Magyar Hírlap online

Iowai karácsony

Karácsony

Kedves magyar gyerekek és felnőttek, van egy szép karácsonyi mese, az amerikai Iowában hallottam. Egy kislányról, a nagymamájáról, egy madárijesztőről, és persze a Mikulásról szól.
A madárijesztő szomorú volt a kegyetlen, közép-nyugati télben. A legnagyobb bánata az volt, hogy nem volt a munkájára szükség. Ő pedig szeretett hasznos lenni. Vannak ilyen emberek is. Fiatal madárijesztő volt, ez volt az első tele. Erősnek építették, de az eresztékei, a karjai nyikorogtak az összeilletéseknél a csontvágó szélben. Hej, ha az az északi szél végigsöpör a prériken, minden beleremeg!

Karácsony estéjén a madárijesztő még csüggedtebb volt, mint egyébként. Leszegte a nyakát, savanyú pofát vágott, úgy nézte a fagyos földön a csillogó hókristályokat.
És egyszer csak megjelent szánjával a Mikulás. Azt tudnotok kell, kedves magyar gyerekek és nagykorúak, hogy Amerikában és még a világ számos táján karácsonykor nem a Jézuska hozza az ajándékot, hanem a Mikulás. Ráadásul a kéményen jut be a házba. Ki lehet próbálni.

A madárijesztő felkiáltott:
Mikulás! Mikulás! Itt vagyok!
De a Mikulás nem hallotta a süvöltő szélben, harangcsilingelésben; különben is a szánt húzó rénszarvasok egrecíroztatásával volt elfoglalva.
Pedig én is jó voltam, kiabálta a szélbe a madárijesztő, távol tartottam a varjakat gabonától!
Mindhiába. A végtagjai nyikorogtak a szélben. Mindenki megfeledkezett rólam, gondolta. Pedig tévedett. A közeli farmházban egy Betsy nevű kislány lakott a nagymamájával. Betsy, karjában az ajándék kisbabájával, kinézett az ablakon. Látta az elszontyolodott madárijesztőt a jeges tarlón.
Nagymama, kérdezte, a Mikulás hoz a madárijesztőnek ajándékot?

A nagymama, aki épp egy sál kötését fejezte be, csak annyit mondott:
Hát miért hozna?
Hogyhogy miért?
Hát persze, hogy nem hoz neki semmit.
De miért nem?
Azért, mert ő egy madárijesztő. Ne kérdezz butaságokat.
Odakinn sűrűn havazott, a madárijesztő öreg gúnyája egyre fehérebb lett. Néha mintha eltűnt volna a viharban.

A nagymama délutánra kész volt a nyolcadik idei sáljával.
Kinek is adjam, kérdezgette. De Betsy kész volt a válasszal:
Add nekem.

Kilopakodott a házból, a sál alá rejtette az új babáját. Meg se állt a madárijesztőig.
Áldott karácsonyt, mondta.
Neked is, nyögte elhalón a madárijesztő. A kalapja az orrára csúszott.
Hoztam neked ajándékot, mondta a kislány.
Köszönöm, mondta a bábu.
Itt ez a baba, tedd a nagykabátod alá, meg ne fázzék. És itt egy sál, hogy te se fázz meg. A nyakad köré tekerem.
A madárijesztő reszketett, amint átfújt rajta egy szélroham. De már nem fázott annyira a hosszú sál miatt.

A baba először nyafogott a bábu hóna alatt, de aztán mind jobban szórakoztatni kezdte, ha egy kicsit nyikorgott a bábu. Nevetett magában.
Vigyázz a babára, mondta Betsy búcsúzóul.
Egyet se félj, mondta a bábu.

Még életében nem volt ilyen boldog. Csak ha néha felsírt a baba, akkor szorongott, de dalokat dúdolt neki, amelyeket a tavaszi széltől tanult. A baba elhallgatott. Akkor meg attól félt a bábu, hogy a baba meghal. Szóval el voltak mind a ketten egymással.
Este lett, és a hó úgy hullott, mintha egy fehér lepedőt húztak volna végig a tájon. Akkor a bábu hirtelen meghallotta a Mikulás összetéveszthetetlen hangját, na meg a kis harangok szavát. A madárijesztő odakiáltott a Mikulásnak. Az végre meghallotta. Odahajtott a szánjával hozzá.
Itt állsz mióta megérett a gabona?
Igen.
És mit tartasz a kabátod alatt?
Azt a babát, amit te adtál ajándékba Betsynek.
Az lehetetlen. Hadd lássam, mondta a Mikulás. Megnézte a babát, és azt mondta: Hát bizony ő az. Volt kanyarója, rózsahimlője – ettől bizony egy ideig csúnya volt a bőre – meg mumpsza is volt neki. De még szamárköhögése is. Most, úgy látom, jól van. Hanem, tudod mit, szólt a madárijesztőnek, szeretném, ha te velem jönnél az Északi-sarkra.

És meddig kéne ott maradnom?
Nos hát, velem élnél ezután. Már régóta keresek egy ilyen embert.
És ott vannak varjak?
Nincsenek. De annál több ember jön oda. Sarkkutatónak nevezik magukat. Őket kéne távol tartani. Nehogy már a zsebükben elvigyék apránként a sarkot, és oda legyen a föld. Szóval, emberijesztő lennél.

Na, de mi lesz az itteni madarakkal, így a frissen kinevezett emberijesztő.
Ezen könnyen segíthetünk, mondta a Mikulás. Írt egy papírt:
AZ A VARJÚ, AMELYIK IDE BEMERÉSZKEDIK, ÉS LOP, AZONNAL FEHÉRRÉ VÁLIK, ÉS KIŰZETIK A VARJAK KÖZÖSSÉGÉBŐL. MIKULÁS

Kiszögezte egy fára, és a madárijesztő felszállt a szánra. Tovacsilingeltek.
A farmházban másnap nagy volt a csodálkozás, hogy hová tűnhetett a madárijesztő. A nagymama megrótta unokáját, hogy máskor szóljon neki is, ha valamit el akar ajándékozni. De amikor megjött a tavasz, és a nyár is, egyetlen szem gabona el nem tűnt a földről. Az emberek nem értették, mert nem ismerték a varjúnyelvet, melyen íródott a levél.

Hát én ezt nem értem, mondta a nagymama, de örülök neki.
Aztán újra eljött a karácsony. A nagymama kilométernyi hosszú fonalat kapott, hogy kötögessen kedvére, Betsy meg a tavalyi babáját kapta meg. Nagyobb volt, már tudott sétálni, és ki tudta mondani, hogy „mama”, de Betsy azonnal felismerte.

Ez az én babám, mondta. Megcsókolta. Se a nagymama, se Betsy nem tudták meg soha, hogy ezt az ajándékot az egykori madárijesztő küldte.

 

---

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi finom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?
(Dsida Jenő)

Ahelyett, hogy vennék Neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok Neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája. (Paulo Coelho)

Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje.
(Wass Albert)

Az ember sosem tudja, mi is az a karácsony, amíg egy idegen országban el nem veszíti. (Ernest Hemingway )

Igazi lelkünket akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre. (József Attila )

Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…
(Ady Endre)