Magyar Hírlap online

Fagyott dallamok

Karácsony

Na jöjjön, csak bátran, jöjjön csak közelebb. Így. Hellyel érthető módon nem tudom kínálni, de csak jöjjön. Hogy honnan? Milyen szolgálat? Ja, szeretet. Szeretet. Igen, az ilyenkor ébred, most van a szezonja, mint a karácsonyfának. A világ már csak így lett feltalálva, uram. Van egy bizonyos szeretetmennyiség benne, persze gyűlölet is, nem is kicsi, aztán a szeretet egész évben alszik, de ilyenkor egyszerűen fogja magát, és felébred. Pontosan fordítva, mint a medvék. De nézze csak majd meg, hol lesz ez a szeretet a tavasszal, a választások idején! Huss, elszáll, mintha sose lett volna. Szeretetszolgálat. Szép, szép. Na, jöjjön közelebb, hideg van. Ez már a harmadik, uram, a harmadik telem itten. Ha tetszik, ha nem, uram, nincs mit tenni. Ez uram, vegye úgy, ahogy mondom, felzabálja az embert. A hideg. Nem, nem a testemen kezdi, uram, nem. Először az önbecsülésemet zabálja fel, ha még maradt belőle hangyányi, a test csak aztán jön. De jön, arra mérget vehet. Nézze csak meg az ujjaimat, uram. Az ujjaimat. Ne azt nézze, hogy piszkosak. Ne. Azt, hogy görbék. A csúz, uram, a csúz. Ezek olyan jókedvűen szaladgáltak a billentyűkön, hogy fékeznem kellett őket, el ne szökjenek, nehogy önállósítsák magukat. Gondolhatja, mit jelent ez egy tapörnek, egy bárzongoristának. Könnyed ujjak, könnyed bókok, pille könnyű lányok. Ez volt az élet, uram. Persze hogy hajnalban jártam haza, mikor mentem volna, uram! Taxival. Többnyire, urasan, taxival. S amíg volt állásom, vittem a pénzt, no nem mondom, nem talicskával, de csak-csak elvoltunk valahogy. Akkor az sem számított, hogy ittam, de hát az éjszakázás, tudja, uram, az olyam, mint kocsi. Az nem megy üzemanyag nélkül. Az üzemanyagigény, hogy úgy mondjam, uram, az megmaradt, de az asszonynak ez már egyre kevésbé tetszett. Szinte megkönnyebbültem, ahogy kidobott, volt még bennem önbecsülés, eljöttem, pedig kilátszott a fenekem a nadrágból. Próbáltam munkát nézni, mentem ide, mentem amoda, nem és nem. Sehol. Így van ez, uram, bizony így. Hol vannak már azok az idők, egy Czifra, egy Turán, egy Vécsey, uram? A Kulacs, a Kispipa, nem is sorolom tovább. Horváth Jenő! Istenem, uram, Horváth Jenő. A dalai, uram, a dalai. Fekete hajú kis gimnazista voltál. Istenem, kinek kell ez ma már? Ezt mondja meg, uram. Mind itt van az ujjamban, az ujjaimban, uram, az összes sláger, az összes kuplé. Mind belefagyott, nem lesz soha olyan olvadás, uram, nem jön már soha olyan szép idő, hogy kiolvadjanak. Mert, tegyük fel, uram, nem csak finom, meleg plédet meg szaloncukrot hoz nekem, hanem egy príma öltönyt is. Bosst, jól mondom, uram, egy fáin Bosst. Na, felöltöztet engem takarosan, még meg is beretválkozom, meg én, aztán beállítok valami jobb helyre. Hát mondja meg, uram, de őszintén, ha maga lenne a tulaj, szerződtetne egy ilyen vén macskatolvajt? Ezzel a fazonnal? Ugye, hogy nem. Nem, uram, jöjjenek a fiatalok. Mindenütt mondják, uram, és igazuk van. Nem kellünk mi már vén kikopott gavallérok már az ördögnek sem. De látom, fázik, uram, jöjjön közelebb, közelebb a tűzhöz. Megértheti uram, egy helyiséget, amelynek se ajtaja, se ablaka, se teteje, se oldala, kegyetlenül nehéz felfűteni.