Állásbörze. Több mint ötvenötezer álláskereső pályakezdőt tartottak nyilván

A pályakezdő álláskeresők száma 1,3 százalékkal nőtt augusztusban júliushoz képest – olvasható a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb kimutatásában. A szervezet szerint a növekedés az iskolarendszerből kilépő fiatalok számával magyarázható. A pályakezdő álláskeresők száma a vizsgált hónapban több mint ötvenötezer fő volt. Ez az összes nyilvántartott munkára jelentkező 10,1 százaléka. Ez lényegében megegyezik az előző évben mért aránnyal.
A legtöbb pályakezdő álláskeresőt továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartják nyilván. E két megye az összes pályakezdő állományának csaknem a harmadát adta. Szintén ezekben a megyékben és Hajdú-Biharban a legnagyobb a pályakezdők aránya az összes álláskereső között, míg a legkisebb mértékkel Budapest rendelkezett augusztusban. Ha az iskolai végzettség szerinti megoszlást nézzük, akkor augusztusban 9,2 százalékot tett ki a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a munkaügyi hivatalokban jelentkező pályakezdők körében.
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja