Magyar Hírlap online

Nem a magyarok akasztottak

Október 23. Oknyomozás

Több kádári propagandakiadványban is ott terpeszkedett a fotó: „Tóth Ferenc ÁVH századost megkínzása után felakasztották a körút és az Aradi utca sarkán.” Emlékszem, évtizedekig meg-megálltam néha ott, az újraültetett körúti fával szemben, a falon látható emléktábla előtt, elgondolkodva. Újra meg újra elém került a fénykép: eltorzult arcú, tréningruhafelsős halott, mögötte több kalapos férfi látható a tömegben.

*

1956. október 26-án Kecskemétre érkezik Apró Mátyásnak, az újvidéki Magyar Szó főszerkesztőjének, a Forum Kiadó igazgatójának a vezetésével egy jugoszláv újságírócsoport. Riportkészítés közben megismerkednek egy Bátki Ferenc nevű, 24 éves fiatalemberrel, akit a homokbányai laktanyában fogva tartott több felkelővel együtt hoz eléjük a kecskeméti sortűzre parancsot adó, hírhedt Gyurkó Lajos őrnagy. Aprónak feltűnik a jó kiállású, bátor és gerinces alföldi fiú, Bátki meg mintha megértést, rokonszenvet és valami nem is nagyon titkolt biztatást fedezne fel a „jugó” magyar tollforgató viselkedésében. Apróék csak 28-án jutnak be a háromszoros harckocsigyűrűvel körbezárt Budapestre, ahol a Béke Szállóban kapnak szállást. És szinte rögtön feltűnik nekik, hogy öt vagy hat busszal orosz turistacsoportoknak becézett embertömeg érkezik a hotelbe.

*

A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége által kiadott, háromkötetes Szabadságharcunk a bolsevizmus ellen – Millenniumi számadás címmel 2002-ben megjelent munkában több mint ötszáz tanú vall a magyarságnak a szovjet bolsevizmus elleni küzdelmeiről. Közöttük Bátki Ferenc, aki külön kötetben is megírta a történteket. Bátki mindenre kíváncsi volt, ami a vele történt dolgokról megjelent. Idővel kutatni kezdett hát a jugoszláviai sajtóbeszámolók után is, és legnagyobb meglepetésére Újvidéken, a Magyar Szó archívumában készségesen elé tették Apró Mátyás ’56-os tudósításait is. Így tudta meg az interjúkészítő nevét – és azt is, hogy már valahol Horvátországban él. A zágrábi nagykövetség gyorsan segíteni tudott: a tengermelléki magyarság egyik legismertebb képviselőjéről, a fiumei magyarok szervezetének megalapítójáról van szó – így találkozhatott 43 év után, 1999 májusában az Adriai-tenger partján a két idős magyar férfi.

Bátki, mint arról a monumentális Pofosz-kötetben is beszámol, jó ösztönnel filmre véteti az ekkor már 85 éves, Abbáziában élő egykori újságíró tanúvallomását. A felvételen Apró Mátyás döbbenetes tényekről számol be: a Béke Szállóba érkezett, magyarul kitűnően beszélő „turisták” (Apró szerint legalább kétszázan lehettek) közül többel a forradalom később leghírhedtebbé tett helyszínein – például a Köztársaság téren – találkozott. Ők azok a kalapos férfiak, akik mindig tudják, hol mi fog történni, és ott is vannak mindig, mindenütt. Apró „romboló erők beépüléséről” beszél, amelyek „igyekeztek mindenhol beszennyezni a forradalmat”, céljuk pedig „megingatni a világ közvéleményét abban, hogy ez tiszta népi felkelés”.

A jugoszláv újságírók – kollégáikkal együtt – e fura turistáktól hallják az álhíreket: egy „spanyolost” (az 1936–39-es spanyol polgárháborúban harcolt kommunistát) a „banditák” kidobtak a harmadik emeletről; a körúton akasztják azokat, akiken sárgásbarna egyencipőt látnak (ez az ÁVH-sok cipője volt), s így tovább. Tőlük hallanak először arról, hogy a Köztársaság tér alatt kazamaták sora, titkos föld alatti börtönrendszer rejlik… Meglepő az egybeesés Gosztonyi Péter megállapításával: „Tudjuk, hogy a szovjet belbiztonsági szolgálat, a KGB legfőbb főnöke, Ivan Szerov 1956 októberében Budapesten tartózkodott, és tevőlegesen kivette a részét abból, hogy fegyveres felkelőcsoportoknál dezinformációs célból saját embereit (magyarul jól beszélő KGB-ügynököket) helyezzenek el. Ilyenek voltak az Angyal-csoportnál és a Corvin közben is. Pont a Köztársaság téren ne lettek volna? Ha provokáció volt a Köztársaság téri csata, és főleg az ez utáni fogolygyilkosságok, beleértve a hisztériakeltést szolgáló titkos alagutak létének hangoztatását – akkor meglehet, hogy mindez a KGB kézjegyét viseli.” (Gosztonyi: A Köztársaság téri ostrom és a kazamaták mítosza, Budapest Főváros Levéltára, bfl.archivportal.hu – id. 138.)

