Zala megye
2006 óta vezeti Letenye város önkormányzatát Halmi Béla polgármester. Az elmúlt négy évben a város vezetése részben örökölt, részben új feladatokat oldott meg, illetve tűzött maga elé. Az előbbiek közé tartozik a termálfürdő fejlesztése, a kettes ütem megépítése. Az újabbak között szerepel az ipari park létrehozása.
„A fürdőberuházás révén 36 fokos melegvizes és gyermek úszómedence is várja a vendégeket már 2007 óta. Az előző testület által kezdeményezett, PPP beruházásban megvalósítandó sportcsarnok azonban nem épült meg, mert túl drágának találták a városatyák. Pedig igen nagy szükség volna rá” – mondja bevezetésként a polgármester. A határ közelsége, valamint a horvátországi településekkel való szoros kapcsolat – a közös kulturális és sportprogramok – miatt is fontos volna a sportcsarnok. Ráadásul a határmenti kisváros iskolájának sincs olyan nagy fedett terme, amelyikben a sportprogramok vagy rossz idő esetén az iskolai rendezvények megtarthatók. „Már a ciklus elején látható volt azonban – mondja a polgármester –, hogy ez a négy év nem a fejlesztésekről, hanem inkább a szintentartásról szól. Arról, hogy működjenek az intézmények, s megőrizzük a munkahelyeket. Letenyének igen nagy szüksége lett volna befektetőkre, ám a gazdasági válság miatt megtorpantak az erre vezető lépések” – teszi hozzá.
Halmi Béla szerint Zala megyét és a zalai településeket az is sújtja, hogy a Nyugat-dunántúli Régió részeként a gazdag térségek közt tartják számon. Miközben – ellentétben a két másik megyével, Vassal és Győr–Moson–Sopronnal – az aprófalvas Zalában igen sok az önhibáján kívül hátrányos település. Az uniós források azonban a látszólagos gazdagság miatt kevésbé jutottak el ide. Pedig immár az M7-es autópálya teljes hosszában autózható: Budapest és az Adriai-tenger közt Letenye kedvező helyen fekszik. Jelentős eredménynek tartja viszont a polgármester, hogy az
autópálya megépülése miatt a személygépkocsik elől lezárt, régi murai hidat újra sikerült megnyitni. Így nem kell több kilométeres kerülőket tenni a határ két oldalán élőknek. Ami a fejlesztéseket illeti: Halmi Béla számos utcát sorol, amelyeket az elmúlt évek alatt sikerült felújítani, leaszfaltozni. Megújult a templom környezete és egy „EU-s játszótér” is ötven milliós értékben. Emellett lehetőség lesz majd a hegyi utat is felújítani, valamint buszvárókat kialakítani. Egy turisztikai pályázat révén a Murán kikötőt építenek a raftingosoknak. Eközben a város üzemeltetőt, illetve új tulajdonost keres a termálfürdőnek. „A legnagyobb beruházás a belváros rekonstrukciója lesz, amennyiben sikerül a pályázatunk. Ennek része az iskola, óvoda, az Andrássy-sétány és a kastély felújítása, a templom külsejének rekonstrukciója, valamint rendezvénytér létrehozása. Az összérték 660 millió forint. Ugyancsak pályázat segítségével szeretnénk felújítani Letenyén az egészségügyi központot” – tudtuk meg a polgármestertől. Ennek érdekében összefognak Kőszeggel és Vasvárral.
A befektetések ösztönzése érdekében készítették el az új városrendezési tervet. Az M7-es autópálya és az M70-es autóút csomópontjánál ipari parkot alakítanak ki – ehhez régiós támogatást is nyert a város. Halmi Béla büszkén mondja el, hogy Letenye része annak a határon átnyúló összefogásnak, amelyben 24 osztrák, szlovén és magyar város vesz részt az elkövetkező három évben. Ennek keretében együtt jelennek meg a Pécs Európa Kulturális Fővárosa programsorozatban. S az idén augusztusban sem marad el a hagyományos Mura Menti Napok kulturális seregszemle. Ezen minden évben szép számú horvát csoport is megjelenik. Júniusban az Országos Ápolási Egyesület Szociális Konferenciájára kerül sor.
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett