgáltatóval, hogy biztosítani tudjuk az ingatlan karbantartását, egy órán belül kimennek a csőtöréshez, gázömléshez, a nem életveszélyes problémákhoz pedig 24 órán belül. Tehát gyorsabbak, mint az átlag szolgáltatás. Másrészt a szerződésünkben benne van, hogy meg kell jelölni egy olyan személyt, aki betegség vagy baleset esetén minket értesít, és aki gondoskodik az ingóságok elszállításáról. De sajnos van, aki nem tud megjelölni ilyen személyt. Ilyenkor ezt is mi vállaljuk, ezért is keressük fel őket rendszeresen. De nem akarok álszentnek mutatkozni, ebben az is benne van, hogy ettől jó viszony alakul ki az adott kolléga és az ügyfél között, és gyakran ajánlanak minket ismerőseinknek, illetve barátaiknak, mondván: „Olyan aranyosak itt a Perfectumnál.” Ezt a mondatot gyakran halljuk.
- Mi történik, ha az infláció miatt, egyszer csak kevésnek bizonyul a járadék?
- Ez nem igazán történhet meg, mert a mi járadékunk inflációkövető, azaz minden évben reálértéken tartjuk az összeget. Másrészt pl. a karbantartásokkal jelentősen csökkentjük a járadékosaink kiadásait, így kvázi olyan, mintha a nyugdíjukat is megnöveltük volna.
- Az ingatlanutalványnál – bár még nagyon új – látszódik, hogy megtalálta az irányt?
- Teljes mértékben, mert ebben az esetben is találtunk egy piaci rést. Egy újfajta otthonteremtésre és megtakarításra volt és van igény, olyanra, amely nem köti béklyóba az embert, azaz nem erőltet rá egy rendszeres díjfizetést. Márpedig a mi konstrukciónkban akkor és annyit fizet az ember, amennyit, és ahogy akar. A szerződést ugyanis nem időintervallumra kötjük meg, hanem „csomagokra”: 15-20-25-30 és 40+ milliós csomagokat lehet választani, és az ügyfél dönti el, hogy ezt hány év alatt tölti fel. Mi soha nem fogunk rátelefonálni vagy csekket küldeni az ügyfeleinkre, hogy elmaradt a részletekkel. Négy év után lehet először érvényesíteni az igényt, tehát beköltözni vagy járadékot igényelni. Hiszen előfordulhat, hogy nem tudja teljesen feltölteni a „perselyt”, vagy addigra megoldódik az ingatlanproblémája. Akkor jön szóba a lehetőség, hogy életjáradékra váltja a felhalmozásait. Akár 28 évesen is szert tehet valaki az elkövetkező 10 évben havi 92 ezer forint nettó járadékra. Nézzünk egy példát: az ügyfél 4 év alatt összegyűjt 7 millió 200 ezer forintot, erre tőlünk kap egy 2 millió 400 ezer forintos bónuszt, ez ugye 9 millió 600 ezer forint - ebben az esetben választhat, vagy 5 évig kap havi nettó 184 ezer forintot vagy 10 évig kap 92 ezer forintot. De ha csak 5 milliót sikerül összegyűjtenie, a minimálbért akkor is megkapja 10 éven keresztül. Miután ez járadék, semmilyen adó nem terheli. Tehát tulajdonképpen perselyt vesznek az emberek, de ez olyan persely, amibe, ha bedobok három forintot, ott terem mellette a negyedik.