Bátki szerint a jugoszláv újságírók azt is megtudták, hogy a buszokkal érkezettek folyamatos kapcsolatban álltak a szovjet nagykövetséggel. Feladatuk volt helyreállítani az események miatt megszakadt kapcsolatot a magyar és a szovjet hírszerző szervek között, újjászervezni a széthullott ÁVH-t, kiépíteni a szétzilálódott szálakat. Közvetlen magyar „összekötőjük” feltehetően az a Rajnai (Reich) Sándor lehetett, aki később Nagy Imréék tőrbe csalásának és elhurcolásának hazai fő szervezője és kivitelezője volt, később moszkvai nagykövet. (Vámos György írt róla hosszabban lapunk június 4-i számában. Többek között azt is, hogy 1968-ban rendőr vezérőrnaggyá léptették elő, és 1992-ben, két évvel halála előtt kivándorolt Izraelbe.)

*

„Mi ezeken a dolgokon átláttunk” – mondja Martinidesz László filmjében Apró Mátyás. Ám látták azt is, hogy itt egy nemzet hősies, fegyelmezett, világraszóló szabadságharca zajlik, amit a magyarkanizsai születésű Magyar Szó újságírója növekvő bámulattal és megrendültséggel szemlél. November 4-e után a jugoszláv követségen átéli, amint az oroszok – a diplomáciai mentességet és a nemzetközi jogot barbár módon semmibe véve – belőnek a jugoszláv követségre, és mellette hal meg a szintén bácskai Milovanov követségi titkár. Kollégáival a látottak hatására megfogadják: az igazat és csakis a tiszta igazat fogják megírni, hogy legalább így tisztelegjenek a magyar nép páratlan bátorsága és erkölcsössége előtt.

És innentől kezdve a történet már Tito Jugoszláviájában zajlik, tehát korántsem egyértelmű, sőt. Odahaza nemsokára felelősségre vonják, miután a szovjet titkosszolgálat értesíti a jugoszláv kollégákat arról, hogy Apróék nyilatkozatot juttattak el a világsajtóhoz, amelyben kijelentik: a helyszínen tartózkodó tudósítókként, szemtanúkként úgy ítélik meg, hogy mindkét szovjet beavatkozás indokolatlan és szükségtelenül kegyetlen volt. Aprót a „jugó” hatóságok kicsit győzködik a növekvő ellenforradalmi veszélyről meg a fehérterrorról, nem nagyon hagyja magát, mire minden teketória nélkül leváltják a Forum igazgatói és a Magyar Szó főszerkesztői posztjáról, sőt az újságírói pályáról is eltanácsolják. A szerb tagköztársaságban lehetetlenné válik a helyzete – így és ezért kerül azután Horvátországba…

*

November 2-án, pénteken délelőtt értesül Tito arról, hogy sürgős konzultáció céljából az este Brioni szigetére érkezik Nyikita Szergejevics Hruscsov és Georgij Makszimiljanovics Malenkov. A jugoszláv pártvezér pontosan tudja, miről van szó. Azonnal gyorsjelentést kér titkosszolgálatától és a budapesti követségtől a magyarországi helyzet állásáról. A követségi beszámoló készítésében Apróék is segédkeznek. Ebben többek között az áll, hogy a semlegességi nyilatkozat után Nagy Imre kormánya teljes mértékben ura a helyzetnek, az utcákon megkezdődött a harcok nyomainak eltakarítása, az országban kezd helyreállni a rend. Tito e jelentések birtokában mégis áldását adta a szovjet intervencióra és Kádár János hatalomba emelésére.

A kalapos elvtársak pedig fényképezgettek tovább.