Hajdú-Bihar megye
Az elmúlt években számos – Brüsszel által is támogatott – beruházási programot valósítottak meg a költségvetési egyensúly megőrzése mellett. Bakó István polgármester elmondta, hogy az önkormányzat a hagyományőrzésre, a közösségi megtartó erő újjáélesztésére is ügyel. A szülőföldhöz kötődés új közösségeket formál, s így sikeresebb jövőt építhetnek.

A kisváros látványos fejlődése a polgármester szerint annak is köszönhető, hogy a városvezetésben egyértelmű a felelősségvállalás: országosan is egyedülálló, egységes jobboldali testület dolgozik itt. A ciklus elején új városfejlesztési akcióterv készült, mert korábban a településnek nem volt ilyen programja. A pályázati lehetőségektől függően a tervekből profi pályázati projektek készültek, s döntő hányaduk jelentős brüsszeli támogatásban részesült.
Újjáépült a főtér, valamennyi buszmegálló és a váróterem. Tépe és Derecske között kerékpárút épült. Bár a település lélekszáma alapján nem kötelező a bölcsődei szolgáltatás biztosítása, tavasszal mégis megkezdődik az új óvoda és bölcsőde építése csaknem fél milliárd forintból. Kiépül a csapadékvíz-elvezetőrendszer 386 millió forintból. A lakosság régóta szorgalmazza a szennyvízelvezető és -tisztító rendszer kiépítését. A programmal a város sikeresen pályázott brüsszeli támogatásra az első fordulóban. A csatornahálózat lefedettsége tizenhét százalékról kilencvenhét százalékosra nőhet. Korszerű szennyvíztisztító is létesül összesen 3,3 milliárd forintból. A kivitelezések 2011 tavaszán várhatóan el is indulhatnak.
A jövő terveiről Bakó István elmondta, nagyon fontos volna a Lengyel utcai iskola mielőbbi felújítása, valamint új szabadidőközpont kialakítása a kisváros sárostói részen. Kiváló sportlétesítményekkel büszkélkedhet a város, teniszpályával szeretnék kiegészíteni a kínálatot, hiszen sokan jönnek ide sportolni más településekről is.
A polgármester úgy látja, manapság kisvárosban élni a legjobb Magyarországon, hiszen itt minden nagyvárosban megszokott szolgáltatás elérhető. A szolgáltatások és a lakókörnyezet fejlesztése mellett az a kisváros lesz igazán vonzó, amelyikben új közösségek formálódnak. Ilyeneket a helyi hagyományőrzés, a múlt ismerete és a múlthoz kötődés képes generálni. Derecskén helytörténeti ház létesült gazdag gyűjteménnyel, amelyet az itt élők újabb és újabb tárgyakkal gazdagítanak. Elkészült a helytörténeti olvasókönyv is. A város gazdag múltját izgalmas előadások és a tárgyi örökségek szemléltetésével ismerhetik meg az általános iskolások is. Sok érdekesség mellett például a Párizsban is szereplő hajdani Derecskei Dalárdáról is hallanak a gyermekek. A régi olvasókör ismét működik a városban.
Nagyszalontával közösen élesztették újjá a több mint kétszáz éves múltú Bihari Hajdúvárosok Szövetségét új gazdasági és kulturális kapcsolatok építése érdekében. Derecskén mintegy három milliárd forint költségvetési főösszeggel gazdálkodnak. Ez tartalmazza a fejlesztési támogatásokhoz szükséges beruházási összegeket, valamint a szomszédos településekkel – Tépe, Konyár és Sáránd – közösen működtetett intézmények kiadásait. Évtizedek óta nincs költségvetési hiányuk és minimális a hitelállomány. A tavalyi évet is működési hitel nélkül zárta az önkormányzat. A költségek csökkentése érdekében saját tulajdonú nonprofit cég jött létre az intézmények takarítására és fenntartására, az üzemi konyha és más közösségi szolgáltatások biztosítására, a közös beszerzésekre.
Derecske a kisvállalkozások városa, több mint hétszáz a helyi cégek száma. Az iparűzési adó összege évente 130 millió forint. Erre a pénzre számíthat az önkormányzat, hiszen a tulajdonosok többsége itt is él. Számos rendezvényt tartanak a kisvárosban, az idei legfontosabb a „Derecskei Összefogás”. Ennek keretében tarják a településről elszármazottak találkozóját. Szeretettel várják az egykori derecskeieket a június 17–20-a között tartandó találkozóra. Az önkormányzat élénk érdeklődés mellett elindította a „Színházi Esték”-et. Saját társulat is működik a városban, a főleg gyermekekből álló csoport eddig három darabot mutatott be. Az előadások a szomszédos településeken is sikert arattak.
Pályakép
Bakó István 1971-ben született Derecskén. Tanári diplomáját Debrecenben kapta, majd később mérlegképes könyvelői és könyvvizsgáló képesítést is szerez. Tanított a debreceni Irinyi János középiskolában, majd a derecskei önkormányzatnál pénzügyi osztályvezetőként dolgozott. 2006-tól város polgármestere.
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett